A véletlen úgy hozta, hogy 1984-ben találkoztunk Katona Lászlóné Csiky Sára nénivel, aki egy pesti bérházban, fiókos szekrénye mélyén évtizedek óta őrzi Ady Endre édesanyjának néhány megsárgult papírra rótt receptjét. Személyes emlékei ezek, történetüket elmesélte nekünk.
Kisgyermekkoromat az Erdély kapujában fekvő Zilahon, nagybátyám és nevelőapám, Nagy Sándor kollégiumi tanár otthonában töltöttem. Nagykárolyból csak egy lomha kis vicinálison lehetett megközelíteni, mégsem volt álmos, elhagyott, vidéki város. Itt érettségizett a Wesselényiről elnevezett gimnáziumban 1896-ban Ady Endre, és itt tanult, majd tanított hosszú ideig Ady Lajos, a költő öccse is.
Nagybátyám kollégiumi tanárkodása mellett a Szilágy című lap főszerkesztője is volt és lapjában rendszeresen megjelentette Ady verseit.
Egymást követték a műveiből összeállított előadások, felolvasások, és ezeken a költő maga is szívesen részt vett, ha tehette. Ady rendszeresen visszalátogatott Zilahra. Ilyenkor mindig felkereste nagybátyámat és sűrű poharazgatások közben hajnalig folyt a szó.
Az Ady szülők, a költőnél jóval gyakrabban voltak házunk vendégei. Közvetlen, barátságos emberek voltak, mindenki kedvelte őket. Ha a távoli Érmindszentről érkező fogat megállt a kapu előtt, mindnyájan kisiettünk üdvözlésükre. Ady Lőrinc a férfiakkal a szobába tartott,
de az „Ides”, ahogy a fiai nevezték,
sosem ment velük. Kijött a konyhába nagynénémhez, és rögvest afelől érdeklődött, nem segíthetne-e valamiben.
Emlékszem, egyszer egy meleg nyári napon érkeztek, és miután nyakig porosan lekászálódtak a kocsiról, Ady néni félre hívta a nénémet, és halkan, szinte szabadkozva megkérdezte: „Jolánkám, ugye van egy kis jó, hideg söröd a pincében?”.
A fotón Ady Endre családja körében látható Érmindszenten. Ady Endre mellett édesanyja, majd Ady Lőrinc, Kaizler Anna és férje, Ady Lajos.
1908-ban Jolán-napja volt éppen — így hívták nevelőanyámat —, amikor Ady Endre is betoppant. Nem tudott a névnapról, üres kézzel érkezett, s ezért nagy zavarban volt. Egy idő után aztán észrevétlen kiment a szobából, s kisvártatva egy papírlappal a kezében érkezett vissza. Azon nyomban fel is olvasta a frissen szerzett névnapi köszöntőt.
Ady néni a mi konyhánkban jól feltalálta magát,
bizonyára otthon is jó háziasszony volt. Engem nagyon szeretett, és nem kellett sokáig kérlelnem, ha megérkezett, hogy süssön nekem almás pitét. Ez volt a kedvencem. ízét még most is tökéletesen fel tudom idézni. Külön gyönyörűség volt, hogy megengedte, adogassam neki a nyújtófát, és megtörhettem a cukrot.
Ady Endre édesanyjával, a drága Idessel, Székely Aladár felvételén, 1917-ben
A vidám zilahi gyermekévekre két világháború és végtelenül soknak tűnő, zaklatott év távlatából most is szívesen gondolok. Egyre halványuló emlékeimen kívül nem sok maradt számomra azokból az időkből, de csodával határos módon a véletlen megőrizte nekem ezt a néhány megsárgult fényképet, és az Ides receptjét.
Almás pite
Az almát a cukorral péppé főzzük, és belereszeljük a fél citrom héját, nem árt, ha ez egy napig áll. A tésztáhozvalókat összegyúrjuk, és a felével kibélelünk egy tepsit úgy, hogy kis pereme is legyen. Beleöntjük az almapürét, és langyos sütőben megsütjük, inkább csak szárítjuk. Közben a tojásfehérjéket kemény habbá verjük, lassanként hozzákeverjük a porcukrot. Ha a tészta megsült, a sütőből kivesszük, kicsit hűlni hagyjuk. Az almapürét beborítjuk a tojásfehérjével, megszórjuk a darált dióval, és ráterítjük a tészta vékonyra kinyújtott másik felét. Villával megszurkáljuk, és visszatolva a sütőbe, készre sütjük.
Fotók: PIM, Wikipédia
