Ha egyszerű és megbízható karácsonyi süteményre gondolunk, nem biztos, hogy elsőre a zserbó jut eszünkbe, viszont akármilyen nehéznek is tűnik, annál nagyobb sikerélmény, csak be kell tartani a szabályokat. Hideg tészta, jó lekvár, finom dió - árulta el a titkokat Nábelek Zsófia.
A zserbónak ugye az a legnagyobb titka és nehézsége, hogy a hajszálvékony tésztarétegek között a dió és a sárgabaracklekvár szinte egybeolvadnak, a tetejét lezáró csokoládé kesernyés íze pedig kisimítja az édeset a pikánssal. És ilyen vékony tésztalapokhoz minimum nagymamának kell lennünk, évtizedes konyhai tapasztalattal, és az sem hátrány, ha házi, savanykás baracklekvárt használunk.
A tésztanyújtással kapcsolatos félelmek lehetnek jogosak, hiszen egy rosszul begyúrt omlós tésztától a legedzettebb cukrászok haja is pillanatok alatt megőszül vagy kihullik, hát még ha azt egy tepsibe is kellene valahogy varázsolni. Ezen a ponton viszont tényleg a régi receptek és jótanácsok segítenek leginkább. Van, aki gyúrt omlós tésztából (mint amilyen a linzer vagy az isler alapja is), van, aki kelt tésztából és van, aki élesztős omlós tésztából süti a zserbót. Az utóbbi a bejglihez hasonló zsíros, rugalmas tészta, amit nyújtás közben könnyű formázni, nem ragad és nem szakad, tehát ebből a legkönnyebb hajszálnyi lapokat nyújtani.
Ahogyan más omlós és kelt tésztáknál, itt is fele-fele arányban használtunk vajat és zsírt, utóbbitól ugyanis szaftosabb, puhább és egyszerűen finomabb lesz a végeredmény.
Ahhoz, hogy a zserbó ne legyen végtelenül édes, fontos, hogy a lekvár savanykás legyen és főleg sok, így lesz napokig puha a zserbó. Ha csak édesebb lekvárhoz jutunk, az sem baj, akkor a darált diót nem érdemes külön megcukrozni. A diónál fontos és megkerülhetetlen lépés, hogy
ha nem daráltan vesszük (és miért vennénk, ha tudni akarjuk mi kerül a süteménybe), mindenképp válogassák át felhasználás előtt.
A darálás utáni dióhéjkeresgélést vagy a héjra harapást higyjék el, megéri megspórolni azzal az öt perc pluszmunkával.
Végül pedig a csokoládéréteg. Sok receptet találunk, ami kakaós-cukros mázat ír, de felesleges továbi cukorral terhelni az amúgy is elég tömény süteményt, a legegyszerűbb, ha valamilyen jó minőségű étcsokoládéval borítjuk be a zserbót.
Zserbó elkészítése:
A tésztához a tejet langyosra melegítjük, az élesztővel és egy csipet cukorral felfuttatjuk. A lisztet, a vajat és a zsírt összemorzsoljuk (géppel is készíthetik), hozzáadjuk a cukrot, a sót, a tejfölt, a felfuttatott élesztőt és végül a tojást. Vigyázva, hogy a zsiradékok ne olvadjanak meg, egynemű tésztává gyúrjuk. Fóliába csomagolva egy órára hűtőbe tesszük.
A tésztát négy egyenlő részre osztjuk, mindig csak egy negyeddel dolgozunk egyszerre, a többit újra hűtőbe tesszük, így nem kel meg szobahőmérsékleten.
Egy negyed tésztát kevés liszten sütőtepsi méretűre nyújtunk.
A kizsírozott vagy vajazott tepsi aljára húzzuk a tésztát a sodrófa segítségével. Villával megszurkáljuk,
a lekvár egyharmadával megkenjük és megszórjuk a dió harmad részével. Finoman lenyomkodjuk a tenyerünkkel.
A következő tésztát az előzőhöz hasonlóan kinyújtjuk, a töltelékre húzzuk, megszurkáljuk, megkenjük lekvárral, megszórjuk dióval. Ugyanígy folytatjuk a maradék tésztával és töltelékkel, a zserbót tésztával zárjuk. 170 fokra előmelegített sütőben 30-40 perc alatt aranybarnára sütjük.
Hagyjuk teljesen kihűlni, ezután az olvasztott csokoládé és olaj keverékével egyenletesen bevonjuk a tetejét. Mikor a máz megkötött, adagoljuk. Szobahőmérsékleten, dobozban tartva napokig eláll, és csak egyre finomabb lesz.
