Egy jó cukrászda, egy inspiráló könyv vagy egy lassú sodrású film ugyanúgy kiszakíthat a hétköznapokból, mint egy utazás. Kitzinger Szonja főszerkesztő-helyettes ezeket ajánlja.

Kipróbáltuk – Dobay Cukrászda

Legyen a Horváth-kertben, Budán – a dallam sokunk fülében cseng. A Horváth-kert ugyanis egy darab abból a régi Budából, ahol még ráérősen szólt a katonazene a gesztenyefák alatt. A régmúlt idők varázsáról a modern kör­pavilonok vendéglátóhelyein merenghetünk. A Dobay Cukrászdába egy lekésett villamos, a májusi eső és a viharos szél kergetett be, valamiféle oázisként tűnt fel a hely ott és akkor. A kínálat rezonál a régi szép időkre, hiszen a süteményklasszikusok nagy számban kelletik magukat a pultban, de vannak itt a modern francia cukrászat előtt tisztelgő torták is. Emellett ehetünk jó kovászos pékárut, gazdagon megpakolt szendvicseket, és a trendi étkezések alapköveinek számító poke bowlokat.

Az enteriőr nőies, barátságos, meleg – mindez a névadó-tulajdonos Dobay Eszternek köszönhető, aki közgazdászként végzett, majd négy gyermeke felnevelése után, abban az időszakban, amikor az OKJ-s képzéseknek úgy tűnt, leáldozik, gyorsan kitanulta a szakmát. Erőfeszítései nem voltak eredménytelenek, ezt mutatja, hogy cukrászdái azóta is gombamód szaporodnak, és nemcsak az édes bűnbeesés igényét szolgálják ki. Helyet adnak a mindennapok rohanásából kiszakító beszélgetéseknek, a ráérős reggeliknek, egy izgalmas ebédmenü elfogyasztásának. Úgy tűnik, erre komoly igény mutatkozik, hiszen a Dobay Cukrászdák immár Halásztelken, Újbudán és a Budaparton is megtalálhatók. 

(dobaycukraszda.hu)

A kenyér illata

Közös élménye a 80-as években gyerekeskedőknek, így nekem is, hogy hiába vettük meg a világ legropogósabb, legszebb, még langyos kenyerét, előbb azt kellett megenni, ami otthon volt, a már szikkadtat, hogy aztán másnap nekiállhassunk ennek a ropogósnak, ami akkor-ra már jócskán túl volt a zenitjén. Fekete Gergőnek, az Artizán Pékség alapítójának is megvan ez a generációs élmény. Talán emiatt lett pék, hogy a mindig friss kenyérillat és a meleg cipók nonstop karnyújtásnyira legyenek tőle. Skóciában megszerezte, Magyarországra hazahozta a tudást – ennek a történetét meséli el könyvében, 90 recepttel keretezve mondandóját a sóstól az édesekig.

Írásában nagy hangsúlyt fektet a tiszta élelmiszerre, a jó minőségű gabonára, a gazda-molnár-pék szoros együttműködés fontosságára. A vaskos könyvet lapozgatva kikupálódunk az ősgabonákból, a kovászos szakszavakból, mint biga, poolish, madre. Meg kell jegyeznem, hogy lapunk alkotócsapata is kivette részét a könyv munkálataiból: Schäffer Erzsébet szerkesztette, képszerkesztőnk, Kinál Andó pedig a könyvtervért felelt.

(Artizán pék vagyok. – Book­-Lab Kiadó)

Pásztorok – az Alpok ösvényein

Vannak filmek, amelyek nem fordulatokkal, hanem csenddel ragadják meg a nézőt. A Pásztorok (Shepherds) ilyen alkotás. Főhőse hátat fordít a montreali irodai létnek marketingesként, hogy aztán Provence-ban juhpásztornak álljon. A romantikusnak tűnő elképzelést azonban hamar felülírja a valóság: a természet nem alkalmazkodik az emberhez, az állatok nem ismerik a munkaidőt, a hegyekben pedig kitartásra és alázatra van szükség a túléléshez. A film legnagyobb erénye, hogy nem idealizálja a vidéki életet, mégis kedvet csinál hozzá. A kamera hosszasan időzik a legelőkön, a nyájak között, a pásztorok egyszerű mozdulatain.

A néző szinte érzi a bőrén a napsütést, a poros ösvényeket, a frissen fejt tej illatát. Bár játékfilm, sokszor dokumentumfilmnek hat, hitelesen mutatva be azt az életformát, amelyből az ételeink is születnek. Megnézését követően biztos vagyok benne, hogy a befogadó egészen más szemmel néz majd egy darab sajtra vagy akár egy pohár friss tejre. Aki vonzódik a slow life-hoz, annak a Pásztorok különösen szép nyári moziélmény lehet. Nem siet sehova – épp ezért marad velünk sokáig. 

(Pásztorok – kanadai–francia film, elérhető a cinego.hu-n)