Tomcsányi Árpád és felesége, Nóri Somló-története is úgy kezdődik, mint sok másik. Beleszerettek a hegybe, a családi présházba és a környék boraiba, majd egyre több időt töltöttek a bazaltorgonák szomszédságában. Másoknak ennyi is elég, ők viszont a hegyre költöztek, hogy natúr borokat készítsenek. Immár három gyereket nevelnek a szőlőtőkék között.

Hogyan definiálnátok ezt az életformát, amit kialakítottatok itt?

Árpi: Leginkább életkísérletnek nevezném. Szeretnénk kipróbálni, hogy lehet-e azt az életformát megvalósítani, amit megálmodtunk magunknak. Mindkettőnkben van kreativitás és érdeklődés, ezért keressük azokat a feladatokat, amelyek inspirálnak minket. A méhek társadalma, működése régóta foglalkoztatott, szerettünk volna részesei lenni, ezért tartunk most kilenc méhcsaládot. Ha úgy vesszük, az is egy kísérlet, hogy a hegyen tehenet tartunk: felhasználjuk a trágyát, készítünk majd sajtot és a gyerekeket felelősségre neveljük.

Szóval az én fejemben ez úgy áll össze, hogy van csomó minden, amit szívesen kipróbálnánk, és ha van rá lehetőség, miért ne csináljuk?

Nóri: A Tomcsányi Családi Birtok nagyon organikusan fejlődik, és vele változunk mi is. Kezdődött egy pici szőlővel, ami aztán növekedett – de még mindig nincs 4 hektár. Minden évben van valami új, amibe belevágunk. Az elején csak kapkodtam a fejem, amikor jöttek sorra az ötletek, hogy a szőlő mellett ültessünk gyümölcsöst, veteményest, tartsunk méheket, tehenet satöbbi, de aztán ezek szépen lassan a mindennapjaink részévé váltak. Komolyan elkezdett érdekelni az önellátás, az egészségtudatosság. Már tudom, hogy el kehet készíteni a kenyeret három összetevőből, és alig várom, hogy a saját tehenünk tejéből készíthessek sajtokat.

Az pedig már csak a ráadás, hogy mindezt a Somlón csináljuk, és hogy milyen különleges ereje van ennek a hegynek.

No igen. Annyira különleges ez az erő, hogy kényelmes budapesti életet és egzisztenciát adtatok fel azért, hogy ideköltözhessetek.

Nóri: Eszembe nem jutott volna a Filmművészeti Egyetem elvégzése után, hogy itt fogok kikötni, de szerencsére nem vagyunk „túlgondolós” típusok. Persze a legnehezebb döntés az volt, hogy eladjuk-e a budapesti lakásunkat, hogy itt építkezzünk. Tudtuk, hogy onnantól nincs vissszaút: itt kell oviba járnia a gyerekeknek, nem lesz a szomszédban a nagyszülői segítségünk, itt nincsen víz és nincsen gáz sem. De minden kétségünknél erősebb volt ennek az életformának a romantikája, és sikerült megteremteni egy olyan környezetet, amiben megvan a megfelelő komfort, nem kell napi szinten kompromisszumokat kötnünk.

Árpi: Engem mindig vonzott, hogy vidéken éljek, és már egyáltalán nem látom a városi életet kényelmesnek. Engem legalábbis lelkileg sokkal jobban lefáraszt. Nekem a kényelem, ha a saját szőlőmben dolgozhatok, és nem zavar, ha szakadó esőben ki kell menni tűzifáért, arra ott van a gumicsizma. Itt sokkal nagyobb a szabadság, még akkor is, ha nem érkezik rögtön visszacsatolás. Kezdő borászként például megtapasztaltam, hogy hónapokig, sőt évekig kellett várni a munkám eredményére. Ezzel szemben az eredeti szakmámban leforgatunk egy reklámfilmet, megvágjuk, és máris kézzelfogható eredmény van.

„A türelmet kellett elsősorban megtanulni.”

És nehéz volt?

Árpi: Minden fokozatosan történt. Eleinte nem volt olyan szándékunk, hogy borászatot szeretnénk építeni. Csupán tetszett a szőlőben a munka, ahogyan a metszés után megindultak a hajtások, zöldmunkáztunk, kötöztünk, majd a virágzást követően jött a fürtzáródás. Kettőt pislogtunk és ott volt a szüret. Ha pedig az ember ezt így végig követi, belevonódik.

Az egyik szomszéd szólt, hogy eladná a szőlőjét, megvettük. Aztán kellett egy új hordó… Így, fokozatosan, a saját kíváncsiságunk mentén épült a dolog, és szerencsére a piac építésével nem kellett foglalkoztunk soha, megtaláltak minket a vásárlóink.

Nóri: Ez talán úgy hangzik, mintha nem lenne a birtok mögött tudatos tervezés. Pedig tisztában vagyunk a kommunikáció fontosságával, hiszen azzal tudjuk elmondani, mit is gondolunk a világról. Szerencsére ma már elég ehhez egy rövid videó, vagy egy poszt az Instagramra. Ez nem jelent plusz energiaráfordítást, és akik követnek bennünket látják, hogy mi történik velünk. De ez akkor a legőszintébb, ha belülről jön.

A kereskedők pedig kíváncsiak az egyedi, hiteles natúrborokat készítő borászatokra. Régóta együttműködünk egy magyar borkereskedővel, külföldről pedig többen is megtaláltak, ajánlottak egymásnak minket. Az USA-ban a nyugati és a keleti parton is van 1-1 kereskedőnk, de visznek tőlünk borokat többek között Japánba, Ausztriába, Német-, Cseh- és Olaszországba. Néhány ezer palackról van szó, de a mi esetünkben éppen ez a lényeg: ezek kisszériás, megismételhetetlen tételek.

Négy fő fajtánk az Olaszrizling, a Furmint, a Hárslevelű, és a Juhfark, de van Kékfrankosunk és Syrah-nk is, illetve telepítettünk Kadarkát, amelyek nem általánosak a Somlón. Ezekből különféle fajtaborokat készítünk, és minden évben van egy vörös és egy fehér házasítás, ami az adott évjárat impulzusai alapján jön létre.

Árpi, te amellett hogy ideköltöztetek, megtartottad a budapesti munkád. Hogyan fér bele az időbe a szőlő, a méhek a tehén gondozása, a borkészítés és persze a család úgy, hogy heti egy napot Budapesten töltesz?

Árpi: Kulcsfontosságú, hogy gazdaság körüli munkákat összeszervezzük a család életével. Gyakran előfordul, hogy délután hazajön valamelyik gyerek az oviból és elmegyünk három órát a traktorral dolgozni. Ez, ha így nézem együtt töltött idő, ha úgy nézem, akkor pedig munka. De mindig sorban állás van, hogy ki jöjjön velem.

Számomra fontos, hogy az áltattartásban is részt vegyenek a gyerekek. Szeretném, hogy lássák, a tejet azt nem csakúgy adja a tehén, hanem először az állatott etetni és szeretni kell, utána pedig meg kell fejni. Ha ezt végig csinálják velünk, akkor egyértelmű lesz számukra is, hogy az étel hogyan kerül az asztalra.

Szerencsére a szőlőben már van segítségünk, és én kikapcsolódásként élem meg, ha kimehetek a méhekhez, a szőlőben dolgozni pedig meditatív munka. De előfordul az is, hogy reggel öttől dolgozunk a hegyen, tízre megunom, és beülök a gép elé filmet vágni. Ez kikapcsol, így másnap újult erővel tudom belevetni magam a munkába.

Közben pedig élvezem a budapesti tennivalókat is, hiszen az teljesen más. Bemegyek a városba, egy modern irodaházba, videókat, fotókat, podcastokat készíteni, és közben senki nem kérdez a borászatról. Szükségem van erre a változatosságra.

És miért épp a natúr bor? A technológiai borászkodás jóval könnyebb út, nem?

Nóri: Soha nem gondoltunk arra, hogy a könnyebb úton mennénk, hiszen olyan dolgot szeretnénk csinálni, ami minket is érdekel. A legelején, nagyon hamar eljutottunk a natúr borig. Nem szeretnénk, hogy minden évjáratunk ugyanolyan legyen. Ha szorgalmasan dolgozunk és szép szőlőt tudunk szüretelni, abból sokkal csodálatosabb bor készül, mintha a laborban mi próbálnánk összeállítani.

A fogyasztóink is épp ezt várják el, miközben nyilván sokan vannak olyanok is, akik hirtelen nem is tudják értelmezni ezeket a borokat. Nálunk a mustok hordókban és amforákban erjednek és seprőn érlelődnek a palackozásig. A borok szűretlenül, derítetlenül, hozzáadott kén nélkül készülnek.

És a natúr bor jelleg miatt nem írhatjátok rá a címkére, hogy somlói…

Árpi: Ez így van, minden borunk Dunántúli vagy Balaton-melléki besorolást kap. A borbíráló bizottság szerint nem hordozzák a termőhelyi karaktert, bármi is legyen az.

Magyarországon nagyjából 20-30 natúr borokat készítő pincészet van, és szinte senki nem tudja ezeket az adott borvidék termékeiként forgalomba hozni. Ezt persze sajnálom, de azt is tudni kell, hogy más országokban is hasonló cipőben járnak a natúr borok készítői.

Ez érdekes, mert nem is kell száz évet visszamennünk az időben, ahhoz, hogy azt mondhassuk: akkoriban voltaképpen minden bor natúr volt, nem?

Árpi: Amikor nem volt üvegpohár, senki sem foglalkozott olyasmivel, hogy például szűrt-e egy bor.

A technológiai borokat minden szempontból az ipari fejlődés hívta életre: a mennyiségi termelés hozta magával az aktívabb vegyszerhasználatot és az új borászati eljárásokat. Ezzel szemben natúrborászként nem adunk hozzá semmit a borunkhoz, viszont nem is veszünk el belőle.

Az egész somlói életünknek ez az alapja. Szerintünk a Somló az egyik legjobb borvidékünk és már csak a hagyományok miatt is óriási a felelősségünk, hogy jó borokat készítsünk. Viszont mi ezt nem monokultúraként képzeljük el. A tehén, az általunk tartott méhek, a gyümölcsfák és a növények, amelyeket a szőlőben sorköztakarónak ültetünk, egy nagy rendszer részei és végül mind hatással vannak a borkészítésre, hiszen jót tesznek a talajnak, ami az egész gazdálkodás alapja. A mi életkísérletünk pedig, hogy a családdal és magunkkal harmóniában mindent megtegyünk ezért.