50 éves, mint a Magyar Konyha, és már 25 éve dolgozik a szakmában. Miklós Csabival trendekről, nullaszázalékos borokról, élménnyel vegyített fröccsözésről beszélgetünk, és frissen elkészült filmjéről, amely arra bátorítja a fiatalokat, hogy higgyenek a mezőgazdasági alkotó munkában, ha nem is kecsegtet azonnali eredménnyel.

Milyen lesz az idei szüret?

Nagyon kevés csapadék hullott idén Móron, mindössze 250 milliméter, tehát kevesebb mint a fele annak, amennyire a vegetációs időszakban szükség lett volna. Emiatt csekélyebb terméssel számolok, viszont ami lejön a tőkékről, az koncentrált, szép minőségű mustot ad. Bízom benne, hogy ebből is sűrű szövésű, izgalmas borokat készíthetek majd.

Hogyan emlékszik az első szüretére?

Már hat-hét éves koromból vannak emlé­keim a szüretekről. A szülők szedték, a nagyszülők pedig feldolgozták a termést. Jó hangulatú eseményként maradt meg bennem: gulyásleves, sok nevetés, ragacsos kezek, és a szüleink állandó elégedetlenkedése, hogy folyton a prés körül ólálkodunk. Azóta persze sok minden változott. Aszály miatt szenved a szántóföldi kultúra, a gyümölcstermesztés. Aki nem tud öntözni, nincsen saját kútja, egyre nehezebben tud eredményes lenni. Számunkra ez azt jelenti, hogy sokkal több időt kell a szőlőben töltenünk, észszerűbben, tudatosabban kell gazdálkodnunk, és jobban meg kell tanulnunk előre tervezni.

Hogyan lehet előre tervezni a szőlőművelésben?

A tőkéink pótlását mostantól nem tavasszal, hanem ősszel végezzük majd. A téli csapadék ugyanis biztosabban és lassabban érkezik, így a talajnak van ideje felvenni és eltárolni a vizet. A nyári eső ezzel szemben sokszor hirtelen, nagy mennyiségben zúdul le, és jelentős része egyszerűen elfolyik, ezért a pótlást és az új telepítéseket őszre időzítjük.

Készített egy filmet az 50. születésnapjára és 25 éves jubileumára, Miklós Csabi 50/25 címmel. Ebben a betakarítás ünnepélyes pillanatként jelenik meg, sőt, külön fejet hajt a kézi szüretelők előtt, ami a film egyik legerősebb jelenete.

Több mint hetvenéves emberekről beszélünk, akik évek óta velem vannak a szüreteken. Nem maradhattak ki a filmből, de már kevésbé terhelhetők, éppen ezért nekünk is át kellett állnunk egyfajta születi mixre. Eszerint azokat az alapborainkat, amelyekből a reduktív borokat készítjük, géppel szüreteljük, a prémium területeinket pedig kézzel.

Nincs utánpótlás, ezért hetven év felettiek a munkatársai?

Nincs, mert ehhez a munkához állóképességre van szükség, és rendszeresen végezve kimerítő. De ha csak egy-egy hétvégét kell abszolválni családi körben, akkor az egyik legjobb mulatság.

Problémából viszont úgy tűnik, nincs hiány. Aszály, munkaerőgondok, ráadásul a hírek szerint egyre kevesebben nyúlnak borospohárért.

A szüretet lehet gépesíteni, de a borfogyasztást nem. Ezzel pár éve nem volt probléma, lépten-nyomon borbárok nyíltak, de a lendületük mérséklődött. Ma programokkal kell rávenni az embereket, hogy ilyen alkalmakkor fogyasszanak bort. Ehhez néha érdemes ellátogatni borvidékekre, borászokkal társalogni, megkóstolni három-négy bort, ezekből fél-fél decit meginni, aminek az eredménye a jó hangulat, amit a vendég elvisz magával, és abból utána emlék lesz.

Az ön pincészetében mennyivel csökkent a borfogyasztás?

20-25 százalékkal.

Mit tenne, ha volna eszköze meg­győzni a fiatalokat a bor­fogyasztás előnyeiről?

Bemennék az egyetemekre és borkultúrakurzusokat tartanék, hogy a hallgatóknak vonzó és szexi legyen a bor. Keveset tanítok jelenleg, a felkérés is csekély, az ágazatba áramló keretet pedig nem erre fordítják.

Ha úgy vesszük, a filmje is arról szól, hogy borásznak lenni menő.

Így van. A film egy eszköz ehhez, amit Pallak Péterrel hoztam tető alá, aki a Sziget fesztiválok videós tartalomgyártója. 2020-ban merült fel, hogy készítsünk egy dokumentumfilmet arról, miért érdemes Magyarországon szőlőt termelni, bort készíteni, és mezőgazdasági alkotómunkát végezni. Hat évig forgott a kamera, megszólaltatva családtagokat, barátokat, szakmabelieket, kollégákat. Ebből állt össze egy inspiratív, egyórás mozi, ami arra bátorítja a fiatalokat, hogy higgyenek a mezőgazdasági alkotómunkában, és merjenek olyan tevékenységet végezni, aminek a sikere nem feltétlenül azonnali. Rögös az út, elismerem, de nem hiábavaló. Én például ma is belevágnék, sőt a film egyik kulcsmondata, hogy cserélnék magammal. Büszke vagyok ugyanis arra, ahová 25 év alatt eljutottunk.

Milyen visszajelzések érkeztek a filmről?

Szeptember 10-én, 14 órakor volt a film premierje a Toldi moziban, és nagyon jók a visszhangok. Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk egy streamingszolgáltatóval, amely hamarosan műsorra tűzi, miként jó hír az is, hogy öt filmfesztivál is versenyprogramjába válogatta az alkotást. 

Elképesztő marketinget tett bele az elmúlt 25 évbe. Minek tartja magát, borásznak vagy marketingesnek?

A magam erejéből boldoguló srác vagyok, aki egy kis borvidéken felépített egy szerethető márkát, abból életformát, végül pedig egy életre szóló befektetést kreált magának és a családjának. A marketinget nem tanultam, csak ösztönösen csináltam. Értek azonban a virágkereskedelemhez – ez a korábbi szakmám –, de most már a birtoképítéshez és -fejlesztéshez is.

Ha számot vet a negyed évszázaddal, mi hiányzott az elmúlt 25 évből?

Egy picit jobban el kellett volna mélyülnöm a közepes testű fehérborok világában, és tudatosabban utazni, keresni a hasonló méretű gazdákat a világ minden részén. 

A nullaszázalékos borok világába is elkalandozna? Most az a divat.

Azon vagyok, hogy minőségi szőlőt termeljek, ennek az egyik alkotóeleme a cukor, ebből pedig etilalkoholos erjedés folyamán alkoholos italt állítsak elő. Ezt aztán gigantikus energiákkal, sok édesvízzel kivonjam belőle egy trend miatt? Az nem én leszek! A bor számomra olyan természetes, élő anyag, ami minden alkotóelemével együtt szerez örömet. Ha alkoholmentes italt kell javasolnom, legyen az a sör vagy a víz.

Tehát nem tartja jónak a legújabb trendet?

Inkább élményt adok, és mellé bort. DJ-t, gyönyörű panorámát, jófajta naplementéket és outdoor tevékenységeket, mint lovaskocsizás, kerékpározás. Aki ugyanis ma az élményt kihagyja a képletből, megnehezíti a saját dolgát. Így sem könnyű, sokszor érzem úgy magam, mint aki a maratonból ugyan már lefutott negyven kilométert, de még hátravan egy hatalmas emelkedő. 

Van még benne bugi...

Ötven év az életben, huszonöt a borászatban: innen a Miklós Csabi 50/25 című jubileumi film címe. A személyes hangvételű alkotás nem egyszerű pályakép, hanem történet borról, Mórról, szüretről, családról, és azokról az emberekről, akik végigkísérték Miklós Csabi útját. Ahogy az egyik borcímkén olvashatjuk: Van még benne bugi. Csabiban is.