Tardonán egy olyan gazdaságban jártunk, ahol a tizenhat tehén saját nevén fut és kolléganőként tisztelik őket. A marhákon túl juhok, tyúkok, pulykák, gyöngyösök, libák és szürke foglyok élnek a megejtő szépségű bükki birtokon. Az állatok lába alatti gyepek minden egyes négyzetméterén 60-70 növényfaj osztozik. A tóval szembeni őszi domb­oldal­ban pöfeteg, fenyőalja-, rizikegombák növesztik kalapjukat. A rendre Günther, a német vizsla ügyel, de rajtuk kívül két ember is lakik itt: Anna és Dani, a Horhos-völgy kis közösségének gazdái.

Gyüttmentek – ez volt a tardonai őslakosok első és egyben velős véleménye, amikor 2020 tavaszán, az éppen eszkalálódó világjárvány legelején a fiatal pár beköltözött a falu határában álló épületbe és tartozékaiba. Kaczkó Dániel és felesége, Gulyás Anna számított erre, de annyira nem esett jól hallaniuk.

A bizalmatlan bükkiek aztán képtelenebbnél képtelenebb konteókat gyártottak – osztja meg velünk a házaspár, miközben a tóra néző teraszon a forró, sárga, juhtúrós pogácsát rágcsáljuk és mellé levendulaszörpöt kortyolgatunk. De ez csak afféle privát vendéglátás, a főprofil egyelőre nem az idelátogatók fogadása, hanem a gyepgazdálkodáson alapuló ökológiai állattartás.

Megálmodott világ

Mindketten fővárosi, „multis” karrierjüket szorították háttérbe azért, hogy a Bükki ­Nemzeti Park szélén megvalósítsák az álmukat. Anna dömsödi lány, háziállatok között nőtt fel. Formatervezői és gépészmérnöki tanulmányok után sem tett le arról, hogy olyan párt találjon magának, aki vele és kétszáz szarvasmarha társaságában képzeli el a jövőjét. Danival egy karácsonyi céges partin ismerkedett meg. Az egyre oldódó hangulatban az akkor már az egyik legnagyobb nemzetközi facility-menedzsmentcég felső vezetésében dolgozó fiú bevallotta neki, hogy az ő álma egy hegyvidéki birtok, legelésző patásokkal. Merthogy az eredeti végzettsége állattenyésztő mérnök. Negyven állattal tervezett, Anna ezért kicsit engedett a kétszázból.

Dani Miskolcon cseperedett, de sosem gondolta, hogy valahol az Északi-középhegységben bújik meg az a birtok, amit majd ketten építenek fel. Sok helyet megnéztek, mire 2020 tavaszán betoppant a lehetőség a Tardona mellett elterülő Natura 2000-es minősítésű, természetvédelmi területen fekvő völgy képében. Eredetileg Dani szülei vásárolták meg a területet, utána született a nagy elhatározás, hogy a fiatalok mindenüket erre a lapra tegyék fel. Ennek eredménye ma egy libagágogástól, tyúkkárálástól, birkabégetéstől és marhabőgéstől hangos, nagyvadak lakta, mély erdőkkel körülvett, különleges kis szeglet.

Földtan

Dani ekkor izzította be a nagyvállalatnál szerzett projektismereteit, és mindketten a kommunikációs képessé­geiket. A férfiember a zárkózott falusiaktól próbált szakmai kérdésekben információkat szerezni, míg Anna a templomban építette a kapcsolatokat az asszonyokkal. Dani emellett napokon keresztül böngészte a régi adatbázisokat, légifelvételeket, hogy hatvan évre visszamenőleg kiderítse, hol, mit, mennyi ideig termesztettek itt, és milyen típusúak a talajok. A közel hetven hektár ugyanis a monokultúrás, szocialista nagygazdasági művelés terhes örökségét nyögi még mindig – sajnos éppúgy, ahogy Magyarország termőterületeinek döntő hányada.

Hiába tűnik gazdagnak a zölden illatozó gyepkultúra, ha a talaj annyira kemény az eketalpbetegség miatt, hogy egy ásót alig lehet belenyomni. Következésképp a legdrágább és ingyen a rendelkezésünkre álló kincs, az esővíz leszalad a területről. Jobb esetben a gyökerek ezért a felső 10-15 centiben terülnek szét, ami a gyomoknak és invazív fajoknak kedvez, de a ­biológiai sokféleségnek és a föld vízmeg­tartó képességének aligha. Ennek eredményei például a „horhok”, a vízgyűjtő terület hosszú, keskeny vízlevezető árkai, amelyek eső idején létrehozzák a kis tavacskájukba lefutó Horhos-patakot – innen a birtok neve.

A másik kedvezőtlen örökség rodó, a talaj szegénységét mutató indikátornövényeket és gyomokat. Az örök ­igazság (és egyben ördö­gi kör) bizony itt is érvényes: az vagy, amit megeszel. Ha a talaj nem elég laza, akkor nem járja át kellő mélységben az éltető csapadék. Akkor annak minősége gyengébb lesz, nem eléggé „élő” az a földréteg. Így a hatvan-nyolcvan helyett csak tíz-húsz centis gyökereket ereszteni tudó növények annyi és olyan minőségű tápanyagot tudnak felszívni, amit ez a talaj biztosítani képes. Ez ugye hatással van a növények nyújtotta táplálék minőségére, amit a felettük a legyeket bambán csapkodó kicsi tehénkék legelnek, és amit ők meghagynak, azt meg a birkák. Puff neki!

Ebből hogyan lépsz ki? Elszántsággal és sok-sok anyagi befektetéssel. Dani és Anna annyira elkötelezettek a fenntartható gazdálkodás mellett, hogy nem adták fel. Elhívták magukhoz a nemzeti park őrkerület-vezetőjét, hogy kikérdezzék a területről, felmérjék vele a gyepkultúra pillanatnyi állapotát, és megbeszéljék a kölcsönösen előnyös, hosszú távú együttműködés kereteit. Ezen a lépésen a nemzeti parkos kolléga amúgy ledöbbent, meséli Dani, mert nem ehhez vannak szokva. Hanem ahhoz, hogy az itt gazdálkodók nyűgnek tartják őket, és ahol lehet, könnyítéseket akarnak kicsikarni.

A szakmai-tudományos együttműködésbe is bekapcsolódva a következő lépés a kötött gyeptalajok mélységi fellazítása lesz, ami különösen nehéz és költséges procedúra, de nem lehet másként továbblépni és elérni azt a minőséget, amit Dani és Anna osztrák és szlovén tanulmányutakon célul tűzött ki maga elé. A megvalósítandó eszményi állapot felé vezető első lépéseket már megtették. Évtizedekre nyúló élet- és sorsközösségben gondolkodnak, aminek az itt élő állatok ugyanúgy tevékeny és egyenrangú résztvevői, mint az őket terelgető emberek.

Eredmények

Három év alatt ott tartanak, hogy a rövid távú befektetésként kezelt, gyorsan kipörgethető csirke-pulyka-liba triót szinte lábon megveszik tőlük, ők meg eszik, ami marad. A szomszédos Mályinka Iszkor éttermének séfje, Pohner Ádám is többek között a birtokról szerzi be a húsfélék mellett a tojást is, mert kiemelkedő a minősége. Három „csillagos” budapesti étteremmel most tárgyalnak a jövő évi kétlábú alapanyagok szállításáról. Van olyan visszajáró vevőjük, aki ötven kilométert autózik oda-vissza egy darab horhosvölgyi csirkéért. Az Éden Major biotakarmányával etetett madarak húsa ugyanis illatos, omlós, ízes, a tojás gyönyörű, a nyers sárgáját villával lehet szinte csak megbontani, mert magától nem esik szét.

És akkor még nem beszéltünk a hosszú távú befektetésekről: a borzderes marhákról és a merinói juhokról. A jól nevelt, szinte idomítottnak tűnő jószágok fütty­jelzésre szépen a gazdákhoz indulnak, hogy egyesével végigsimogassák őket. Név szerint is szólongatva a lányokat: Zizi, Tekla, Emőke, Elektra, Janka, Kicsi Dzsoni, Ditta, Bodza, Ramóna, Imola, Lili. És a fiúkat: Bütyök, Bózsva, Kolbi és Hambi. A barátok egy-egy poharazós estén rendszeresen ugratják őket, hogy na most soroljátok fel a tizenhat tehenetek nevét! De megy olyankor is. Leg­alább hatig...

Az összeállítás támogatója: