Média a Vidéki Vállalkozókért díjat kapott Knap Gábor. Lapunk munkatársa az első Vidéki Vállalkozók Éjszakáján vehette át az elismerést.
A 2025. november 11-én, az Eiffel Műhelyházban megtartott esemény nem csak díjátadó volt, hanem a hazai vidéki vállalkozók ünnepe, ahol kizárólag vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások kerültek reflektorfénybe.
A kezdeményezés már az indulás évében hatalmas érdeklődést váltott ki: közel 300 pályázat érkezett 136 vállalkozástól, az ország 110 településéről. Petrik Ida, a Vidéki Vállalkozók Éjszakája ötletgazdája, valamint a Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség (MSVK) ügyvezetője elmondta: „Amikor elindítottuk a felhívást az Év Vidéki Vállalkozói díjakra, a célunk az volt, hogy reflektorfénybe állítsuk a vidéken működő kkv-kat. Minden álmomat felülmúlta az érdeklődés, és különösen örülök, hogy a bejelentés után megmozdult az egész ország és ennyien csatlakoztak, támogattak és akartak segíteni.”
A díjakat kilenc kategóriában osztották ki, az OPTEN szakmai támogatásával. A fődíjat, Az Év Vidéki Vállalkozója 2025 címet Egyed Károly, a Sarkpont Zrt. vezetője nyerte el, az Év Fiatal Vidéki Vállalkozója díjat pedig Okvátovity Dóra, a Fajszi Paprika ügyvezetője kapta. A negyedik generációs családi vállalkozásról mi is írtunk itt.
A gála nemcsak az elismerésről, hanem az élményekről is szólt. Az este során számos gasztronómiával foglalkozó vidéki vállalkozás ételeit és italait kóstolhatták a vendégek.
Íme a teljes díjazotti lista:
- Az Év Vidéki Vállalkozója 2025 a Volkswagen támogatásával - Egyed Károly, Sarkpont Zrt.
- Az Év Fiatal Vidéki Vállalkozója 2025 – Okvátovity Dóra, Fajszi Paprika
Az Év Dinamikusan Fejlődő Vidéki Vállalkozása 2025 a KAVOSZ támogatásával:
- Mikrovállalkozás kategória – Természetízei.hu
- Kisvállalkozás kategória – Greenman Kft.
- Középvállalkozás kategória – Pirex-98 Kft.
Az Év Felelős Vidéki Foglalkoztatója 2025 a Thermal Hotel Visegrád támogatásával
- Mikrovállalkozás kategória – B&M Marketing Kft.
- Kisvállalkozás kategória – Barta Autó 2000 Kft.
- Középvállalkozás kategória – Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft.
Az Év Innovatív Vidéki Vállalkozása 2025 a Goodwill Consulting támogatásával
- Mikrovállalkozás kategória – Nova Terra Kft.
- Kisvállalkozás kategória – Losonczi Innovation Kft.
Az Év Hagyományőrző Vidéki Vállalkozása 2025 a Matyodesign támogatásával
- Mikrovállalkozás kategória – HB Mangalica Farm
- Kisvállalkozás kategória – Prónay-kastély és Vendégházai Alsópetény
- Középvállalkozás kategória – Malom és Kacsa
Az Év Többgenerációs Vidéki Vállalkozása 2025 a Quality Direct támogatásával
- Mikrovállalkozás kategória – Farmer Lánya / Melon Agro Kft.
- Kisvállalkozás kategória – Proko Travel Kft.
![]()
Fotó: Agárdi Gábor
Az Év Fenntartható Vidéki Vállalkozása 2025 a Folprint Zöldnyomda támogatásával
- Mikrovállalkozás kategória – Seed Bonbon Handmade Kft.
- Kisvállalkozás kategória – Katica Tanya Élményközpont
- Középvállalkozás kategória – Wagner Solar Hungária Kft.
Az Év Társadalmilag Felelős Vidéki Vállalkozása 2025
- Mikrovállalkozás kategória – Rózsavilág – az alsópetényi vállalkozást ebben a cikkünkben mutattuk be
- Kisvállalkozás kategória – Natur Cleaning
- Középvállalkozás kategória – Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Zrt.
Az Év Vidéki Vállalkozója Közönségdíj 2025 - A Fogadó
Az Év Vidéki E-kereskedője Különdíj 2025 a Shoprenter támogatásával – Berry Baby Kft.
Az Év Vidéki Márkája Különdíj 2025 a Next Ship támogatásával – Bazsalikomoskert
Média a Vidéki Vállalkozókért 2025
- Újságcikk kategória – Knap Gábor, Magyar Konyha
- Rádió műsor kategória – Babik Edit, Rádiócafé 98
- Podcast kategória - Fait Federika, z Cast, a HVG Fenntarthatósági podcastja
Knap Gábor a „Sörfőzde, virágzó veteményessel” című cikkével nyerte el az elismerést, amelyben egy több mint tíz éve zárva tartó benzinkútban kialakított, új kisüzemi sörfőzdét, Csupor Craft Beer koncepcióját és üzemét mutattuk be. Az írás itt olvasható.