Horthytól Rákosin át mindenki tejjel próbálta itatni a magyar diákokat – hol több, hol kevesebb sikerrel.
Talán meglepő, de az iskolatej program nem az 1945 utáni időszak – vagyis a szocializmus – vívmánya. Már az első világháború alatt szokás volt a rászoruló tanulóknak tejet osztani. A budapesti Aréna (ma Kerepesi) úti polgári leányiskolában 1915-ben például 23 gyermek részesült naponta „uzsonna tejben”.
Régen volt, hogy is volt?
Az iskolatej az 1920-as évek végén beköszönő világválsággal vett újabb lendületet. Akkor éppen tejtízórainak hívták, és kezdetben a Magyar Ifjúsági Vörös Kereszt biztosította az ellátást. „Az eredmény bámulatos volt. 1–3 kg-ot gyarapodott az a gyermek, ki rendszeresen tejet élvezett” – újságolta egy 1928-as évkönyvben az akció egyik kedvezményezettje, a budapesti IV. kerületi polgári leányiskola vezetője. Talán az említett jótékony hatása miatt is szó szerint országos „tejtízórai-propaganda” indult. A tejnek akkoriban amúgy is magasan ragyogott a csillaga Magyarországon: a Horthy-korszakban született például „A tej élet, erő, egészség” szlogen. Ennek megfelelően számos település csatlakozott a „tejtízórai” kezdeményezéshez.
Ez a legtöbb helyen semmiféle támogatást nem vont maga után, csak annyit jelentett, hogy a városvezetés segített a szervezésben. Példának okáért a miskolci polgármester sem a saját zsebé be nyúlt, helyette azzal próbálkozott, hogy rávegye a tehetősebb szülőket, vállalják át a szegényebbek tejtízóraijának költségeit. Pechére süket fülekre talált. A „szomszéd vár” esete inkább az üdítő kivételek közé tartozott. „A nyíregyházi elemi iskolák (…) kimondották, hogy az ingyenes tejtízórai bevezetése érdekében memorandummal fordulnak a város vezetőségéhez. Értesülésünk szerint a város vezetősége a legnagyobb lelkesedéssel teszi magáévá a tervet. A tejet két deciliteres üvegekben, szalmaszállal felszerelve bocsátanák az iskolás gyermekek rendelkezésére” – jelentette 1929 októberében a Városok Lapja című újság.
Ilyen-olyan konstrukcióban, de az egész országban elterjedt a tejtízórai. 1930-ban 229 elemi iskolában, középiskolában, 9 főiskolán összesen 4 millió adag negyedliteres tej fogyott el. A program – a körülményektől függően – kisebb-nagyobb intenzitással (és újra uzsonnatej néven), de gyakorlatilag a második világháború közepéig kitartott.
Folytatása következik
A háború után hatalomra jutó kommunista vezetés, Rákosival az élen, hamar elhatározta, folytatja a hagyományt: „A fővárosi iskolákban rövidesen ismét bevezetik a gyerekek részére az olcsó uzsonnatejet és a kakaót. A fő problémát egyelőre az okozza, hogy miben osszák ki a tejet. Az iskolákban ugyanis nem lehet megvalósítani az utcai tejgárdákhoz hasonlóan a papírpoharakból való tejárusítást. Legcélszerűbbnek látszik a kétdecis, plombált üvegekben való tejszállítás és árusítás. Viszont az üveg alkalmazása drágítaná a tej árát, holott a cél az, hogy lehetőleg olcsóbb legyen, mint az utcán” – írta a Magyar Nap 1948 szeptemberében.
Nemcsak az üveg hiányzott, hanem a tej is. A tejipar államosításával drasztikusan visszaesett az előállított mennyiség, és csak 1958-ra sikerült legalább a háborús évek szintjére visszatornázni. Ekkor újra leporolták az ötletet. 1960-ban csak a főváros iskoláiban már 20 ezer palack tejet vásároltak a diákok. A csomagolás olcsósítását ekkorra sem sikerült megoldani: a kétdecis üveges iskolatej 1 forintba került, míg egy liter – akkor hivatalosan „fogyasztási”-nak nevezett – tej 3,60 forintba. A következő probléma az iskolákon belüli szervezés körül akadt.
A tej és a kakaó fogadását, kiosztását, majd az üres üvegek összeszedését, kimosását a már akkor is túlterhelt tanárok nem vállalták. A választás így a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) és az úttörőcsapatok tagjaira esett. Később a feladatok száma is csökkent, mivel megjelent a feltéphető tetejű, eldobható műanyag pohár, ami átvette az üvegpalackok helyét. Az iskolai rendelések minden igyekezet ellenére idővel visszaestek – pedig még azt is kimutatták gyorsan, hogy akik tejet isznak, jobban teljesítenek a tanórákon. A fiatalok tejfogyasztását hatékonyabban ösztönözte az 1968-ban bevezetett Túró Rudi. Ezzel együtt az iskolatej kitartott a rendszerváltásig, sőt még utána is. Igaz, az elmúlt 35 évben már csak úgy, mint a mesében: hol volt, hol nem volt. Most éppen megint van.
