Séftúra Erdélyben
Le a kalappal – Gombászni mentünk a Hargitára.
Nyitottság, kockázatvállalás, lélekemelő pillanatok egy remek gasztrofesztiválon.
A Viharsarok egy szegletében, Dél-Alföldön járunk.
Jellegzetes őszi gyümölcsként tekintünk rá. Az édes, szaftos körtét elsősorban frissen fogyasztjuk, de konyhai alapanyagként is megállja a helyét.
Számtalanszor halljuk: Budán lakni világnézet. Persze hogy az, hiszen diszkrét, már-már arisztokratikus bájával a világ bármelyik pontján megállná a helyét. De az egyedi izgalmak, a szaftos részletek mégis a pesti oldalon való bolyongásban rejlenek. Pest nem más, mint az Igazi Nagy Felfedezés. A VII. kerület pedig maga a lüktető történelem. Ezúttal a megújult Klauzál teret és környékét jártuk körbe.
„Kívülről törékeny őzgida alkat, belül vaslady”. Az egyik magazin a végzet asszonyának mutatja, épp egy Rolls-Royce-ból száll ki csábosan. A szakácskönyvében, a televíziós műsorokban decens úrilány. Most rollerrel érkezett a Szimpla kertbe. Ugron Zsolnával beszélgettünk.
Kövi Pál a XX. század második felében (a magyar konyhaművészet sötét korszakában) a verőfényes világgasztronómia egyik ünnepelt főszereplője volt, nevét itthon mégis csak kevesen ismerik. Pedig ő a magyar gasztronómia Puskása, Bartókja, Kordája (legyen az Sándor, Zoltán vagy akár Vince). Nevét mégsem viselik utcák, terek, vendéglők, vendéglátós iskolák vagy ételek. Pedig jó lenne tüzetesen megismernünk, mert még holtában is sokat tanulhatunk tőle. Mondjuk arról, hogyan kell világszínvonalú étter
Pityókás kenyér, töltött káposzta, kocsonya, kürtőskalács, és házi csokoládé is van a Székely védjegyet megszerzett termékek között, amely védjegyet Hargita Megye Tanácsa alapította 2008-ban. 2014. október 9-19 között zajlik a Székelyföld Napok Maros, Hargita és Kovászna különböző településein.