Scherer Péter, ha teheti, mindenhová biciklivel jár és messze földön híres kerékpártúrákat szervez, ahol ő a séf. Repertoárja a paprikás krumpli, túrós tészta és lecsó tengelyen mozog, de a fine diningot sem veti meg.

– Gondoltam, felkészülök az interjúra, előző este megnéztem a B32-ben az Utazás a koponyám körül című Karinthy-remeket, önnel a főszerepben. Van egy rész, amikor Bécsben vacsoráznak Böhm Arankával, és ürügerincet esznek…

– Tudja, hogyan halt meg Karinthy Frigyes?

– Agyvérzésről olvastam...

– Elmesélem. A nyarakat évtizedeken keresztül Siófokon, a Vitéz panzióban töltötte. Imádta a város nyári hangulatát, a Hozbor György által alapított fogadót, ahol hajdan a fuvarosok szálltak meg, a kaszinók éjszakai életét, a fürdőtelep zsibongását, a délutáni kártyacsatákat. Még Vitéz Miklósnét is elviselte, pedig a panzió tulajdonosa igazi házisárkány volt. Itt időztek 1938- ban Böhm Arankával, akinek Jézus Krisztus a darabban átadja a helyét az Úr jobbján, szóval, lenn volt a Karinthy házaspár, és Frici éppen ette a húslevest. Szürcsölte. Nem tudjuk, hogy az agyműtétje után kezdett el szürcsölni, vagy már előtte is megvolt ez a rossz szokása. Úgy képzelem, hogy amikor belenyúlnak a fejedbe, akkor ott valami megváltozik. De mindegy is, a lényeg, hogy Aranka rászólt az íróra: „Frigyes! Miért étkezik ilyen hangosan?!” Karinthy lerakta a kanalat, rettenetesen összevesztek, Frici felhúzta magát, felrohant az emeletre, agyvérzést kapott, és meghalt.

Karinthy és Aranka

– Aranka lehet, hogy uralkodott Karinthy felett, de ellenállhatatlan nő volt.

– Elképesztően szexi volt, fantasztikus humorral és intellektussal megáldva. Mindenki beleszeretett. Évekig Déry Tibor szeretője volt, úgy, hogy Frici szerintem tudott róla. Olyan nagyon nem érdekelte, neki közben Bécsben volt egy csaja. De mégsem bírta elhagyni Arankát.

– Az ürügerinctől jutottunk el Böhm Arankáig...

– Igen, az ürügerinc! Tudja, a birka, de azon belül is a bárány a húsok netovábbja! Főleg a balkániak értenek nagyon az elkészítéséhez. Egyszer Belgrádban játszottunk egy Mrożek-darabot, Viki, a feleségem is ott volt, és a magyar nagykövetség kultúrattaséja meghívott minket ebédre a lakására. Nagy gourmet vagyok, ettem már finom ételeket a világ minden táján, de ilyen finomat soha, sehol. Sütőpapírba tekerte az ürügerincet, berakta a sütőbe, és lassú tűzön – mert ez a lényeg – csodát varázsolt nekünk. A mai napig itt van a számban az íze, pedig már legalább tizenöt éve történt. A görögöknek van egy étele, lamb kleftiko a neve. Mindenféle zöldséget, raguhoz szükséges hozzávalót csomagolnak be a sütőpapírba az ürügerinc mellé, és szabadtéri kemencében lassú tűzön megsütik. Ehhez profira van szükség, én nem merek nekifogni, pedig jól főzök. A másik kedvencem a shrimp saganaki, ami paradicsommal és feta sajttal sült rákocskákat jelent. Csodálatos! Sok ilyet ettem Görögországban, Krétán például tízszer voltam, itt simán vállalnék idegenvezetést.

– Azt mondta, a lamb kleftikónak nem merne nekifogni. Minek merne?

– Sok mindennek. Otthon a feleségem főz. Marci fiam úgy megy el az iskolába, hogy Viki csomagol neki főtt kaját, és a fiam a suliban mikróban megmelegíti. Mert nem szereti a menzát. A feleségem családfenntartó üzemmódban főz, én pedig akkor, ha kerti grill van nálunk. A halászlé is az én reszortom, főleg karácsonykor. Egyébként Viki apukájától tanultam, ez a mohácsi halászlé, ami a bajai gyufatésztás verzió. És persze a bográcsos dolgokat is elkészítem a kinti tűzön. Konfitált kacsát is sütök zsírjában: sokáig, négy-öt órán át, alacsony hőmérsékleten sül, szétesnek a kacsacombok, olyan puha lesz. Nagy pálcikákkal rakom alá a tüzet, mert a zsírcseppeknek egyesével kell gyöngyözniük.

– Hallottam a legendás bringatúráiról, ahol a séf szerepét is magára vállalja.

– Igen, szervezek bringatúrákat, és tavaly megkaptam a dicséretet: „Pepe! Nekem csak az a lecsó, amit te főzöl a bringatúrán!” Régebben mindig vittünk magunkkal bográcsot, kisbaltát, hogy tudjunk gallyakat vágni a tűzhöz, nomádok módjára túráztunk, de mostanában már kényelmesebbek vagyunk, olyan helyekre megyünk, ahol van rendes szállás, a gyerekek sátorban laknak, de a mi fejünk felett fedél van. És a szállás mellett legyen tűzrakó hely is, meg hozzá bogrács.

– Tehát a lecsó a bringatúrás menü?

– Az csak a csattanója az ételsornak. Kezdem a paprikás krumplival, aztán többnyire túrós tészta, esetleg bolognai következik, és a végén a lecsó. Az elmaradhatatlan. – Vannak kedvenc túraútvonalai? – Például Mór felé nagyon szeretek túrázni, és a Keleti-Bakonyban, tudniillik ajkai vagyok. Képzelje el, nemrégiben megkeresett a Corvina könyvkiadó, hogy írjunk egy kerékpártúra- könyvet az én túráimból. Már készül is.

– De azért gyanítom, nem csak bográcsozik, és nem csak lecsón meg paprikás krumplin él…

– Nem, kedvelem a jó pesti és budai éttermeket is. Mindenhol igyekszem megismerkedni a pincérekkel, a tulajjal, szeretem a családias hangulatot. Az Újlipótvárosban lakunk, mindenhová biciklivel járunk, most is bringával érkeztem, látja ott azt az ősrégi retró kerékpárt? Egyébként öt bringám van és négy motorkerékpárom. Gyűjtöm őket. Szóval, az egyik kedvencünk a Caffe GianMario. Azért hívják így, mert Giovanni és Mario a két főnök. Klassz srácok, a pizzától kezdve a csípős polipos és rákos tésztáig mindent kínálnak. Van az étlapon egy bableves-szerűség is, de olaszosan elkészítve, cserépedényben, bébipolippal, és a teteje leborítva pizzatésztával.

– Ezt nehezen tudom elképzelni...

– Pedig zseniális! Az Artizán és a Lui is a kedvenceink közé tartozik, meg a LuLu. Ide járunk legtöbbet. Az első kettő pékség, az utóbbi pedig egy brunchhely, gourmet-dolgokkal, a Széna téren. Tihanyban szeretjük a Kotyogós Kávéteraszt: egy házaspár működteti, Pesten degeszre eszik magukat különböző helyeken, így inspirálódnak, aztán a Kotyogósban elkészítik, ami kialakul a fejükben. Füreden szívesen látogatjuk a Magvető pékséget, Tihanyban pedig a Sport Terrace- t, a naplementéző helyet. Ja, és a Vivace Caffét szintén Füreden, ahol a mozdonyok tőled pár méterre pöfögnek, mert az régen a resti volt. De nagyon hangulatos. És ki ne felejtsem a sajkodi Apáti éttermet, ahol utolérhetetlen kovászos pizzát sütnek.

– Gyerekkorában mi volt a kedvenc étele?

– A veszprémi sváb nagymamám mindig készített nekem tikimilchet, amit ma már nem is ismernek, sehol sem találkozom vele. A nagyi zsírban megpirította a lisztet, kis golyócskákat formált belőle, belerakta egy mélytányér egyik felébe, és a másik felébe aludttejet öntött. Beletunkoltuk a golyócskákat az aludttejbe, csodafinom volt!

– És mit tud mesélni a színházi kosztról?

– Főleg a vidéki színházak büféjében főznek. Nem frissensülteket, hanem a kész ételt kérésre a mikróban megmelegítik. Ettől függetlenül fantasztikus hangulat uralkodik ezekben a büfékben. Megy a zrika vég nélkül. A közös étkezések inkább emiatt legendásak.

– Ha már a legendáknál tartunk, Jancsó Miklóssal sokat forgatott, mit ettek a forgatások alatt?

– Itt is inkább hangulatokra emlékszem, nem a menüsorra. Mucsi Zolival atyai barátunknak tekintettük Miklós bácsit, feljártunk hozzá, ő pedig az otthonában finom olasz borokkal és francia sajtokkal traktált a kilencvenes években, amikor ezekhez még nem lehetett olyan egyszerűen hozzájutni. Hidegtálakat ettünk, sonkát, kolbászt, ilyesmit. Nem csak a tálak voltak ízletesek, hanem a beszélgetéseink is. Mindketten álomutazásként éltük meg a vele töltött időt, bámulatosan sokat tudott az életről, a világról, bölcsessége minden mondatából kisugárzott, ezért a mai napig úgy érezzük, hogy a közös munka Jancsóval ajándék volt a sorstól.