Keresés "Pršut"

Gomolyától a juhtúróig

Tavasszal zöldbe borulnak és kivirágoznak a legelők, a juhnyájak legnagyobb örömére, hiszen a téli száraz takarmányt felváltja a friss, zsenge csemege. Örömükben mi is osztozhatunk: a tavasszal készülő gomolya vagy túró összehasonlíthatatlanul finomabb és értékesebb, mint amit hónapokkal korábban vásárolhattunk.

A sonka világa, a világ sonkái

A Magyar Konyha első szakmai konferenciája az őshonos magyar mangalicát, és a belőle készült sonkát állította a figyelem középpontjába, bemutatva, hogy helye van a közismert nagy nemzetközi márkák között.

Zsír a pácban

A szalonna régen nemcsak a legfontosabb konyhai alapanyagok egyike volt, de sok esetben reggeli, ebéd, vacsora is. Ma már a konyhában is ritkábban kerül elő, az egészségre törekvő életmód miatt háttérbe szorult, pedig nem kell sok belőle egy-egy étel aromáinak a kiteljesítéséhez.

Szép kolozsváriak

A Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Konyha újabb közös tesztjén kolozsvári, azaz füstölt, húsos oldal-szalonnák kerültek a zsűri elé. A sertés különböző testtájaiból, különböző módszerekkel, különböző szalonnák készülnek. Az ízletes kolozsvári szalonna a legnépszerűbbek közé tartozik.

Hőségben olvad le az apák agya

Négy hete nincs se óvoda, se bölcsőde. A pedagógusnak kell a szabadság, a falaknak meg a tisztasági festés a maszatos gyerekkezek után. Mi sem természetesebb, bezárják az egész intézményt egyszerre, ügyelet egy faluval odébb, de a bölcsist oda nem veszik be – oldjuk meg, ahogy tudjuk.

Olvasson bele legújabb magazin számunkba!

Előfizetek a magazinra Megnézem