Nem kell annyi Pábijubi. Ezzel a címmel jelent Szombathy Gyula érzelmes és szórakoztató önéletrajzi könyve a Corvina kiadó gondozásában kollégánk, Gellért Gábor tollából. A mű Balatonalmádiban íródott, ahol a Kossuth-díjas színművész jelenleg is él, Tolnay Klári hajdani nyaralójától látótávolságnyira.

A könyv megszületése egyszerű történet. Szombathy Gyula hosszú évekig a „Szellem a fazékból” című gasztrotörténeti rádióműsor egyik hangja volt. A műsor szerkesztője, Gellért Gábor két saroknyira lakott tőle. Szombathy Gyula betegsége után abbahagyta a rádiózást, de a műsor szerkesztőjével tovább tartotta a kapcsolatot. A közös beszélgetésekből, elmesélt történetekből született meg a könyv.

A „Nem kell annyi pábijubi” egy olyan művész portréja, aki mindent akart. Dosztojevszkij színész szeretett volna lenni. De közben bonviván is az operettszínpadokon és komédiás a kabaréban. Mindent akart, amit ez a pálya meg tud adni egy olyan embernek, aki még a színpad szagát is szereti. Hogyha arról emlékszik rá a közönség, hogy ő volt az, akinek viszket a háta… mit számít? Hiszen a színház interakció. A színész játszik, a néző sír és nevet. Aztán tapsol. Igen, az is kell… hogy a nézők tapsoljanak.

Szombathy Gyula így ír a könyv előszavában: „Az ötvenes évek közepén intézetben éltem a hétköznapjaim, de hétvégenként hazajöhettem. A Bernáth Géza utcában laktunk, a Tiktak presszó közelében. A presszóval szemben volt egy önkiszolgáló étterem, ahol szombatonként élő zene várta a szórakozni vágyó munkásokat, és ha a szüleimnek jókedve volt, lementünk és az anyukámmal táncolhattam.

De az intézetben is voltak táncestek. Eljöttek a leányintézetekből a partnerek és elérhetővé váltak a női derekak. Aki nem tudott táncolni, hoppon maradt. Esténként a hálóteremben egymással gyakoroltunk. Páronként összekapaszkodtunk, a rádióból pedig hallgattuk Glenn Millert, meg a magyar slágereket. Három aranyásó ment a hegyek között...Táncoltunk... egyet-kettőt, mellette kiabáltuk az ütemeket. Pá, pá, jubi, jubi, jubi, jubi... Amikor eljött a takarodó ideje, bejött a nevelő és elordította magát: „na hülye gyerekek, a pábijubinak vége”! De nem volt igaza. A pábijubinak soha nincs vége.”

Megjelent a Magyar Konyha. Legújabb lapszámunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő rá ide kattintva.