A gasztroturista Görögország hallatán álmából felkeltve is sorolja, hogy muszaka, szuvláki, dzadzíki, dolmadakia, görög saláta. De mi van ezeken túl? Athéni kulináris kirándulásunk célja ennek kiderítése volt.

Athén hangulatát egyszerre határozzák meg az ókori látnivalók, az Akropolisz és a Lükabéttosz-hegy mindenhonnan látható sziluettjei, illetve maga a tény, hogy itt kevesebb mint 40 négyzetkilométeren több mint 3,5 millió ember él. A zsúfoltság szerencsére csak főszezonban koncentrálódik a nevezetességek környékén, tavasszal és ősszel viszont kellemesen fedezhető fel a város.

A pesti vicc úgy szól, hogy a Nagykörúton több a gírosz, mint Athénban, ami persze nem igaz, már csak azért sem, mert az itthon gírosznak árult étel valójában a török kebab magyarosodott változata. Hiába keressük benne az igazi görög gíroszra jellemző, meghökkentő mennyiségű oregánót, kakukkfüvet és fokhagymát, no meg a sült krumplit – amelyek a gírosz elengedhetetlen kellékei. Arról nem is beszélve, hogy Görögországban semmi sem tiltja, hogy sertéshús kerüljön a pitába – ez a változat jóval szaftosabb és gazdagabb, mint a csirkés. A legtöbben ezt választják az athéniak közül is, ha nem épp szuvlákit kérnek, amit ugyancsak minden utcai büfében megtalálhatunk, a gíroszhoz hasonlóan dzadzíkival, paradicsommal, hagymával és hasábburgonyával körítve.

Tavernaszék mindenhol

Városnézés közben vitán felül kapóra jönnek a gíroszosok, ám korántsem csak ezeket érdemes felkeresni egy-egy gyors étkezésre. Főleg kiadós reggeliként fantasztikusak az athéni piték, amelyekből a spenótos a klasszikus (spanakopita), de van sajtos és húsos is.

Spanakopita

Ha ennél több időnk van, de mégsem szeretnénk nekiülni egy teljes étkezésnek, nagyszerű lehetőséget kínál a virágzó mezekultúra. A sokféle apró fogást a legjobb egyszerre többen kipróbálni, így kóstolható meg belőle a legtöbb, és a görögök is így teszik. Paradicsomok, olívák, feta mindig kerül az asztalra, többféle formában is ínycsiklandó a grillezett manouri sajt és a fűszerektől zöldellő garnélasaganaki.

A görög éttermek, vagyis tavernák legtöbbje egyébként hagyományosan egy ételről ismert. Az egyikben tökéletesek a húsgombócok, máshol a levesek valamelyikét fejlesztették a végletekig, és olyan is van, ahol egyszerűen csak a sült krumpli a legjobb. Ez egyébként annyira igaz, hogy külön nevet is kaptak a bizonyos ételekről híres helyek. Az ouzeri az a taverna, amely az ouzo és a hozzá tartozó meze felszolgálására specializálódott. A koutouki kis éttermet jelent, amely általában rejtett, félreeső helyen található. A psarotaverna halakra, a chasapotaverna húsokra specializálódott étterem, amely legtöbbször „chasapides”, vagyis hentesek tulajdonában van.

Egyébként az igazi, autentikus taverna állítólag bármelyik turista számára könnyen felismerhető. Csupán két dolgot kell vizsgálnunk: a terítőt és a széket. A jobb helyeken ma is ragaszkodnak az egyszer használatos papírterítőkhöz, a klasszikus görög tavernaszék azonban a tartósság jegyében, kézzel készült, fából és gyékényből.

Walk the Line

Az elmúlt tíz-tizenöt évben Athénban is végbement egy gasztronómiai forradalom, melynek eredményeként már korántsem csupán a fent említett tavernák uralják a kínálatot. Fine dining éttermekben és újhullámos bisztrókban kísérletező kedvű séfek variálják Attika ősi konyháját. A Michelin összesen 35 vendéglátóhelyet ajánl a városban, köztük több egycsillagosat és egy kétcsillagos minősítésűt is.

A World’s 50 Best Bars listáján pedig a Line Athens nevű bár már évek óta tartja a 7-8. helyet. Itt nyoma sincs a gyékénnyel fonott székeknek, az iskolai fémvázastól a kerti fotelen át a sámliig mindenféle ülőalkalmatosság előfordul a régi galériában kialakított helyszínen, amelyet a pult mögötti, óriási laborra néző ablakok uralnak.

Ez a labor voltaképpen a konyha, ahol nemcsak az olyan ételek készülnek, mint a polipos hot dog vagy a bárányterrine, hanem az italok is. És a Line végtére is ezekről híres. A hely saját bora – a why-in? – gránátalmából, almából, barackból vagy eperből készül. Vermutból kétfélét tartanak, saját sörük pedig a labor tartályainak méretét elnézve extrán kisüzemi, láger és kétféle IPA.

Az italok kóstolgatása mellé olyan ételeket próbálhatunk ki, mint a zöldfűszeres tahinival és gombákkal kínált padlizsán, vagy a gránátalmával és Volaki sajttal körített, sült cékla. A személyzet előszeretettel ajánlja a kenyérválogatást is. Jókora tálon szolgálják fel a négyféle (szaloniki, padlizsános, céklás és sima) kenyeret, hozzá pedig ugyancsak négyféle vajat kínálnak, a sóstól a paprikáson, paradicsomoson át a fetásig – pincérnőnk a céklás kenyér és fetás vaj kombinációt ajánlotta.

A görög pacalleves nyomában

A leginkább autentikus, helyi fogásokért persze itt is a piaccsarnokot kell keresnünk. A Varvakios központi piac hentesei legalább akkora show-t produkálnak a félautónyi szarvasmarhák darabolása közben, mint olasz kollégáik. Tehénfejek, birkák, pacalok és konyhakész nyulak teszik ezt a részt még a szomszéd csarnok friss tengeri fogását kínáló standjainál is sokkal izgalmasabbá.

A piacon kóstolható halételek (élükön az egyszerűen meggrillezett napi fogással és a fetás-paradicsomos fekete kagylóval) is különlegesek, de az Oino - mageireio Epirus kifőzde levesei varázsolják el igazán a fekete öves gasztroturistát.

A kiadós, pacalból és a tehénlábból főzött, forrón is kocsonyás, extrém kollagéndózis az, amiért ide járnak a helyiek. Nyugdíjas görög bácsik kanalazzák a szárított csilivel és fokhagymás borecettel személyre szabható ízvilágú levest, mellé a tavernákban megszokott, jellegzetes bádogkancsóban érkezik a könnyed fehérbor. Aki pedig túl extrémnek találja ezt a fogást, próbálkozhat vele egy (vagy két) kör ouzóval később is.