Knap Gábor
2026. november 2.Sue Tolson , Master of Wine , Tokaji borvidék , Szekszárd , borfogyasztás
Sue Tolson évtizedek óta Magyarországon él, borszakíró, tanácsadó. Idén augusztus 20-án kapta a hírt, hogy sikerült bejutnia a világ legelitebb borszakértői klubjába, azaz sikerrel teljesítette utolsó Master of Wine-vizsgáját is. Ezzel olyan professzionális kör tagja lett, amelybe legendásan nehéz bejutni: 1953-as alapítása óta kevesebb mint 550 embernek sikerült.
Ön az első, akinek sikerült teljesítenie a vizsgát Magyarországról. 1997 óta él itt, mondhatjuk, hogy ön magyar Master of Wine?
Mondhatjuk, hogy én vagyok az első magyar Master of Wine, hiszen régóta élek itt és úgy érzem, hogy már ide tartozom. Folyamodtam is a magyar állampolgárságért, éppen zajlik az ügyintézés.
Kevesebb mint 550 Master of Wine van a világon. Azonban ahhoz, hogy közösségként tudjanak működni, ahhoz nagy szám. Tartják a kapcsolatot egymással?
A Master of Wine-ok közül 427-en aktívak. Van közöttük borász, más az exportban dolgozik, és van olyan is, aki csak a kommunikációra fókuszál. Sokan dolgoznak össze, én is szeretnék együttműködni a közép-európai borvidékek szakértőivel, bár Közép-Európában egyedül Lengyelországban dolgozik egy Master of Wine kolléga.
![]()
Sue Tolson
A hivatalos MW-oldalon az áll, hogy az ön szakterülete Olaszország és Közép-Európa, utóbbin belül pedig Tokaj és Szekszárd. Igaz, hogy Tokaj csak a magyar határokon belül „világhírű”?
Valóban, Tokajnak nemzetközi szinteken csak nagyon borértő körökben van híre. A tengerentúlon például sokan még egyáltalán nem hallottak magyar borról, nemhogy valamely borvidékről. A boros oktatási programokon Magyarország általában csak a tokaji desszertborok kapcsán kerül szóba.
És hogy jött a képbe Szekszárd?
Szekszárdról írtam a szakdolgozatomat. Érdekelnek a nagyon kicsi borvidékek, ahol kevés bor készül és nehéz felkelteni az érdeklődést irántuk. Illetve van valami, amire az idősebb generáció még emlékszik, az pedig a bikavér. Rengeteg készült belőle a szocializmus évtizedei során, viszont a minősége katasztrofális volt.
Tokajjal kapcsolatban évtizedes probléma, hogy a csúcsminőséget szem előtt tartó pincészetek borai mellett még mindig rendkívül gyenge termékek is kaphatók.
Ezt a borvidéken belüli szabályozásokkal lehetne megoldani. Amíg lesz kereslet a műanyag palackos, félédes borra, lesz olyan borászat is, amelyik előállítja. Egyébként ez a probléma korántsem csak a Tokaj-Hegyalján létezik. Olasz és francia területek is küzdenek a jelenséggel.
A desszertborokat mindennél jobban érinti a csökkenő globális borfogyasztás. Lehet, hogy a száraz tokaji boroké a jövő?
Ha összekóstolunk egy aszút a világ legnagyobb presztízsű desszertborával, a Sauternes-nel, a tokaji sokkal összetettebb, jobbak a savai. Nem kérdés, hogy ezt az értéket meg kell tartani. Hat szőlőfajta van Tokajban, a fehérborok esetében a furmint mellett hárslevelűben látok potenciált. A tokaji furmintot az összetettsége és a területek mérete miatt azonban egyértelműen előtérbe kell helyezni.
A világ borfogyasztása az elmúlt 25 évben 40 százalékkal csökkent. Mik a kilátások?
Ha csökken a fogyasztás, a jobb minőségű borok kerülnek fókuszba. Ha a világ a prémium borok felé fordul, épp az olyan, különleges borvidékek szerepe értékelődhet fel, mint Tokaj-Hegyalja. Ami a vöröseket illeti, ott pedig a nemzetközi fajták helyett olyan, helyi jellegzetességekre kell koncentrálni, mint a kadarka és a kékfrankos. Utóbbi Magyarországon terem a legnagyobb területen a világon, itt az ideje, hogy jó marketinggel megtámogatva megtalálja méltó helyét a borpiacon!
![]()
Az idén bemutatott új Master of Wine-ok - a felső sorban jobbra Sue Tolson (Fotó: Master of Wine Institute Facebook)
A borszakértők elit klubja
Borismerői körökben legendás, mennyire nehéz teljesíteni a Master of Wine (MW) vizsgarendszerét. Magyarországról eddig csupán néhány szakember próbálkozott vele, 2026 nyaráig hiába.
Az 1953-ban tartott első vizsga óta világszerte mindössze 528 szakértő szerezte meg az MW minősítést. A címeket odaítélő, brit gyökerű intézet a második világháború után jött létre, azzal a céllal, hogy hivatalosan tanúsítsa a borkereskedelemben dolgozó, legtehetségesebb szakemberek tudását.
A Master of Wine oktatási rendszerében a hallgatóknak széles körű elméleti tudásukról többnapos tesztsorozaton kell beszámolniuk, az esszék és kérdések kiterjednek a szőlőtermesztésre, borászati eljárásokra, kereskedelemre, a jogra és a globális borkultúra minden részletére.
Nem elég azonban a lexikális tudás, elemzői attitűddel kell közelíteni a kérdések megválaszolásához. Ha pedig ez nem lenne elég, a vizsga óriási vakkóstolási gyakorlatot is igényel, hiszen három nap alatt összesen 36 bort kell megkóstolni, amelyek a világ bármely tájáról származhatnak. Nem elég eltalálni a szőlőfajtát, a pontos bortípust és termőhelyet is be kell lőni. Az új Master of Wine-okat évente kétszer, tavasszal és nyár végén hirdetik ki, novemberben pedig Londonban, hivatalos díjátadó ünnepségen iktatják be őket az elit tagjai közé.