A disznótorról mesél szombaton reggel fél 10-kor a Kossuth Rádióban Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője. Ezúttal végigveszi a disznótoros vacsora valamennyi fogását. Elképesztő, hogy a magyar írók mennyire szemléletesen és művészien ábrázolják ezt a közösségi élményt.

Joós F. Imre így ír a készülődésről

Amikor az est lopakodik be a községibe, akár gangos legény a kikapós menyecske házába, már régen az asszonyok vették át a parancsnokságot a konyhában. Fő az orjaleves, sóhajtozik a tűzhelyen a toros töltött káposzta, a kemencében serceg a zsír, pirul a hurka, gyöngyözik a forró zsír a kolbász alatt. És a sütő hurka nehéz, ínycsiklandozó illatába, mint étvágygerjesztő orvosság simul bele a sütőből kiszedett töpörtyűs pogácsák regimentjének zamata. Mire elforr az orjaleves habja, egymásután érkeznek a vendégek.

A gazdasszony leteszi a párolgó levessel csurig telt tálat az asztalra. A csigatészta mint megannyi apró sárgahasú csónakocska úszkál az aranyló zsírkarikák tengerén. Vereslik a csöves paprika, mint borissza ember orrán a borvirág, a zöldség fehérlik, sápadozik. A leves után a toros étkek fejedelme következik főtt fejhús ecetes tormával. Uborka karikák henteregnek a hófehér tormahegyen. Az ízén még érezni a fiatalasszony könnyeit is, amit, mikor reszelte, mosolyogva belesírt. A zsíros, porhanyós hús után, ami úgy omlik szét az ember szájában, mint a vaj, már csak a toros káposzta következik, kövéren, barnán, tejfölösen. Utána már csak egy kevés mérges-piros színű véres hurkát, meg szelíd, barnahasú majoránnás májast fal a vendég. Végül palástul veti a gyomrát a pogácsának, ami forró, mint az új asszony csókja — és jöhet a bor.

Következzen Babay József, Krúdy Gyula barátja, aki Klári, a disznó torára érkezett haza, Somogyba.

A mama asztala karácsonykor. Néztem. Csodáltam. Ettem. Véres hurka, májas hurka, vékony kolbász, fokhagymás kolbász, disznósajt, azaz „svárkli, sonka, csülökalja, karmonádli, most sült kenyér, fehér kalács, uborka, cékla, paprika, torma, vöröskáposzta (ez igen csillapítja a zsír erejét az ínyen), szóda, vagy „hőbörgő szikvíz“, szökkenőbor az ötvösi szőlőkből (úgy szökken tőle az ember kedélye, hogy este kilenc órakor már bemutatkozik a saját nagyapjának). Istenem, milyen bőség ezen az áldott somogyi vidéken.

Magyar Elek szerint a disznótoros vacsora legfőbb ékessége a hálós szűzpecsenye, de azért mielőtt kifejtené, még végigmegy az ételek során.

Mindenkinek ajánlhatom, kit jó sorsa valódi magyar disznótoros vacsorára vezérel, éljen kellő számítással és hagyjon helyet nagy próbatétel előtt álló s ilyenkor különösen becses gyomrában a hálóban sült szűzpecsenyének. Ez persze eléggé nehéz feladat, ha meggondoljuk, hogy ilyenkor a vacsora orjalevessel kezdődik. Az orja a sertés nyakszirtjén, gerincén levő hús, amelyből olyan pompás leves készül, mint semmiféle más húsféléből sem. Csigatészta, azaz lúdgége, vagy pedig májgombóc úszik benne s a színe sárga, mint a nyár nap sugara. Világos, hogy a leves után ilyenkor csak tormáshús következhet: orja, feje és lábahús, térdekalácsa, bőrkés, kövéres, csontos, ízes falatok, ecetes tormában. 

Tévedne a tisztelt olvasó, ha azt hinné, hogy most már a szűzpecsenye kerül napirendre. Nem, előbb a toroskáposzta vonul fel hatalmas, öblös tálban. Káposztát szinte alig is látni, annyi a benne főtt, a takartos, duzzadó töltelék, a füle-farka, az oldalas, meg a dagadó. Azonfelül még feltét is van rajta, frissen sült karbonádli szeletek képében. A toros káposztával egyidejűleg másik tál is jelentkezik, megrakva kolbásszal, májas, véres és kásás hurkával. Karbonádli, kolbász, hurka, mind ropogósra sütve. Se kolbász, se hurka föl nem repedt és egyik se úszik fölösleges, nehéz zsírban. Ám ezek után csakugyan a hálós szűzpecsenye a soros.

Az adás miatt január 21-én, szombaton 9.30-tól hangoljon a Kossuth Rádióra.

Lemaradt az adásról? Itt bármikor visszahallgathatja!