Cikkek

Gellért Gábor

2023. április 19.

piac , terasz

A Fény utcai egy történelmi piac. Már az 1940-es években is fogadta a vásárlókat, nem is nyúltak hozzá 50 évig. Egyre romosabb lett, a népszerűsége megkopott. 1998-ban újjáépítették Cságoly Ferenc Ybl díjas építész tervei alapján. Akik nem kedvelik, hidegnek, betonmonstrumnak nevezik. Az épület 5 szintes, üzletekkel, piaci standokkal, mozgólépcsőkkel.


A rendszerváltás éveiben a felújításoknak gyakran a tőkehiány állt az útjába. A Fény utcában ezt úgy oldották meg, hogy három szinten az önkormányzat szervezte a piacot. A két kereskedelmi szinten üzleteket, bankfiókot, lottózót hoztak létre. Ezek a helyiségek magántulajdonba kerültek, így tudtak tőkét hozni az építkezéshez.


Mihalik Zoltán, ügyvezető szerint ez a döntés később megnehezítette a piac működését.


„A piacon az egyes emeleteken mások a tulajdoni viszonyok. Emiatt társasháznak kell tekintenünk az épületet. Ha szeretnénk fejleszteni, programot szervezni, össze kell hívnunk az intézőbizottságot. Persze panaszra még így sincs okunk. A Hold utcában például lakások is tartoznak az épülethez, egy lakónak pedig más prioritásai vannak, mint egy kereskedőnek.”


A megújult Fény utcai piac idén tölti be a huszonötödik életévét.


A „hírével” pedig törődni kell. A városban „azt beszélik”, hogy ez Budapest legdrágább piaca. Unatkozó budai úriasszonyok vásárolnak, emiatt csak bejáratott, divatos üzleteknek van esélyük a megmaradásra.


Egy piac megváltoztatásának többféle módszere létezik. Kitűzhetik az új célokat, és ehhez megkereshetik a kereskedőket, akik illenek a friss koncepcióba. Az ő meggyőzésükkel friss energiát hozhatnak a vásárlótérbe. Mihalik Zoltán ügyvezető csapata más utat választott:


„Megváltoztatjuk a Fény utca hírét. Legyen vonzó a piac. Elkezdtük tematikus vásárokkal, nappali szilveszteri bulival. Azzal, hogy újítottunk, új vásárlóerőt sikerült bevonzanunk. Meg is jelentek a „fantáziadús” kereskedők.


Mondok egy példát: tavaly tavasszal csatlakoztunk a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz. A piac tetejét eddig nem használtuk semmire. Itt csak karbantartó helyiségünk és irodáink voltak, meg egy 120 négyzetméteres teraszunk. Itt raktunk össze egy napozót, napágyakkal, napernyőkkel. Rávettünk néhány kereskedőt, hogy jöjjenek fel koktélokat árusítani. Grillen sütöttük a halat. Egy dj hozta a zenéket. Ilyenkor beindul a vendéglátósok fantáziája. Idén már a Központ Bisztrósok csinálnak itt egy pop-up teraszt. Működésbe hoztunk egy olyan teret, amely eddig kihasználatlan volt.


A Kenyérlelke húsvéti piac volt az idei nagy durranásunk, kovászos kalácssütő versennyel, több mint 40 résztvevővel. Bevontuk a henteseket, néhány zöldségest. Jöttek a legjobb pesti pékségek, köztük a Freya és az Artizán Összehoztunk egy színvonalas sütivásárt.


De mindig van valami. A Zenélő Piac, ahol duók, triók adnak háttérzenét a vásárláshoz. Ez a kezdeményezés a Covid alatt kezdődött el, és megtartottuk, mert nyugalmi időszakban is van rá igény. Ennek az ötletnek most van egy új felvonása, éppen most bírálják el a pályázatokat. Utcaszínházi előadásokat szervezünk a piacra.


Az a célunk, hogy a Fény utcai piac igazi agóra legyen. Közösségi tér élményekkel, művészettel, közösségi zongorával. Éppen most veszünk egy mobil-konyhát a piacra. Itt fogjuk a saját kereskedőinket felléptetni, és külsős szakácsokat is hívunk látványfőzésekre. Ősszel Vegán Sunday Marketre készülünk. Ezekkel a programokkal az aktív harmincas-negyvenes korosztályt ide tudjuk szoktatni a piacunkra.”



Ezen a hétvégén a kisgyermekes családoké a piac. 23-án, vasárnap „Zöld Pici Piacra” várják az érdeklődőket. A Zöld Pici Piac egy olyan vásár, ahol hazai készítők környezetbarát és fenntarthatósági szempontokat előtérbe helyező termékeket hoznak kismamáknak, gyerekeknek, babáknak tervezve és nagy gondossággal válogatva.


Vasárnap a Pindur Piac is megnyitja kapuit. Lehetőséget biztosítanak a gyerekeknek, hogy az otthon készített alkotásaikat árulhassák.



Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra

Kapcsolódó cikkek