Hírek

Orbán Szilvia

2021. szeptember 23.

Egy igazi whiskymatuzsálemet árverez el a Sotheby’s: a „legöregebb single malt scotch” jelzővel illetett italt még 1940-ben töltötték tölgyfahordóba a Glenlivet Szeszfőzdében.

Néhány évvel ezelőtt a ritka whiskyk – főként a skótok – piaca hatalmasat robbant, ennek csúcsát pedig egy, azóta elhíresült 1926-os palack, egy 60 éves Macallan jelentette. Ez az ital az eladása, vagyis 2019 óta őrzi is „a valaha eladott legdrágább ital” címét, hiszen

hihetetlen áron, csekély kétmillió dollárért (csaknem 585 millió forintért) vitte haza valaki.

Az elmúlt másfél-két évben azonban ez az óriási vásárlási kedv alábbhagyni látszik – még a hozzáértők is vitatkoznak azon, hogy ennek egyszerűen csak a kimaxolt lehetőségek vagy a világjárvány a fő oka. Azonban az vitathatatlan, hogy az érdeklődés még mindig jelentős. Persze azt az eladók is tudják, hogy nem minden eladott whiskyritkaságból lehet egy új 1926-os Macallan, ezért a gyűjtők az eladásra szánt italok más, egyedi tulajdonságait is igyekeznek kidomborítani.

Mivel a whisky és az érlelés kéz a kézben jár, az adott ital kora az eladás alkalmával mindig egy kiemelten fontos tényező. Mint arról mi is beszámoltunk, idén nyáron kalapács alá került a világ legrégebbi whiskey-palackja – és bár magának az ital korának semmi köze nem volt a tárolására szolgáló üveg korához, a szesz végül jóval a meghirdetett – és amúgy is elképesztően magas – áron cserélt gazdát.

Tavaly pedig a már emlegetett Macallan bocsátott árverésre egy 78 éves különlegességet, amelyet a „leghosszabban érlelt scotch-ként” hirdettek. Ez utóbbi Macallan-rekord viszont úgy tűnik, nem lesz túlságosan hosszú életű, ugyanis a láthatáron megjelent egy alkalmas trónkövetelő.



Szeptember legelején a Sotheby’s és a Gordon & MacPhail bejelentette, hogy árverésre bocsátanak egy, a Glenlivet Szeszfőzdéből származó, 80 éves palackot. A „valaha palackozott, legrégebbi single malt scotch” a leírás szerint még 1940-ben került tölgyfahordóba.

Single malt, mi az?
Ha tömören szeretnénk megfogalmazni, akkor ez a kifejezés egy házasítatlan malátából készült whiskyt takar, amelyet egyetlen lepárlóüzemben készítenek el. Gyártanak ilyet a világ minden táján, ez a típus az összes whisky nagyhatalom és márka kínálatában megtalálható.
A single malt párlatok minden esetben egyedi malátából készülnek, kihangsúlyozva ezzel az adott tájegységre jellemző tulajdonságokat. A legtöbb helyen ugyan hagyományosan kizárólag árpamalátából készülhet ilyen whisky, de külön megkötés vagy szabályozás nincs erre.
Mivel ebben az esetben nem fordulhat elő, hogy finomszesszel vagy bármilyen gabonawhiskyvel keverik a malátát, az így készült ital kiemelkedik a blended párlatok közül, sokan nemesebbnek, fogyasztását pedig a legtisztább whisky élménynek tartják.

Az ínyenc gyűjtők ennek a hordónak az első palackozott termékére, az úgynevezett Decanter #1-re tehetnek majd vételi ajánlatot október 7-én, Hong Kongban. Az előzetes várakozások szerint a palackért mintegy 100-200 ezer dollárt fizethet ki az új tulajdonos – bár az ezekhez hasonló becsléseket általában sokszorosan felülmúlják a valósan beérkező ajánlatok.


„Egy ilyen különlegességet, egy 80 éve tölgyfahordóban pihenő whiskyt elárverezni, igazán ünnepi alkalom a számunkra” – szögezte le a neves aukciósház égetett szeszekre specializálódott szakértője, Jonny Fowle. „Helytálló a kiszivárgott információ: az árverésre kerülő italt tároló hordó valóban Skócia első okleveles főzdéjéből, a Glenlivetből származik.”

Egy ennyire értékes és különleges whisky nem kerülhetett akármilyen üvegbe, így a Gordon & MacPhail megbízásából Sir David Adjaye építész-dizájner tervezett számára palackot és csomagolást. Úgy tudni, hogy az üveg „doboza” annak a tölgyfahordónak állít tiszteletet, amelyben az ital ilyen hosszú ideig érlelődött. Stílszerűen, az első palack árveréséből származó bevételt az eladó a Trees for Life nevű, skót jótékonysági szervezetnek adományozza, amely majd a kaledóniai erdők megőrzésére használhatja az összeget.



Bárki is a szerencsés, aki majd megvásárolja a Decanter #1-et, a whiskymatuzsálem mellett egyéb extrákra is számíthat: kap egy négy személyre szóló, londoni kóstolási élményt, Adjaye eredeti vázlatának aláírt nyomatát, illetve a 8 évtizedig az italt rejtő hordó fedelének egy eredeti, bekeretezett darabját is.

„Egy single malt skót whisky 80 évig való érlelése már maga is művészet, és sokban hasonlít az építészetre: valami olyat alkotunk, aminek ki kell állnia az idő próbáját”

– fejtegeti a Gordon & MacPhail ügyvezetője, Ewen Mackintosh. „Cégünk és Sir David is a jövőbe tekint. Felismerjük annak a jelentőségét, hogy valami kivételeset alkossunk, hogy a jövő nemzedékére méltó örökséget hagyjunk.”



És hogy mi lesz a hordóban maradt többi itallal a Decanter #1 elárverezése után? A Gordon & MacPhail képviselője elmondta, hogy a 80 éves single malt tétel még további 249 üveg megtöltésére elegendő. A szóvivő arra kéri az érdeklődőket, hogy figyeljék a vállalat weboldalát, és vételi szándék esetén regisztráljanak. S bár a palackok árát még nem tudni, de azok számára, akik meginni, és nem csak gyűjteni szeretik a jóféle skót whiskyt, még van némi remény arra, hogy a különlegesség ára az első palackénál azért méltányosabb lesz.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra

Kapcsolódó cikkek