Farsang volt, szombat. Másnapra a maradék süteményhez borsodót ígértem. De most kezemben egy jelmezbálra szóló meghívóval ott álltam partner nélkül. Én, akinek a tánc a mindenem. Meg egyáltalán, egy jelmezbál!…

Az akkori olasz nagykövet vidám, reneszánsz ember, nem múlt el farsang, hogy maskarás bált ne rendezett volna. Tőle jött a meghívó. Merített papíron. Rohantam vele a majd negyven éve aktuális férjemhez. Nagy táncos, de azt mondta, ő a hazai parketten tud a legjobban kibontakozni. Amúgy sem szereti a puccparádét. Találsz te ott táncost magadnak – mondta szemtelen mosollyal. Hé, ez egy igazi bál, ide csak párban lehet menni – jajongtam. Ekkor a fiam megszánt. Mama, elviszlek, mit szólsz! Az élelmes húga elénk állt: Olasz bál és egyedül én tudok olaszul! Becsúsztunk persze mind a hárman, de azt már láttam, hogy a fiam nem velem fog táncolni. S azt is láttam, jelmezes párok mindenütt, facér férfit itt ugyan kereshetek.

Jó zene, elsuhanó párok, összesimuló emberek, a gyerekeim a parketten. Nekidőltem valami oszlopnak, a cigányszoknyám alját tépkedtem, fülem mögött a rózsa lekonyult, közel voltam a síráshoz. Mióta vágytam már egy igazi bálra! És ekkor eszembe jutott a kislánykori varázslás. Bal sarkadon csukott szemmel hármat pördülj balra, s kívánj valamit. Becsuktam a szemem, elfordultam és azt gondoltam: „Mindegy, hogy milyen. Alacsony, magas, testes, sovány, szemüveges, szakállas, kopasz, copfos, bajuszos, szőke, fiatal, idős, mindegy. Csak férfi legyen és velem akarjon táncolni!”

Visszapördülök, kinyitom a szemem, egy magas, elegáns úr áll előttem, határozottan jóvágású. Finoman meghajol. „Mihail Mihajlovics Gyenyikin kapitány, a huszonkettes cári ezredből. Szabad a táncrendjét?” „Az egész éjszaka a magáé…” – suttogtam megrökönyödve. Így lett. Egész éjszaka táncoltunk. Kivételes partner volt, bravúros táncos. Rábízhatta magát az ember, könnyed eleganciával vezetett. A lassú számoknál távol tartott, mégis ölelt, latin zenénél biztos kézzel pördített és húzott vissza magához. Iste­nien keringőzött. Ha összenéztünk, mosolygott.

A gyerekeim néha felvillantak a zsúfolt teremben. Éjfél után hamisítatlan, feszes ritmusú, érzéki zene hangzott fel, argentin tangó. A kapitány a tangó művésze volt. A hirtelen váltásokat éles fordulók követték, a vad pörgéseket feloldó összesimulás. Forgatott a csípőmnél, messzire engedett és visszahúzott megint. A táncparkett közönsége körbeállt, tapsoltak. A cigányszoknya magasra röpült. Amikor vége volt, a lányom szikrázó szemekkel odarohant hozzánk. „Mama, azt hiszem, haza kéne mennünk!” A fiam akkor ért oda, ránézett a húgára. „Nyugalom, én meg­bízom a mamában!” A kapitány kezet csókolt és meghívott minket egy pohár pezsgőre.

Amikor hazaértünk, a férjem, szokásával ellentétben, nem aludt. „Na, volt partnered?” Elmeséltem a kapitányt. Nem szólt semmit. De egy év múlva a nagykövet báljára együtt mentünk. És kit láttam a parketten? Egy vörös ruhás, elegáns nő táncosaként? Na, kit…? Hát igen, Mihail Mihajlovics volt. A csélcsap.

A borsodót a bál után persze megcsináltam. A vasárnapi ebéd koronája lett. Ajánlom minden megmaradt száraz sütemény mellé. Nekünk akkor egy maradék kuglófunk volt. 

Hozzávalók: Kell hozzá 4 dl fehérbor, 2 dl víz, 1 citrom, 1 evőkanál liszt, 20 dkg porcukor, 4 tojás, 2 csomag vaníliás cukor (a Bourbon, a jobbik).

Így csinálom: A megmosott citromot épp csak a tetején meghámozom, vékonyan. Utána kifacsarom a levét, és a héjjal, a borral, a vízzel és a vaníliás cukorral felforralom. A cukrot, a lisztet és a tojások sárgáját összekeverem jó habosra. Óvatosan hozzáadom a forró bor-víz főzetet, és állandó keverés mellett sűrűre főzöm. Előtte persze kiveszem a citromhéjat. A tojásfehérjéhez pici sót adok, és kemény habbá verem. A kész és még forró krémbe lassan, szépen belekeverem a habot. 

Játszhatsz: A citromot lehet reszelni is, de ha hámozom, a sodó finom krémes állagú marad.

Intelem: Ha gyerekeknek készítem, kevesebb bort használok, bár a forrással jórészt elvész az alkoholtartalom. Előfordul (nagyritkán), hogy a sodó nem fogy el, másnap hidegen, kicsit összeesve is mennyei.