Cikkek

Kitzinger Szonja

2024. október 9.

Nyikos Patrik

Ahogy lapunk szombaton beszámolt róla: Nyikos Patrik személyében magyar bajnoka lett az ifjúsági szakács világbajnokságnak (Chaine des Rotisseurs). Lássuk, mivel érdemelte ki a címet.


Nyikos Patrik győzelme azért is jelentős, mert a Chaine Ifjúsági Szakács Világbajnokságok történetében először állhatott magyar versenyző a dobogó legfelső fokára. A Chaine Ifjúsági Szakács Világbajnokságon a verseny szabályai szerint 27 év alatti ifjú szakácsok mérik össze tudásukat. A résztvevők jellemzően többszörösen díjazott és elismert – nem egy esetben Michelin-csillagos – éttermekben szereztek már néhány éves tapasztalatot. A verseny több mint 50 éves története során a magyar gasztronómia olyan kiemelkedő szereplői karrierjének adott lendületet, mint Kovács Lázár, Széll Tamás, Szulló Szabina, Bicsár Attila, Götz Zsolt, Ádám Csaba, Mede Ádám, Dalnoki Bence, Csillag Richárd és Lendvai Levente.




Az idei világbajnokság egy öt napos programsorozat részeként, 19 versenyző részvételével és mind az öt kontinensről érkező 12 zsűritag közreműködésével zajlott, alkalmat adva a kiváló magyar alapanyagokkal való megismerkedésre.


Hazai ízek, kötelező alapanyagok


Az október 4-i döntő helyszínét és a magyar konyhakultúrára jellemző, kötelező verseny-alapanyagokat a METRO Gasztroakadémia biztosította. A Chaine Ifjúsági Szakács Világbajnokság különlegessége ugyanis, hogy a versenyzők nem egy alaposan begyakorolt menüsort készítenek el, hanem a fogadó ország kiváló minőségű alapanyagaiból összeállított, és csak a verseny kezdetekor bemutatott „meglepetés kosár” (black box) tartalmának felhasználásával alkotnak önállóan 4 óra alatt egy 3 fogásból álló, 4 adagban elkészített menüsort. A „meglepetés kosárban” ezúttal friss, csont nélküli szarvasgerinc, kacsamáj, fogas, birsalma és hazánkban gyártott vanília bourbon paszta volt.




A 2024. évi világbajnokság dobogós helyezettjei


A 12 tagú nemzetközi zsűri – mint mindegyik Chaine világbajnokságon – a szakma elismert tagjaiból válogatott szakemberekből állt. A konyhában háromtagú zsűri figyelte és elemezte a versenyzők készségét, az alkalmazott technológiát, a higiéniát, az anyagfelhasználás gazdaságosságát, a rendezett munkát. A kilenctagú kóstoló zsűri pedig a látványt, az ízeket értékelte és az előírt alapanyagok felhasználását ellenőrízte. A két zsűri összesített pontszámai alapján született meg a világbajnokság végső eredménye: a legjobb teljesítményt a hazai versenyző, Nyikos Patrik nyújtotta, a második helyezett a kanadai Sydney Hamelin lett, míg a bronzdíjas a norvég Siriyaporn Rithisirikrerg érdemelte ki.





Nyikos Patrik a kötelező alapanyagok kreatív felhasználásával az alábbi menüsort alkotta meg:


• Előétel: Zöldfűszeres fogastekercs, friss, citrusos beurre blanc • Főétel: Grillezett szarvasgerinc, konfitált burgonyával, diós zeller raguval, sült kacsamájjal és jus-vel szervírozva • Desszert: Fehércsoki mousse, fahéjas-citrusos birsalma raguval



Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra

Kapcsolódó cikkek

Recept ajánló