A fine dining és az otthoni ízek találkoznak
Tatán, a SVÉT éttermi találkozóján mindenki megkóstolhatja a „A Mama főztjét”.

Lehet belőle köret, főétel, leves, főzelék, rágcsa, ropogtatnivaló és desszert is.
Különleges konyha Kéthelyen: egy fiatal pár teszi izgalmassá a Lokal47-et.
Neves szakmai díjat, aranyérmet nyert meg a gasztrofilmes Terei Miklós.
A fotós a kattintás pillanatában ritkán gondol bele, hogy tevékenységével ő maga is történelmet ír.
Hamarosan eldől, kinek terítenek a francia Elysée-palotában.
Az akkori törzsvendégek életműve ma már érettségi tananyag: ők voltak a kor influenszerei!
A termékek között 5-6 éve lejárt élelmiszerek is akadtak.
Molnár Márk 20 év után tért haza Magyarországra. Most Budapest az N28-ban dolgozik.
Mészáros-Komáromy Dénes Hegyalján készíti el a világ legjobb kortárs ginjét.
Az Újházi Ede-tyúkhúslevest mindenki ismeri, Pethes Imre levesét még a szakácsok közül is kevesen.
A 95 éves uralkodó igencsak kedveli a gint és a boralapú likőrt – fecsegte ki a királynő egykori szakácsa.
Idén is megrendezik a Könyv-bor-jazz fesztivált csütörtöktől Balatonfüreden.
Várható volt, hogy Gaga extravagáns stílusa ebben az együttműködésben is megjelenik.
Valentin-nap Párizsban: szállodai luxusrandevú, gyertyafényes vacsora otthon és sok sütemény.
Az egyik leghíresebb narancslikőrt, a Cointreau-t is bátran használhatják a cukrászok, de persze inni is jó.
A csemegéből nehéz kifogni az épp optimális érési fázist, de van mód arra, hogy segítsünk magunkon.
Hogyan készült? Megnéztük, miként gyártják az évi több száz millió kukoricakonzervet.
Jackie Kennedy nem tudta elviselni, hogy fogyókúrával hozzák összefüggésbe legendás karcsúságát.
Ezekben a vírusos időkben örülni kell minden olyan helynek, ami nem bezár, hanem kinyit.
Szenvedéllyel kutatja egy híres festő régi szőlőfajtákat ábrázoló akvarelljeit Ambrus Lajos.
Az angol királynő hosszú életútja valószínűleg azoknak az ételeknek is nagyban köszönhető, amelyeket elfogyasz
A Toprum bárjában három tehetséges, fiatal bártenderrel beszélgettünk a koktélok világáról.
Az csak irodalmi közhely, hogy a girhes költő jobb poéta. Nincs erre semmi bizonyíték.
Makacs dolgok a legendák. Hát még a hamisak. Krúdyról annyi adoma, anekdota kering közszájon, hogy ember legyen a talpán, aki a regényíró és a regényhősök figuráit különválasztja.
A koronavírus-járvány miatt a piacokat 9 és 12 óra között a 65 év felettiek látogathatják.
A régi magyar életben keszeg ember nem lehetett alispán - mondja Krúdy. Kár volt világra jönnie. A papok körében kerek cipóhasak divatoztak, az ügyvédek hegyes pocakkal jártak, a kormánypártiak potrohot eresztettek, az ellenzék bendőt nevelt.
A klímaváltozás átrajzolhatja a világ bortérképét, fenyegeti a szarvasgombát és a sajtokat – a világ élelmiszer-ellátásáról nem is beszélve. Persze az ökológiai válság egyik fő oka az, ahogyan az ételt megtermeljük. De mi a megoldás? A technológia ment meg minket génszerkesztéssel és műhússal? Vagy az ökogazdálkodás? Egy biztos: ami finomabb, az általában fenntarthatóbb is.
Mi, magyarok szeretjük hosszú lére ereszteni a leveseket. Persze csak akkor, ha maga a lé is tartalmas.
A haluska és a dödölle a szegények eledele volt: krumpli, liszt, zsiradék mindig akadt otthon.
A III. kerületi Esernyős nemcsak összművészeti közösségi tér és turisztikai infópont, hanem az óbudai vendéglátás hagyományait ápoló kávézó is, amelynek egyik külső helyszíne a Fő tér közepén álló Gázlámpa Kioszk. A népszerű közösségi tér szeptemberben ünnepli ötéves jubileumát, amelynek keretében képzőművészet, irodalom, zene és film, valamint egy különleges épületfelfedező séta és egyedi ízekkel kísért fényfestés is helyet kap a programok között.
A hajdani amerikai elnöki pár mindig a szívén viselte az egészséges táplálkozás témáját, s a hírek szerint hamarosan saját gyártású gyerekműsorral jelentkeznek a Netflixen.
A Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Konyha legújabb tesztjén egyik alapvető, de megfelelő minőségben mégsem egyszerűen beszerezhető alapanyagunkat, a burgonyát „vizsgáztatták” a zsűritagok.
A borrajongók számára jól csengő név Barta Károlyé, a család mádi pincéje az élvonalba tartozik. Barta Anna úgy lépett az édesapja útjára, hogy közben a magáét járja. A Nagygombos Borászat az észak meghatározó rozékészítőjévé válhat. Vadromantika, játékos savak és egy fiatal női borász egy férfias szakmában.
A sarkon túl még az újpesti polgári villák, előttem már egy ipari épület. Keresem, hol lehet a főváros egyetlen szeszfőzdéje, az első hazai london dry gin szülőhelye – ha nem integettek volna lelkesen egy parkoló túlsó végéből, feliratok nélkül sosem találtam volna oda az Opera Gin titkos bázisára.
Nem lesz szó Ady Endréről, a hajdanvolt pezsgő irodalmi életről, a Kőrös-parti (vagy Pece-parti) Párizs legendáiról, novellákban dicsőített vendégfogadókról, szállodákról és kávéházakról.
A sors fintora. Kortársak voltak, a realista színjátszás úttörői, a Nemzeti Színház tagjai, mindketten őszinte, tiszta emberek - és mindketten levest főztek. (A leves a gyomor szeretője). Ám, amíg egyiküket a lédús fogás halhatatlanná tette (Ujházi Ede), a másik főztjét életében fel sem tették az étlapra.
"Bemegyünk az erdőbe szegényen, kijövünk gazdagon!" Magyarországon sokan így képzelik a szarvasgombavadászatot. Nem csoda, hiszen hetente olvashatunk meghökkentő híradásokat a "fekete gyémánt" áráról: nemrég egy borszakértő hölgy fizetett az észak-olaszországi Albában tartott jótékonysági aukción harmincmillió forintot egyetlen (igaz, 936 grammos) fehér gumóért. A gödöllői szarvasgomba-fesztiválon már "csekély" százezer forintért is vehettünk volna egy kilogramm téli szarvasgombát, aromával keze
Amióta Karinthy Márton közreadta Ördöggörcs, avagy utazás Karinthyába című családtörténetét, mindent tudunk a XX. század legkülönösebb irodalmi famíliájáról. A legendák ködvilágából Karinthy Márton teremtett hús-vér valóságot. Egy fontos kérdéssel azonban adós maradt: mennyire érdekelte a gyomros matéria a Karinthyakat?
Néhány hete véget értek a találgatások, amikor Harry herceg bejelentette, hogy eljegyezte Meghan Markle amerikai színésznőt. A brit királyi család újra a figyelem középpontjába került, hiszen úgy tűnik, hogy az egykori partikirály Harry is megtalálta az igazit. Sokan már az esküvői tortát találgatják, amelynek komoly elődökkel kell felvennie a versenyt.
A hazánkban járt utazók úti élményei is bizonyítják, hogy a csárdák, fogadók, korcsmák, kertvendéglők s velük a vendéglátás Magyarországon több száz éves múltra tekint vissza. Ám hazánk mára legkedveltebb nyaralóvidéke...
Kilógott a sorból. Reneszánsz, rebellis és rafinált asszony volt. Mindenhol jelen lévő és megkerülhetetlen. Még a konyhában is. Ő volt a "Helikon anyósa", gróf Bánffy Miklós szerelme, az első magyar nő, aki repülőre szállt....
Keveseknek adatik meg, hogy az angol királynővel reggelizzenek: Dwight Eisenhower amerikai elnöknek és feleségének, Mamie-nek persze sikerült: 1960-ba Balmoralban ejtőztek, az asztalra pedig drop scones, vagyis skót palacsinta került.
Rivalda és konyha. Jókai szerelme, a végzet asszonya hajnalban disznót etetett, kappant kopasztott, kofákkal alkudozott, majd megvizsgálta a piruló kalácsokat, beleszurkált a sistergő hurka-félékbe, kikészítette a derelyesarkantyút, a habszedőt, spékelni tanította a szobalányt. Este Gertrudis királynőnek öltözött, akinek mélyen zengő hangjáról Széchenyi István azt mondta: „A legszebb muzsika, amit hallottam valaha.”
III.Czifray-versenykurzust a Magyar Gasztronómiai Egyesület szervezte meg.
Nem véletlenül lett Today a Szamos Kossuth téri üzletének a neve. A márka eddigi imázsától eltérően trendi reggelikkel, üzleti ebéddel és újhullámos kávéval frissül fel a klasszikus cukrászda, ahol államilag elismert csokimúzeum is helyet kapott.
A történet mesébe illő: egy svájci földműves legkisebb (tizenharmadik!) gyermeke világgá megy, és minden idők egyik leghíresebb szállodatulajdonosa lesz. Ő César Ritz. Tavaly Budapesten megújulva nyitotta meg kapuit a Ritz-Carlton Hotel. Talán érdemes megismerkednünk a hotelcézár legendás vendégeivel, szállóival és pesti szállodájának történetével.
Tavaly őszi számunkban bemutattuk a Magyar Konyha kedvenc húsboltjait, ahol a legjobb marha, disznó, bárány és csirke kapható. Azóta sokat változott a "húspiac". TOP 10 hentes újragondolva.
Egyre többet hallani arról, milyen fontos reggelizni, mondhatjuk, hogy ez manapság igazi divattéma, egyre-másra nyílnak a jó reggelizőhelyek is. Ezzel együtt a közösségi oldalakra soha nem látott mennyiségű gusztusos reggeli képe kerül fel napról napra. Ismerkedjünk meg néhány angol kifejezéssel, amelyekkel gyakran találkozhatunk újabban!
Soha nem látott sikert ért el a Bocuse d’Or szakácsverseny európai döntőjén Széll Tamás.
Aki ma Nagyváradon gasztronómiai élményekre éhezik, messze elkerüli a régi, híres helyeket. Ha francia stílusú, európai szintű fogásokra vágyik, felkeresi a Graf éttermet, aki inkább mediterrán hangulatban költené el ebédjét vagy vacsoráját, az a Sebes-Körös gátjára épült Rivót válassza.
„Kívülről törékeny őzgida alkat, belül vaslady”. Az egyik magazin a végzet asszonyának mutatja, épp egy Rolls-Royce-ból száll ki csábosan. A szakácskönyvében, a televíziós műsorokban decens úrilány. Most rollerrel érkezett a Szimpla kertbe. Ugron Zsolnával beszélgettünk.
Ugron Zsolnát szereti a bulvársajtó: „Kívülről törékeny őzgida alkat, belül vaslady”, „Úrilány, aki a tűsarkút gumicsizmára cserélte”, „Ha kell, traktort vezet, ha kell, bált szervez”. Az egyik magazin a végzet asszonyának mutatja, épp egy Rolls-Royce-ból száll ki csábosan. A szakácskönyvében, a televíziós műsorokban decens úrilány. Most rollerrel érkezett a Szimpla kertbe.
Az élet értelme - akasztófahumorral szemlélve - nem ontológiai, hanem konyhai kérdés. Kit érdekel holmi költői irkafirka, a lét-nemlét kérdése, amikor azt kell eldönteni, mivel lesz töltve az egybesült birka. Hogyan kellene elkészíteni? „Roston? Vagy nyárson? Ez itten a kérdés.”
Április a könyvfesztivál hónapja. A könyvbarátoknak most is lesz mire költenie, hisz az április 23-án kezdődő fesztiválon több száz újdonság mellett gasztronómiai kiadványok kínálatából is szemezgethetnek. Most a Penna és fakanál rovatunk tavaszi ajánlását gyűjtöttük össze, nemcsak háziasszonyoknak.
Ha tél és szesz, akkor forralt bor vagy bólé. És itt meg is áll az átlagember tudománya, legalábbis ma – száz éve egy polgári háziasszonynak még nem okozott gondot a hidegebb hónapokban egy jóféle puncs vagy egg nog elkészítése.
Krúdyról, a „legnagyobb irodalmi ínyencről” annyi történet kering, hogy ember legyen a talpán, aki az író és a regényhősök figuráit különhámozza. Az adomák egy részét ő maga táplálta, többségüket a kortársak hizlalták kövérre....
Hol dobog Tokaj szíve? Sokan azt hiszik, a pincékben. Zwack Izabella szerint a Szent Tamás-hegyen, Mád fölött. Zwack Péter küldetése az volt: szerezze vissza a családi vállalatot. Izabella előtt új cél lebeg: világmárkát szeretne faragni Tokajból.
Fél évet töltöttünk Kolozsváron, s közben a város szerelmesei lettünk. Nem mellékesen végigettük a kincses várost - keresztbe-kasul. Most néhány helyet és arcot ajánlunk a Kolozsvárra indulók figyelmébe.
Gyerekkorában játszott Szép Ernővel, lovagolt Csortos Gyula térdén, ebédelt Einsteinnel, Greta Garbóval, szivarozott barátjával, Jorge Luis Borgesszel. Világpolgár. Neve fogalommá vált a reklámszakmában, de sohasem felejtette, honnan jött. "Egy Bródy nem felejt el magyarul!" - szokta mondogatni.
Pincérnek lenni hálátlan szerep. Az igazi pincnök sohasem sztár. Inkább pszichológus, gyóntatópap, szmokingos napszámos. Vezetéknevén szólít több száz törzsvendéget, ám őt mindenki csak keresztnevén ismeri. Cukiról, a Bock Bisztró főpincéréről se tudja senki, hogy becsületes neve: Erki János.
Pénteken a Jókai villában szerzőnk, Saly Noémi Laborfalvi Rózának, Tóth József faszobrász pedig Jókainak öltözve vonult fel a hagyományos svábhegyi szüreten. Jókai felesége a XIX. század elismert színésznője az utókor számára az ideális feleség példaképe volt. Vagy mégsem?
Szeptember 20 és 22. között harmadszorra kerül megrendezésre az ország legnagyobb csokoládé- és édességünnepe az Édes Napok Budapest, a helyszín ezúttal a Millenáris.
A Magyar Konyha a budai zöldvendéglők nyomába eredt, és közel száz éttermet tesztelt. A békebeli hangulat még nyakon csíphető. Hatalmas lombú vadgesztenyék vagy hársak alatt piros kockás abrosszal letakart, kecskelábú asztalok, a rácsos kerítést vadszőlő futja be, a zöld dézsákban leanderek pompáznak.
Böllértalálkozók, böllérversenyek, disznótorosok sora várja országszerte a sült hurkák kolbászok kedvelőit. Hova menjünk, ha hajnali disznóvágáshoz van kedvünk?