A rock világából hozott lendülettel nyitotta meg szórakozóhelyét a Tankcsapda dobosa, Fejes Tamás. A Csinibaba Kultkertben, amely egyszerre nosztalgikus és retró, eredeti strandbútorok, friss tanksör, rövid street food étlap várja a korszak szerelmeseit a debreceni Nagyerdő árnyas lombjai alatt.

– Budapestre is kérünk egy ilyet – merült fel bennem, amikor besétáltam ide. Nem fura, hogy egy rocker éppen ezt a korszakot lovagolja meg?

– Ma, amikor az emberek jellemzően otthon főznek, csak olyan atmoszféra ígéretével lehet kirobbantani őket, amit nem vagy nehezen tudnak megteremteni az otthonukban. Ide a Csinibaba korát álmodtam meg, de volt már romkocsmám, és jelenleg is érdekelt vagyok egy csárdában. Mindegyikről elmondható, hogy egyedi karakterű hely. 

Színes bútorok között

– A hangulat alappillére a helyszínként szolgáló Nagyerdő, maga a kert, illetve a színes bútorok.

– Színes bútorokat most is lehet kapni, ezek azonban eredeti, gyűjtőktől származó berendezési tárgyak, amelyek , szétszedve, homokfújva, újraszínezve megidézik a korszellemet. Míg máshol csúnyán lemázolva, a huszonnyolcadik festékréteget megkapva, senki nem akar rákönyökölni, itt komoly ráncelvarrással megállja a helyét. Így vagyunk a gasztronómiával is, italválasztékban, kiszolgálásban elhagytuk a hetvenes–nyolcvanas évekbeli szokásokat, hogy teret engedjünk a jelen kor elvárásainak.

– A Kincsvadász Fejes Tamás mennyire van jelen a helyen?

– A bútorzat tekintetében, de nem erre építek, nem akarom, hogy ez valamiféle régiséglerakat legyen, meg hogy a csík húzza a repülőt. Ez a Csinibaba. Nem a Tankcsapda, nem a Kincsvadászok, hanem egy szórakozóhely, ahova bárki beülhet.

"Ez nem egy régiséglerakat"

– Helyi ismerőseim azt mondják, végre nyílt egy hely, ami a középkorúaknak szól. Debrecen nem bővelkedik ilyesmiben?

– Nem. Folyamatosan monitorozom az igényeket, és igyekszem azokra időben reflektálni. Már a Roncsbár nevű szórakozóhelyemen elkezdtük a retró diszkóhangulatot adagolni a közönségnek, ami ugyan nem áll közel hozzám, de nagyon sokakat vonz. Ezt az igényt Debrecenben nem szolgálta ki senki. Itt a végletekkel találkozhatunk, a full patika, kisujjeltartós, sznob helyekkel, ahol mindenki megmutathatja, mennyire menő. Ezek azonban, úgy látom, rövid életű szövetségek, törzsvendég ugyanis abból lesz, aki visszajár, mert önazonos tud lenni adott helyen.

– Visszaigazolta a nyitás óta eltelt négy-öt hónap a Csinibaba létjogosultságát?

– Tudtam, hogy jót csinálunk, de hogy ekkora siker lesz, arra nem számítottam. Ráadásul még nem is vagyunk készen. Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy berobban egy hely, három-négy évig dübörög, aztán fejlesztés hiányában elkezd kínlódni, végül elhal. A folyamatos fejlesztésben hiszek, mert ezt a törzsvendégek is respektálják.

– Mi volt itt korábban?

– Egy ikonikus hely, a Leveles Csárda, amit tinédzser koromban a kimért és a házi sörök miatt előszeretettel látogattam. Egyébként, ami akkor hibája volt a helynek, ma is fennáll: rettentő kicsi a vendéglátótér, cserébe viszont nagy a kert, ami időszakossá teszi az üzemeltetést. A Leveles Csárda rég bezárt, és egészen a közelmúltig Debrecen egyik szégyenfoltja volt, hiszen a csodálatos Medgyessy sétányon mindenki szeme láttára pusztult le.

A nyári desszertkínálat egyik eleme, a pisztáciás tiramisu

– A Csinibaba is bajban lehet, ha kicsi a beltér...

– Fedést kap a kert, de úgy fedjük be, hogy a tetőre is lehet majd ülni, tehát a Nagyerdő lombkoronájának ölelésében folytatódhat a mulatság.

– Van már ikonikus ételük?

– Egyelőre óvatosan indultunk el. Azt rögtön tudtuk, hogy tanksört akarunk mérni, ehhez pedig hosszas mérlegelés után a streetfood irányt választottuk.

– Mit ajánl az étlapról?

– A kolbászt vagy a csevapot, amelynek sikerét mutatja, hogy tegnap 25 kilót adtunk el belőle. Aztán a tépett húsos hamburgert is – azzal együtt, hogy a hamburger szó említésével ki lehet űzni a világból, pláne, hogy ma már mindenki „a világ legjobb hamburgerét” süti. A közönségigény miatt nekünk is meg kell sütnünk a sajátunkat, de egy kis csinibabás csavarral tesszük. Még szűk az étlapunk, e tekintetben is lépésről lépésre haladunk. A korábbi helyeimen túl sokféle ételt kínáltam egyszerre, amit aztán később vissza kellett szorítanom, mert nem volt tartható akkora választék.

Pilsner tanksör

– Az italválasztás gondolata kitől származik?

– Az üzlettársaimtól jött az ötlet, hogy Pilsner Urquel tanksört kínáljunk. A Dreher, a sör forgalmazója hallani sem akart erről. Számukra ugyanis ez egy költséges, hosszan megtérülő kitelepülés, olyan szűk szegmense a magyar piacnak, hogy vidéki városokban egyáltalán nem vállalják, Budapesten is csak öt helyen. Végül sikerült elérnem, hogy a vidéki városok közül mi legyünk az elsők, ahol tanksör kapható.

– Mitől izgalmas tanksört kortyolni?

– Attól, hogy a cég egyenesen a cseh gyárból szállítja a helyszínre, nem palackozva, nem hordózva, hanem nagy, rozsdamentes acéltankokban. Miután megérkezik, a sört egy hűtött réztartályba töltik, ahonnan közvetlenül a csaphoz vezet a cső. Ez egy zárt, steril rendszer, és a csapolás szén-dioxid helyett sűrített levegővel történik, a kialakítás viszont biztosítja, hogy a sör ne érintkezzen oxigénnel, és megőrizze frissességét. Nem esik át pasztörizáláson, a zárt rendszer miatt nem oxidálódik, nem veszít a szénsavtartalmából és aromájából. Mintha egyenesen a sörgyár csapjánál kortyolnád, olyan érzés. Minket is meglep, hogy a reméltnél sokkal gyakrabban kell rendelni az utánpótlást. Nem bízott senki ebben a történetben, most meg Magyarországon mi adjuk el a második legnagyobb mennyiséget a Szimpla Kert után.

– A sikeres tárgyalásokhoz a határozottságon túl a Tankcsapdás múltja is kellett?

– Mindenképpen, de kellett hozzá a vendéglátóiparból hozott sokéves tapasztalatom is.

A hangulat mellett sörben is erősek

– Mikor derült ki, hogy a zenélésen kívül a vendéglátáshoz is van érzéke?

– Racionális befektető vagyok, semmi más. A nyugati kultúrában, ha egy híres embernek van egy kis pénze vagy befolyása, abban a pillanatban éttermet nyit. Nálam ez a Paripa Csárdával kezdődött, az egyik tulajdonos kiszállt, én meg beszálltam. Nem mondom, hogy könnyen ment, bele kellett tanulnom. Menet közben pedig azt is megtanultam, hogy az olyan befektető-vendéglátósoknak, amilyen én is vagyok, komoly társakkal és üzemeltető csapattal kell körbevenniük magukat. Bár a vendéglátás alulértékelt, ettől még komoly szakma. Óriási pénzeket lehet elbukni benne. Szerencsére ezt nem kellett megtapasztalnom, de rossz döntéseim nekem is voltak, amiket már elkerülök az új helyeimen.

– Hol van még jelen a gasztronómiában?

– A Roncsbár bezárt, pláza épül a helyén. A csárda mellett van pálinkafőző érdekeltségem, abba több energiát kellene fektetnem, de egy fenékkel ennyi lovat nehéz megülni. Pláne, hogy elsősorban a Tankcsapda dobosa, menedzsere, stratégája vagyok, ez veszi igénybe az időm nagy részét. Most is a stúdióból jövök, és oda is megyek vissza. Ezenkívül van három hangszerboltom, Spanyolországban ingatlanjaim, Magyarországon vendégházaim, közben a tévében is dolgozom, hamarosan pedig indul egy startup cégem, szóval van mire figyelnem.

– Ha mégis jut ideje nyaralásra, olyankor milyen ételeket fogyaszt szívesen?

– Tengeri herkentyűs vagyok, bárhol járok, bevásárolok az ország ételeiből. Nem szégyellek a régi szocialista rendszerhez hasonlóan két szatyor tésztával, kávéval, sajtokkal hazajönni. – Ha vendégül látna, mivel lepne meg?

– Grilleznék, abban elég jó vagyok.

Szabadtéri konyha

– A Tankcsapdát a saját helyeiről élelmezi?

– Lukács Laci vega, ő a szűk keresztmetszet, de egyikük sem különösebben nagy ínyenc. Ha jól van elkészítve, nekik a zsíros kenyér is megfelel, ilyen szempontból turnéedzett fiúk, bármit megesznek. – A Csinibabába azért ellátogattak?

– Mivel nálunk inkább a pia a hívószó, nem nagyon kellett könyörögni, hogy kóstolják meg a sörünket, és a végén elégedetten távoztak.

– Van még puskapor abban a gasztrohordóban, amelyből merít?

– A téma az utcán hever, én csak lenyúltam érte. Évtizedeken keresztül itt mentek el az emberek egy üres hely mellett úgy, hogy Debrecenben elég sok jó vendéglátós van, mégis hagyták parlagon heverni ezt a gyöngyszemet. Észre kell venni a lehetőséget, de a jó lokáció sem garancia mindenre. Azt látom, hogy Magyarországon a vendéglátásban éppen úgy, ahogy a zeneiparban és más szegmensben is, kreativitásukat vesztették az emberek, a jól bevált recepteket másolják, és senki nem mer új ceruzával írni.