„Ne bízz senkiben, amíg meg nem ettél vele csipetnyi sót!” (Arisztotelész)

Nem is gondolnánk, hányféle mondásunk indult a konyhából. Az unalmas emberre azt mondjuk, sótalan, beszédének se sava, se borsa. A mérges ember fortyog, mint a kisfazék, könnyen felpaprikázódik. Ezzel szemben a jámbor lelket kenyérre lehet kenni. Van, akinek mindent a szájába kell rágni, mert értetlen, van, aki imád borsot törni más orra alá, van, aki minden lében kanál, azaz belekotnyeleskedik a dolgokba, és van, akinek nincs sütnivalója, vagyis ostoba, pedig eredetileg csak elfelejtett félretenni kovászt. Azt mondják a nyelvészek, minden népnek arra a dologra van a legtöbb szava, amit a leggyakrabban művel. A görögöknek a hajózással kapcsolatos teendők kifejezésére, a rómaiaknak a gyilkolás módozataira. Hát nekünk az evésre-ivásra.

Lapunk e havi számában bemutatjuk a bécsi Aufzug Cafét

Nyelvünk nemcsak a gyomor lelkiállapotát fejezi ki, de remekül jellemzi a kedélyállapotunkat is. Aki reggel a bablevesből jön, feltehetően csárdában járt. Az ilyen helyeken almás a hitel, a tejberizst bébipörköltnek nevezik, s ha az ember borsos számlát kap, jobban teszi, ha tejel, mint hogy kakaskodjék, mert könnyen mehet a lecsóba. Akit nem vernek cipóra, annak mákja van. Esetleg disznaja. Aki mégsem hallgat a jó szóra, hanem újra elkolbászol és különféle csámcsogdákban tölti az estét, az dinnye. Főhet a feje, hogyan szabaduljon. Azt is jó észben tartani, hogy a barátság addig tart, míg zsíros a konyha. És azt is tapasztalatból tudjuk már, hogy a beteg ember böjtje épp annyit ér, mint a részeg ember imádsága. Azaz semmit. Persze vannak szerencsés flótások, akiknek mindent előre levajaztak, akik folyton a saját pecsenyéjüket sütögetik, hétfőn is nagykanállal esznek, akik mindig tudják, mi fő a másik fazekában: nekik a tök még este is virágzik. De mi, többiek, minket kifacsarnak, mint a citromot, ledarálnak, megabálnak. Nekünk a kenyér mindig a zsíros felére esik. Pedig milyen szükségünk volna egy kis szerencsére! De legalább csipetnyi sóra, paprikára. Hiszen akinek ez a kettő megvan, annak megvan mindene.

E havi sztárinterjúnk Molnár Ferenc Caramellel készült (Fotó: Falus Kriszta)

„La vita è una combinazione di pasta e magia” – mondaná Gianni, vagyis az élet a tészta és a varázslat kombinációja. „Így igaz, kerek perec” – felesel Szabi, a pék, aki legfrissebb számunkban végre elárulja kolbásszal töltött perecének titkos receptjét. Régi ízekről mesél Molnár Ferenc Caramel is, és képzeletben odakuporodhatunk a család hajdani konyhaasztalához, megkóstolhatjuk a zöldbabot, meg amikor az sem volt, a cukros-vizes kenyeret.

Körözöttvariációk (Fotó: Falus Kriszta)

Márciusi számunkban főztünk ribizli­lekvárt, készítettünk sörrel kevert, szardellás körözöttet, utánaeredtünk a székelykáposzta legendájának, mixeltünk fermentált báj­italokat, elolvastuk a brooklyni Jeremy Salamon magyar szakácskönyvét, és ha már megkóstoltuk a nemrég nyílt Lugas étterem menüsorát, felelevenítettük a hírneves vendéglős, Bello életútját. Közben kalandoztunk kicsit Európában is.

Raviolikészítés a Fausto's Étteremben (Fotó: Körmendi Imre)

Koppenhágában kiderült, hogyan tudott egy alapanyagokban szegény ország gasztronómiája a világ élvonalába kerülni, Bécsben pedig beültünk egy felújított, Monarchia korabeli liftbe, amely most kávéházként működik. A legnagyobb kaland mégis kimenni Kőbányára, és a Jegenye utcában alámerülni a Chinatown különös világába, ami keveréke a kínai piacnak és egy gasztrovidámparknak. A bizarr ízekről pedig csak annyit: minden ehető, amit meg tudsz fogni!

A lapot keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő rá ide kattintva.