Olvastam pár hete, hogy Rácz Jenő a Balaton legmenőbb menzáját nyitja Y by Rácz Jenő néven Alsóörsön. Rácz Jenő Michelin csillagos séf. Menza. Értem. Nem értem. Sebaj, úgyis dolgom ez nekem, hát utánajárok. Akkoriban még csak egy FB bejegyzés volt, cím sehol, de itt vagyok a szomszédban, átugrom Alsóörsre és megtalálom.

El is indultam. Bedurrantottam a Škoda autót, szó szerint, mert a kipufogója már nem a régi. Azaz a régi. Szóval értitek. Átmentem, odakanyarodtam a strandéttermek sorához.

Van köztük 1-2 menő hely, mondjuk a legnagyobb ász a Fogas Bisztró. Nagyon átgondolt, erős halkonyha. Ráadásul a séf Thaiföldön volt idén tanulni, úgyhogy a desszert éppen a „Sticky Rice”. Óriási kedvencem, friss mangó és ragacsos rizs. Mondjuk itt megcsinálni… nem tudom. Meg is kérdeztem a séfet. Azt mondta, hogy ragacsos rizst – mint az agresszív kismalac – hozta magával. És a mangó? „Na ez a 1000 dolláros kérdés” – így a séf. Megtesszük, ami tőlünk telik. Mondjuk a bejegyzés nem a Fogasról szól. Azt csak próbáljátok ki, ha erre jártok, nem okoznak csalódást.

Az idő botrányos, a part pang. Alig 1-2 hely van nyitva. Szerda kora délután, 15 fokban kinek van kedve vendégekre várni? Találok egy harcost, aki azt hiszi, jár majd arra valaki. Figyel engem egy ideje, nézi, hogy el vagyok anyátlanodva, megszán, megszólít.

– Keres valamit?

– A Rácz Jenő menzáját. Errefelé találom?

– Nem, nem. Az új kikötőben nyitja.

– Merre menjek?

– Túl kell menni az Alsóörs táblán. Ott találja. Oda én nem járok. Más emberek járnak arra.

Sokatmondóan néz.

– Más emberek.

– Más. Azok nem járnak erre sose. Meg én se arra.

Továbbmegyek. Meglátom a táblát. Y Yacht Klub, Alsóörs. Balkanyar. Odaérek egy bekötő úthoz. A végén sorompó. A biztonsági őr észrevesz és néz. Olyan 80 méter befelé. Annyit kéne megtenni a Fabiával. Nem fog menni. Mi lesz, ha előkap egy aknavetőt és leszed?

Leteszem a frontharcosom az út szélén, és gyalog indulok a sorompó felé. Az őr néz. Tudja, hogy nem ide tartozom. Nem kell hozzá lakoslista, csak rám kell nézni. Nehezül a lábam.

Én is érzem, hogy nem ide tartozom, feszengek. Nincs egy csepp bajom sem a gazdagsággal. Főleg, ha tisztességes úton vagy családi alapon szerzett a vagyon. Csak nincs értelme bratyizni. Az anyagi különbségek távolítják a lelkeket.

Nyilván a másiknak átfut az agyán, hogy akarok-e valamit. Nekem is átfut az agyamon, hogy akarok-e valamit. De ha nem akarok, jeleznem kell, hogy nem akarok? És ha ezt érzi, az bizonyítja, hogy valahol mélyen akarok? Zűrös az egész, vagy csak ráizzadtam, nem tudom.

– Jó napot kívánok!

– Jó napot. Parancsoljon.

– Itt, a kikötőben nyitja Rácz Jenő a menzáját?

– Itt nyit éttermet. Ott látja az épületet.

– Nagy.

– Nagy. Milyen menzáról beszél?

– Azt olvastam, hogy menzát nyit.

– Hát… tudja, szerintem az ide érkezők a szót sem ismerik. De maga tudja... Hívja menzának.

– Hogy jönnek majd ide a vendégek? Tudja, a sorompó…

– Ha majd kinyit az étterem, akkor az enni érkezőket beengedem.

– Bárkit?

– Bárkit, csak hát tudja… Valahogy az ember tudja, hova tartozik. Én se oda járok majd kosztolni.

Elköszönök. Gondolkodom a menza szó tartalmán. A fene gondolta, hogy egyszer majd ez is mindenkinek mást jelent.