A karajt mindkét oldalán sózzuk, borsozzuk, majd egy nagy átmérőjű serpenyőben (amiben minden elfér majd) forró olajon hirtelen körbepirítjuk. Kivesszük, melegen tartjuk. A serpenyőbe dobjuk a felkockázott, füstölt császárhúst (az eredeti receptben darabolt füstölt oldalas szerepel), illetve a felkockázott hagymát, és átpirítjuk. Visszatesszük a hússzeleteket, majd hozzáadjuk a paradicsomot, és felöntjük kb. 4 dl vízzel. Fedő alatt kb. 20 percig pároljuk. Közben a sütőt grillfokozatra melegítjük. A májat falatnyi darabokra vágjuk, a gombát félbe- vagy negyedekbe szeleteljük. Meglocsoljuk kevés olajjal, borsozzuk (nem sózzuk), majd egy alufóliával leterített – lehetőség szerint perem nélküli – tepsire vagy sütőlapra helyezzük (a tepsi egyik felére a májat, másik oldalára a gombát). Kb. 10 percig grillezzük. Amikor kész, megsózzuk, és a paradicsomos raguhoz adjuk, ebben már csak kb. 5 percig összefőzzük. Végül belekeverjük a finomra aprított petrezselymet. A paradicsomos mártást ízlés szerint kerekítjük pici mézzel és/vagy csípős paprikával.