A Kanári-szigetek legkeletibb szárazulata az Afrikától mindössze 127 km-re fekvő Lanzarote. Egy túlvilági sziget, amelyet elsöpört a vulkáni tűz, ma mégis a világ egyik leglátványosabb szőlőtermő vidéke.
Lanzarotét spanyolul gyakran nevezik a „Száz vulkán szigetének”, ami nemhogy nem túlzás, hanem nagyon szerény elnevezés, ha azt vesszük, hogy mintegy háromszáz kisebb-nagyobb tűzhányó van ott.
Az utolsó vulkáni aktivitás 1824-ben volt, előtte azonban mintegy száz évvel, a gyakori kitörések következtében teljesen elpusztult a korábbi mezőgazdaság, elnéptelenedtek a falvak, csaknem a sziget is. A fekete láva és hamu beborította a szárazföld területének nagyjából negyedét, holdbéli jájjá változtatva azt. Úgy tűnt búcsút kell inteni a XV. század óta meghonosodott bortermelésnek is.
Néhány kitartó helyi lakos azonban gödröket kezdett ásni a vastag fekete hamuba. Eleinte azért, hogy elérve a korábbi talajszintet, újra gabonát termesszen rajta, ám hamar rájöttek, hogy a föld arra már alkalmatlan, a szőlő viszont jól érzi magát a vulkáni talajon. Jöhettek tehát a három méter széles, és ugyanilyen mély gödrök. Egyenként, minden tőkének.
Újraássák a gödröket
Ám Lanzarote szőlőföldjei korántsem csak megjelenésükben egyedülállók. Erről már Fendrik Zsóka beszélt a Magyar Konyhának. Az olasz Simonit & Sirch szőlészeti szaktanácsadója néhány hete volt tanulmányúton a környéken, tőle tudtuk meg, hogy a szőlőknek kialakított gödrök az erős széltől is védik a hajtásokat, sőt az sem ritka, hogy ugyanebből a célból még kőfalat is építenek a mélyedések szélére. Ennek híján az állandó szél a finom szemcséjű vulkáni kőzetet könnyen bemosná a kiásott lyukakba.
Az erózió egyébként is jelentős, vagyis a gödröket minden évben újra és újra ki kell mélyíteniük a szőlészeknek. Ahol pedig nem borítja a területet hamu, mégis szőlőt telepítenének rá, oda szállítanak a fekete talajból, hiszen az nagyszerűen tartja a nedvességet, az évszázadok során kiderült, nélküle nehezebb lenne szőlőt termeszteni Lanzarote-én.
A védelem és nedvesség megtartása mellett a vulkáni homok még valamit biztosít a sziget szőlői számára: garantálja, hogy Lanzarote-én nem él túl a szőlőgyökértetű.
A filoxéraként ismert, Amerikából behurcolt betegség a XVIII. század végétől szinte teljesen kipusztította az európai szőlőket, és ellenálló oltványok használatára kényszerítette a szakembereket. Ez utóbbiak azok, amikre tehát nem volt szükség a szigeten. Így gyakoriak a kontinensen elképzelhetetlenül idős ültetvények, Fendrik Zsóka szerint ezek megmentéséért rengeteget dolgoznak a helyi szőlészek.
Nyár közepén már szüretelnek
A magyar szakember, akinek egyébként néhány német, osztrák és olasz bortermelő vidék mellett Dél-Afrika is a szakterülete, a Lanzarote-i borokról szólva elmondta, hogy a speciális termesztési módszert leszámítva a helyi borászok hasonló technológiákkal dolgoznak, mint európai társaik. A szüret időpontjának megfelelő kiválasztása kardinális kérdés, hiszen a fekete hamu borította gödrökben könnyen „megfőhet a szőlő”. Ennek elkerülése érdekében a gyümölcsöt már júliusban elkezdik leszedni.
A sziget fő fajtái elsősorban fehérborokat adnak, ilyen a Malvasia Volcanica, Listán Balnco vagy a Moscatel. Kékszőlőből a Listán Negro a legelterjedtebb. Lanzarote-én számos fiatal borászat is működik, amelyek minimális kénnel, spontán erjesztéssel dolgoznak. A Jable De Tao is ilyen, cikkünk illusztrációi az ő holnapjukról származnak.