„Nagyapám bolgárkertészektől tanulta a szakmát. 1933-ban, 18 éves korában biciklivel ment Székesfehérvárra dolgozni. Amit ott keresett, abból bérelte itt az első földeket. Őt édesapám követte, majd jöttem én, de hamarosan máshol folytatom, mert innen el kell menni” – néz körbe a Helóta Biokert tulajdonosa, Szabó Csaba.
„Nagyapám bolgárkertészektől tanulta a szakmát. 1933-ban, 18 éves korában biciklivel ment Székesfehérvárra dolgozni. Amit ott keresett, abból bérelte itt az első földeket. Őt édesapám követte, majd jöttem én, de hamarosan máshol folytatom, mert innen el kell menni” – néz körbe a Helóta Biokert tulajdonosa, Szabó Csaba.
Szentesen annyira a helyi identitás része a zöldségtermesztés, hogy még a városszéli körforgalom közepén is paradicsom-paprika installáció látható. A szentesi kertészek fóliasátraira azonban csak messziről hasonlít Csaba kertje. Itt virágok nyílnak a sátrak kapujában, bazsalikom és mályva nő a sorok között, a zöldségek pedig nem olyanok, mintha fröccsöntötték volna őket. Ellenkezőleg: kisebb-nagyobb paprikák és paradicsomok sárgállanak, vöröslenek, tündökölnek lilában és méregzöldben. A gazda pedig valóban együtt él a földdel, immár hét éve télen-nyáron a sátrak közötti jurtában lakik.
„Belenőttem a kertbe, habár gyerekként nagyon utáltam – emlékszik vissza. – A ’80-as évek elején, minden május elsején felvonultunk úttörőként, piros nyakkendőben. Persze minden gyerek az ünnepség végét várta, mert akkor körhinta, céllövölde, lacikonyha várta őket. Ám nekem ezek helyett rohannom kellett haza, pattantunk be a Wartburgba és mentünk kínai kelt szedni.”
Négy méterrel a kert felett, a „lombteázóban” beszélgetünk. Csaba ide invitálja a vendégeit. Árnyékos, és innen jól belátható az egész kert. A mellette zajló építkezés is: csirkevágó és -feldolgozó üzem lesz itt, 23 ezer négyzetméteren, 40 milliárd forintos beruházással.
A tervek szerint idén meg is kezdi a termelést. Emiatt kell majd sátrat bontania a biokertnek.
A műtrágya ördögi kör
„A kertészeti iskolában nem sok olyasmit tanultam, amit ma hasznosíthatnék – idézi fel, japán teát kóstolgatva Csaba. – Akkoriban nem ismerték a fenntartható gazdálkodást. A szovjet modellt tanították, annak a lényege pedig, hogy sok műtrágya plusz sok vegyszer egyenlő sok termés. Mégis, ’91-ben, édesapám tanácsaira hagyatkozva elkezdtem ezen a földön gazdálkodni, azonban műtrágya helyett szervessel, pedig az sokkal melósabb: nyaranta 400 mázsát kell betalicskázni a kertbe.”
Ami a vegyszereket illeti, Csaba szerint nem sok minden változott a szovjet mezőgazdasági elvek alkalmazása óta. Persze már rég nem ugyanazok az anyagok vannak forgalomban, de a növények nem igazi talajban, hanem kőzetgyapotban, sóderben, kókuszrostban nőnek. Műtrágyákkal, vitaminokkal, vegyszerekkel tartják életben a töveket, a szezon pedig így akár tizenegy hónapig is eltart. Az eredményt mindenki ismeri, aki kóstolt már színtelen szagtalan tv paprikát, vagy a mindent leuraló fürtös paradicsomot, ami épp olyan jellegtelen augusztusban, mint februárban.
Igazi zöldségekhez valódi talaj
Az igazi zöldségekhez tehát valódi talaj kell. „Ha van élő talajod, akkor a növénynek kialakul az immunrendszere, így sokkal jobban viseli majd a kártevőket, mint a műtrágyás egyedek, amelyeket folyamatosan támogatni kell vegyszerekkel” – vázolja Csaba.
A levéltetű például hetente többször szaporodik, a természetes ellenségei – a katica, a zöldfátyolkák vagy a zengőlegyek – viszont nem. Tehát ha mindent megölő vegyszerekkel zajlik a kártevőirtás, csak rendszeres, újabb és újabb beavatkozással működik.
De mi történik akkor, ha új kártevő jelenik meg, vagy hiba kerül a rendszerbe? – kérdezzük a gazdát. A válasz meglepő: „Ha tönkremegy, akkor elengedem, és nem lesz paprikám. A biokertész tud elengedni, hiszen a kert egészében gondolkozik. Nem erővel kertészkedem, hanem szeretettel. Aki szereti a kertjét, az nem akarhat semmit – az rossz energia. A kertben az akarás pedig nem más, mint a vegyszer és a műtrágya” – összegez a kertész.
A piros masnisat ne!
A Helóta Biokertben mintegy százféle paprika és több mint harmincféle paradicsom terem. A növények egy része minden évben az előző termés magjából fejlődik. De mindig vannak új jövevények is. „Kaptam már paradicsommagot Dél-Amerikából, Baliról is – meséli Csaba. - Nálunk becsületkassza van, a kapu nyitva áll, van egy mérleg, a termékek egységárasak. Paprikát szedhet bárki, viszont épp most paradicsomot nem, mert hiába jelöltem piros masnival azokat a gyümölcsöket, amiket meg akartam magnak tartani, leszedték. Ha nem marad vetőmagom, miből lesz jövőre paradicsom?”
A zöldségekből különféle termékek készülnek. Paradicsomléből már jó adag dunsztolódik az egyik jurtában, de lesz paradicsommal készült szilvalé, kápiapaprikával, zellerrel, petrezselyemmel készülő fűszeres paradicsomlé is. Hogy melyikből mennyi, azt a gazda sem tudja. „Majd amennyit a termés kiad.” A termékeket kizárólag a kertben lehet megvásárolni, illetve havonta egyszer a szentesi termelői piacon – így is hamar elfogynak.
Szomszédi viszony
Annak ellenére, hogy a kerttől mindössze néhány méterre egy 40 milliárdos óriásberuházás építkezése folyik, a paradicsomok közé a zajon kívül egyelőre semmi sem jut be. Csaba is csak akkor beszél a szomszédról, amikor arról faggatjuk, mi lesz a kerttel, mert az biztos, hogy ha ott elkezdődik a termelés, innen költözni kell.
A kert ökoszisztémája a napi több mint százezer csirkét feldolgozó üzem kamionforgalma és zaja miatt nem működhet tovább ugyanezen a területen. Az áttelepüléshez azonban még sok mindennek meg kell valósulnia. Elsősorban kellene egy megfelelő terület, aztán a költözéshez, az új kert kialakításához szükséges tőke. Csaba ragaszkodik az általa létrehozott talajhoz is: 15 éve mulcsolja, trágyázza, gondozza a kert földjét, 36 éve építi a környezetet. Újabb évtizede nincs arra, hogy ezt a munkát újrakezdje máshol. „Elvisszük a földet – mutat körbe, majd sniccert vesz elő a zsebéből, hogy félbevágjon egy sárgás-zöldes paradicsomot. – Ezt kóstold meg, tisztára olyan, mint a kivi!”
Fotók: Körmendi Imre
