Vajon mikor tanultak meg késsel-villával enni a magyar urak? Mi volt Mátyás király kedvenc édessége és miért nem ették az előkelő magyarok eleinte a krumplit? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre is választ kaphat, aki meglátogatja a Magyar Nemzeti Múzeum Évszázadok ízei című tárlatvezetését.

Az Évszázadok ízei program az Élő Múzeum programsorozat része, amely nagyszerű alapötletből fakad: korhű ruhákba öltözött „szereplők” jelennek meg váratlanul egy-egy temaikus tárlatvezetés során, és nem csak csevegő stílusban, korabeli információkat osztanak meg a látogatókkal, hanem olykor a kiállítás aktív szereplőjévé is teszik őket.

Az első gasztronómiai témájú Élő Múzeum program október közepén a reneszánsz és török idők étkezési kultúrájába nyújtott betekintést. Előbb azonban kiderült, milyen ételtípusok léteztek a honfoglalás korában, hogy mi volt az a tarhó, és hogy miből csináltak maguknak kanalat a legszegényebbek.

Aranyozott mókusok és angyalok

Az élőszereplős kiállítás, mint műfaj számos kihívás elé állítja a múzeumi szakembereket, akiknek nem csak hiteles információkat kell átadniuk egy ilyen tárlatvezetésen, hanem olykor reneszánsz kori főzőasszonynak vagy udvarhölgynek öltözve kell ezt megtegyék. Nos, ez sokat látott színészeknek sem lehet egyszerű feladat, ezért mindenképp elismerés illeti a Nemzeti Múzeum fiatal munkatársait, még akkor is, hogyha a szereplők megjelenése olykor épp nem az elmélyedést segíti, hanem a látogatók egy részét pont kizökkenti. A múzeumi kollégák ugyanakkor nagyszerű ritmusban adagolják az információkat.

Kiderül, mennyi mindent lehet már tudni a Hunyadiak korának magyar gasztronómiájáról. Megtudhatjuk, mi mindent hozott magával Itáliából Aragóniai Beatrix. Fény derül arra, miért és mitől volt folyton maszatos lakoma közben a magyar utak keze, miért vitték mindenhová a saját kanalukat, és az is kiderül, hány fogásos volt a királyi lagzi vacsorája. A 21. század fine dining fogásainak olykor nagyon is szórakoztató elnevezése pedig fél évezredes sztori, hiszen az „Élő madarak éneke” vagy az „Aranyozott mókusok és angyalok” nevű ételek már a 16. században is dívtak.

Húsevő magyarok

Azon nem lepődik meg senki, hogy a középkorban nem volt zéró tolerancia, de talán azon sem, hogy a gyerekeknek is simán adtak alkoholt. Annál meghökkentőbb azonban az, mennyire ragaszkodtak a magyarok (már akkor is) a húsételekhez. Míg más európai kultúrákban a 14. századtól fokozatosan csökkent a húsfogyasztás, a magyar területeken ez nem volt megfigyelhető. Sőt, a török hódítás idején gyorsan terjedt a sertés, azon egyszerű oknál fogva, hogy azt nem fogyasztják a hódítók, így megmarad a keresztényeknek.

De a törökök nem csak vittek, hoztak is. Nekik köszönhető a kávé és tea lassú terjedése, ahhoz pedig ugyan kevesebb közük volt, hogy a 16-17. században megjelentek az első recepteskönyvek. A legelsőt meg is mutatják a tárlatvezetés során, amelynek a vége felé a földrajzi felfedezések hatásairól is szó esik. Kiderül, hogy a burgonya kukorica Európa szerte hamar elterjedt, de az uraknak nem fért bele, hogy földből kiásott gumókat egyenek, amíg lehetett, ők maradtak a vadhúsnál.

A Magyar Nemzeti Múzeum, gasztrotörténetet életre keltő sorozata november 7-én, csütörtökön folytatódik a 18. század legnépszerűbb fogásaival.