Hírek

Gonda Mariann, kép: Burger King

2021. február 1.

Lassan hozzászokunk, hogy havi rendszerességgel, már-már menetrendszerűen hallat magáról a Burger King. A hamburgeres multi francia leányvállalatának marketingesei nem tudnak leállni: most épp a burgonya termesztőkön próbálnak segíteni.

Nem kérdés, hogy a vásárlók szimpátiájáért vívott küzdelemben a Burger King utcahossznyi előnyre tett szert versenytársaival szemben. Mégpedig úgy, hogy közelebbi és távolabbi konkurensei sem fújhatnak rá: a BK a szolidaritás húrján játszva és összefogásra buzdítva teljesen új kommunikációs stílust honosít meg a kíméletlen fast food piacon.

Lehet ezt is támadni, a kritizálók nem is rejtik véka alá, milyen hátsó szándékot sejtenek a szép szavak mögött, de egy dolog biztos: nincs az a versenytárs, aki erre agresszíven reagálna. Így aztán mindannyian nyerünk, a másik pocskondiázása helyetti “szeressük egymást, gyerekek” légkör a fogyasztó számára is felüdülés, épp elég gyűlölet ömlik ránk enélkül is.

A Burger King “Rendeljetek a McDonald’s-nál” és “Nem csak Whopper van a világon” kampányairól írtunk korábban, a mostani akció is szépen illeszkedik azok szellemiségébe.


Míg az első az éttermek támogatására buzdított, a második pedig reklámfelületet biztosított az egyébként szinte láthatatlan vállalkozásoknak, addig a legújabb kampány a burgonya termesztők, rajtuk keresztül pedig a teljes beszállítói hálózat helyzetére hívja fel a figyelmet.

Az étterem csak a kirakat

A vendéglátó szakma kétségbeesetten hallatja a hangját - még ha csekély eredménnyel is -, róluk legalább tudjuk, hogy óriási bajban vannak. Hajlamosak vagyunk viszont elfeledkezni arról a tényről, hogy a vendéglátás nemcsak az éttermeket jelenti, hanem egy rendkívül szerteágazó ökoszisztémát.

Kevés szó esik azokról a termelőkről, akiknek az éttermek bezárásával komoly értékesítési gondjaik támadtak és nem, vagy csak komoly nehézségek árán sikerül termékeik eladását átcsatornázniuk.

És ha már itt tartunk, tegyünk említést arról a kismillió szolgáltatóról is, akiknek a tevékenysége szintén ellehetetlenült, a vendéglátáshoz kapcsolódó bevételi lehetősége megszűnt vagy jelentősen lecsökkent. Ők azok, akik végképp árnyékban maradnak: a virágdekoratőrök, a gasztrotúrák szervezői, a mosodák, hogy csak néhányat említsünk azok közül, akik közvetve vagy közvetlenül a zsebükön érzik a korlátozó intézkedések hatását.

1 kiló krumpli minden drive rendeléshez

A Journal de Dimanche című lap hasábjain adta hírül a Burger King francia leányvállalata, hogy a szükségletein felül 6 francia termelőtől összesen 200 tonna burgonyát szerzett be pluszban, hogy ezzel támogassa beszállítóit. A február 2-án kezdődő akció keretében minden drive vásárláshoz egy zsák burgonya is jár.

Az ajándék természetesen egyedi csomagolást kapott, amelyen az alábbi szöveget olvashatjuk:


"Adjuk vissza a lendületet a francia termelőknek!

Amikor a francia vendéglátás nehéz helyzetbe kerül, akkor vele együtt szenvednek mezőgazdasági termelők ezrei is, akik nem tudják értékesíteni az árujukat. Köztük burgonya termesztők, akiknél többtonnányi termény vár hiába a kiszállításra.

Úgy döntöttünk, hogy lehetőségeinkhez mérten segítjük őket 200 tonna burgonya felvásárlásával, amelyet február 2-ától minden drive-os vendégünknek felajánlunk.

Ön is tegyen újévi fogadalmat: 2021-ben is vásároljon burgonyát! Mondjon igent a tartiflette-re (francia rakott krumpli, szalonnával, reblochon sajttal), a raclette-re (olvasztott sajttal fogyasztott héjában főtt burgonya), a hachis parmentier-re (pürével borított húsragu, az angol pásztorpite rokona), a házi hasábburgonyára. Legyen jó ez az új év!"

Magyar fordításban nem visszaadható, de a szöveg tele van olyan szleng kifejezéssel, amelyekben a burgonya szó vagy annak szinonimája szerepel.

A felsorolt ételek a legismertebb francia krumplis fogások, a szintén közzétett angol nyelvű változatban ezek helyett a wedges (steakburgonya), a hash browns (rösztiszerűség), a roast potatoes (tepsis krumpli) és a mash (tört burgonya) szerepelnek.


Egy esetleges magyar változatnál a fordítóknak a bőség zavarával kellene megküzdeniük: szívesen látnánk a paprikás krumplit, a főzeléket, a rakott burgonyát, a sztrapacskát vagy a szilvás gombócot, ha ötletre lenne szükségük.

Stratégiai partnerség

A Burger King ezzel az akcióval a cég megbízható beszállítóinak fontosságára hívja fel a figyelmet. “Ez egy szerény gesztus ahhoz képest, amin az ágazat keresztülmegy. A magunk módján így támogatjuk a termelőket és buzdítjuk arra a vásárlóinkat, hogy ezen a télen minél több francia burgonyát fogyasszanak.”

A jelenleg érvényes 0,35 eurós kilónkénti nagykereskedelmi árral kalkulálva (amelynél a Burger King minden bizonnyal kedvezőbbet alkudott ki) biztos, hogy a cég nem robbantotta fel marketing büdzséjét, ahogyan a vendég anyagi helyzetén sem lendít sokat az ingyen krumpli - de nem is ez a lényeg: egy akció sikere nem feltétlenül függvénye a ráköltött összegnek, ahogyan az elkötelezettség sem mérhető euróban.


A burgonya ágazat a válság kezdete óta mintegy 200 millió eurós bevételkiesést volt kénytelen elkönyvelni, 450 ezer tonna krumplival kevesebbet vettek át a feldolgozó üzemek. Ehhez képest valóban csepp a tengerben a Burger King 200 tonnás vállalása, de ha az üzenet átmegy és a példa szélesebb körben követőkre talál, azt már megérezhetik a bajban lévő termelők, és nem csak a burgonya termesztők.

A Burger King kampánya nagyságrendje és a brand nemzetközi ismertsége miatt került reflektorfénybe. Ugyanakkor vegyük észre, hogy

bár kisebb léptékben, de hazánkban is vannak ilyen irányú kezdeményezések:

számos étterem biztosít házhozszállítási rendszerén belül értékesítési lehetőséget saját beszállítóinak, legyen szó háztáji baromfiról, zöldségről vagy sajtokról. Ebből nőtte ki magát például a SVÉT webáruháza, amely sikeresen épített hidat saját közönsége és a tagéttermeit is kiszolgáló hazai termelők között, ahogyan a Magyar Konyha decemberi számához csomagolt Top100 termelői kalauz is erre törekedett.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra

Kapcsolódó cikkek