Nincs olyan díj, amelyet borászként ne kapott volna meg. 2010-ben az Év Bortermelőjének választották, a Borászok Borásza cím birtokosa, a Balaton borászatáért tett erőfeszítéseiért a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Légli Ottó több mint harminc éve dolgozik Balatonbogláron, számtalan története van a múltból, de ezek felelevenítése közben is a jövőbe tekint.

A nyolcvanas évek közepén, huszonegynéhány évesen, frissdiplomásként a Balatonboglári Állami Gazdaságnál kezdett dolgozni. Mellette pedig komoly őszibarackbizniszbe fogott, annak ellenére, hogy a családban a szőlőtermelés volt a hagyomány. Miért?

A Balatonboglári Állami Gazdaságban a hatvanas években nagyon komoly szakmai munka folyt és Apám ennek a munkának az egyik vezetője volt. A hatvanas évek végétől, az új gazdasági mechanizmus bevezetése után, amikor volt rá lehetőség, öten összeálltak és szőlőt telepítettek, kvázi kisszövetkezetet hoztak létre. Ez akkoriban óriási dolog volt, ám 1975-ben az állam kisajátította az ültetvényt. Ez nagy hatással volt a családra és az én későbbi pályámra is.

Habár Apám azt mondta akkor, hogy neki ezek után nem kell több saját szőlő, az önállóság és a szabadság iránti vágy mindnyájunkban dolgozott. Gyerekkoromban, a családi asztal körül is mindig a szőlő és a bor volt a téma, Apám az állami gazdaság vezető szőlészeként szaktekintélynek számított. Az én fiatalkori lázadásom abban nyilvánult meg, hogy nem szőlővel kezdtem foglalkozni.

1983-ban, amikor már lehetett földet bérelni az államtól, sokan fogtak a környéken őszibarack termesztésbe, 50-60 hektárnyi szakcsoportos ültetvény létesült akkor. A diploma megszerzése után én is belefogtam. A gyümölcsöt leszedtük nappal, este csomagoltuk, és minden kedd és csütörtök hajnalban vittem egy Aro teherautóval Szombathelyre.

Miközben továbbra is az állami gazdaságnál dolgoztam, elkezdtem mások termését is értékesíteni, fokozatosan fejlődött az üzlet, egészen addig, hogy ’89-ben felmondtam a munkahelyemen. 1991-ig olyan jól ment a barack, hogy más termelőket is bevonva már többszörösét adtam el a sajátomnak. Az akkori viszonyok között tőkepénzes lettem.

Végül mégis a szőlőnél kötött ki…

Persze, hiszen a családnak, bérelt ültetvényről mindig volt azért valamennyi bora. A barack remek lehetőséget teremtett számomra az önállósodáshoz, de valahogy 

mindig egyértelmű volt, hogy végül én is szőlővel fogok foglalkozni.

1989-ben telepítettem az első területeimet, előbb a Banyászó-dűlőben, amely azóta is kulcsfontosságú a borászat életében. Ott 1,5 hektárt, a Rekesz-dűlőben pedig 0,8-at. Azok voltak az első ültetvényeink.

Mertem és tudtam is hozzászólni a borhoz ugyan, de nem volt elég bevételünk belőle. Szerencsére a családi fészek Balatonbogláron, nagyszerű helyen van, közel a Gömbkilátóhoz. Annak a szuterén részében nyitottunk termelői borozót 1991-ben. Akkor nyáron napközben ment a barackozás, este pedig a borozó. Rengeteget dolgozott a család.

Látszott már akkoriban, mi lehet a pincészet, a borvidék vagy a Balaton fejlődési iránya?

Nagyon más volt a Balaton akkoriban. Mondjuk úgy, hogy nem a helyi értékekről szólt, mára ez nagyot változott.

1994-ben még azt tapasztaltuk, hogy a kutyát sem érdekli a mi száraz borunk. Aztán amikor épp ez az évjárat bekerült a Bortársasághoz, minden megváltozott. Kiderült, hogy van már néhány olyan fogyasztó, aki igényli az embert a termék mögött, így egy pillanat alatt bekerültem a pesti körforgásba. Aki ezzel komolyan foglalkozott, az tudta: hatalmas potenciál rejlik a balatoni borokban.

Vásároltunk területeket, és a növekedés egészen a 2000-es évekig folyamatos volt. Sosem akartunk erőn felül bővülni, de tény, hogy volt idő, amikor fontosak voltak a számok. A legnagyobb fejlesztéseink – 12-13 hektárosak – 2002-2004-ben voltak. Emlékszem, amikor elértük a 20 hektárt, vagy az évi százezer palackot. De már akkoriban is irtóztam a sztenderdektől, és attól, hogy a tömegpiacon kelljen megfelelnünk.

33 hektár volt a birtok legnagyobb kiterjedése. Ebből visszavettek. Kisebbnek kell lenni, ha nem akar az ember a sztenderdek szerint bort készíteni?

Apámmal, nem mint apa és fia, hanem szinte baráti viszonyban vezettük a borászatot. Ő meghalt 2020-ban, a birtok pedig több mint 30 éves lett. Eljött a számvetés ideje. Az idő sajnos rohan, nekem pedig meg kellett fogalmaznom, mi az én felelősségem ezzel a birtokkal, és milyenek a lehetőségeim.

Ha nem is mondtuk ki az elején, de nagyon hosszútávú folyamat az, amit csinálunk. Az elmúlt 30 évben szereztem tapasztalatot, magabiztosságot, pontosabban fogalmazva inkább kellő nyugalmat ahhoz, hogy szemléletváltással vágjunk bele a következő harminc évbe.

Mi az új szemlélet?

Továbbra is a fehérbor és az idén már 15 éve készített pezsgő van fókuszban. A fő fajták az olaszrizling és a rajnai rizling, a pezsgő szerepe pedig egyre fontosabb lesz a jövőben. Korábban is a kiváló minőség volt a cél, de egyre munkál bennem az ősök örök elégedetlensége, úgy tűnik ez a motorja a további fejlődésnek.

Elgondolkodtam, hogy mit is keresek én a hipermarketek piacán ebben az időben és helyzetben. Vajon jó helyen vagyok-e ott? Arra jutottam, hogy nem. Csak a rozé miatt voltak kékszőlő területeink, kékfrankos és merlot. Azokat eladtuk, csak a pinot noir maradt meg, amire szükség van a pezsgőkészítés miatt is. A birtokméretet visszavettük kb. 25 hektárra. A még magasabb minőségre és a helyi vendéglátásra szeretnénk koncentrálni.

Nagyon tetszik az, amit Bordeauxban lehet tapasztalni, ahol sok helyen nem étteremként utcán át nyitottan működik a borászatok kötelékében a vendéglátás, hanem a pince vagy chateau saját vendégei kapnak a borok mellé egyedi menüt. A bor és az étel együtt teljes élmény, egymás nélkül elképzelhetetlenek.

Azon dolgozunk, hogy afféle majorsági lét kezdjen itt működni, Somogyban egyébként is ez a szokás, és ez nekem fontos. Ki kell használni, hogy itt van a hagyományos vidéki életmód minden előnye: kaptam a karácsonyi toros káposztához húsokat egy barátomtól, az én barter alapom a bor és a törköly mellett pedig a rackajuh, több mint 30 van belőle és most várjuk a bárányok születését. Vadász barátaimtól vaddisznóhúst, Irmapusztáról kiváló minőségű halat tudok hozni, és egyre többen termelnek zöldséget a környéken. Ezekre, a helyi alapanyagokra kell építkezni a vendéglátásban, mindig szigorúan a szezonnak megfelelően. Ilyenkor télen a kocsonyának van ideje, egyébként pedig

nekem nyáron elég egy keszeg, kovászos uborkával és kisfröccsel.

Évekkel ezelőtt volt egy olyan célkitűzés a Balatonboglári borvidéken, hogy fókuszban az illatos, könnyű borok, a rozé és a habzó legyen. Mégsem tűnik úgy, hogy ez lett a borvidék fő arculata. Az önök borai sem ilyenek.

Idő kell ahhoz, hogy egy közösség meg tudja fogalmazni a saját arculatát. Sok esetben sztereotípiák áldozatai vagyunk. Egyébként is azt gondolom, nem borvidékekben, hanem régiókban kellene gondolkodni. A Balaton borrégió közel 9 ezer hektárnyi szőlőültetvényt jelent. Ez nemzetközi viszonylatban is értelmezhető nagyságrend.

A Balatonboglári borvidéken nincs sok szereplő, a termés több mint 80 százaléka szőlőként kerül értékesítésre, és kevés referenciabor született. Mégis három Év Bortermelőjét adott a borvidék, ám ha megnézzük az ő fő profiljukat, egészen különféle elképzelések rajzolódnak ki. Garamvári Vencel elsősorban a pezsgőiről ismert, Konyári János nagy bordói vörösökkel futott be, én pedig száraz fehérborokkal, alapvetően olaszrizlinggel foglalkozom. Ennél szélesebb szoriment szinte nincs is…

Az értékek mentén kellene összerakni a borvidéket, miközben még az érdekek sincsenek világosan kimondva. Ki tudja, lehet hogy nekünk ehhez több évtizedes munka kell.

Van tehát feladat bőven a következő harminc évre is…

A pezsgővel különösen sokat tervezünk foglalkozni a jövőben. Az elmúlt másfél évtizedben nem készítettük minden évben, így is nagyon jó iskola volt számomra. Folyamatosan konzultálok, tanulok a pezsgőkészítésről, de direkt tanácsot nem kérek. Apám mindig azt mondta: az igazán mély, megalapozott tudáshoz kellenek a kudarcok is.

Komolyak a céljaink, van inspiráció és ambíció, hál istennek úgy érzem, megvan az energia is hozzájuk. A nagyobbik gyermekem gazdasági szakember, banki és marketing ügynökségi tapasztalattal, ő hazajött és már segít a birtok vezetésében, és remélem a fiam is bekapcsolódik egy napon.

Előbb-utóbb úgyis terítékre kerül, milyen állapotban van a pincészet, az elvárásaink pedig magunk felé a legmagasabbak. Azon dolgozunk, hogy tíz év múlva, a Légli birtok nemzetközi színvonalon működjön. Ez még az én feladatom. Hiszen mindig az átadó felelőssége, hogy mit hagy örökül.