Hírek

Tovább csökkent a magyar borfogyasztók aránya, és főképp a vörösborokból fogy kevesebb. Eközben a magyarok szeretik a borvidékeiket, habár egyre kevésbé borozni járnak oda.

A bor a második leggyakrabban fogyasztott alkoholos italok közé tartozik Magyarországon - derült ki a idén Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) ősszel végzett piackutatásából. A friss eredmények alapján a legálisan alkoholfogyasztó fiatal generációk körében ugyan tovább csökkent a borfogyasztók aránya, de az ebből fakadó visszaesés jóval mérsékeltebb, mint a korábbi években.

A 2025-ös adatok szerint a lakosság 46 százaléka nem fogyaszt bort, 26 százaléka havonta vagy ritkábban, 20 százaléka havonta többször, míg 8 százaléka iszik bort hetente többször is. Eközben sört, a felnőtt lakosság több mint fele fogyaszt, harmaduk több, mint havi egy alkalommal. Ezt a pezsgő követi a sorban, ugyanakkor a fogyasztók döntő többsége azt havonta, vagy ennél is ritkábban fogyasztott.

Általában az alkoholfogyasztásról nyilatkozók 17 százaléka mondta, hogy soha sem iszik, 36 százaléka ritkábban mint havonta, 31 százalék havonta többször, 16 százaléka hetente többször.

A vörösborok fogyasztása - összhangban az EU teljes borpiacát jellemző trendekkel - tovább csökkent. A rozé kategória ugyanakkor dinamikusan erősödött, a fehérborok pedig stabil pozícióban maradtak.

A fogyasztók körében tovább nőtt a száraz borok népszerűsége, az édes borok iránti érdeklődés csökkent. Különösen az intenzívebb fogyasztók körében figyelhető meg a félszáraz borok térnyerése. Az adatok szerint a vörös bor 44 százalékkal, a fehér 37 százalékkal, a rosé 19 százalékkal részesedik a fogyasztásban

A kutatás szerint a borfogyasztás helyszínei az elmúlt években alig változtak: a fogyasztók több mint fele továbbra is otthon fogyaszt bort, jellemzően társas események keretében. A vásárlásoknál tovább nőtt a diszkontok és a szupermarketek szerepe, valamint jelentősen erősödött az online borvásárlás, főként a nők és a fiatalabb fogyasztók körében.

A piackutatás egyértelműen alátámasztotta, hogy 2023 és 2025 között szinte valamennyi hazai borvidék népszerűsége nőtt. A kutatás kitért arra is, hogy a külföldi bor aránya az utóbbi években folyamatosan növekedett a magyarországi fogyasztásban. Jelenleg 12 százalékon áll, amely kétszer annyi, mint 8 évvel ezelőtt volt, és két évvel ezelőtt is csak 9 százalékot ért el.

Kapcsolódó cikkek

Recept ajánló