Az Iszkor tulajdonosai, Pohner Ádám és Kun Luca Mályinka után Miskolcon nyit új éttermet. Már az is kiderült, mi lesz az új hely neve.
Augusztusban megírtuk, hogy Pohner Ádám és Kun Luca, az Iszkor megálmodói – megtartva a mályinkai éttermet –, Miskolcon is nyitnak egységet. Az új hely neve Gajdó, és a tervek szerint februártól várja majd a vendégeket.
„Néhány hónap felkészülés után, várhatóan februártól az Iszkor kis/nagy testvéreként az Avason” várja majd a vendégeket az Gajdó – olvasható az Iszkor Facebook posztjában.
A Gajdó „várostól egy kőhajításnyira, mégis sok-sok zölddel körülvéve, hatalmas terasszal, bent kandallóban ropogó tűzzel, külön rendezvénytérrel” készül. A tulajdonosok arra is felhívják a figyelmet, hogy ne számítson senki Iszkor 2.0-ra, hiszen más koncepcióval készülnek, szűkebb á la carte kínálattal, ebédmenüvel.
Emellett terveznek különféle programokat, koncerteket. A Gajdóról friss információkat pedig a hely saját Facebook oldalán osztanak majd meg a közönséggel.