Annak idején Tóth Péter egy oldalkocsis motorkerékpárral szedte össze az országban még fellelhető példányokat, most már Szingapúrtól Tokióig a világ legjobb éttermeinek étlapján szerepel a magyar mangalica. 2023. február 6. és 21. között kéthetes kampányt indított az Agrármarketing Centrum, az Agrárminisztérium és a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete. A cél a különleges ízvilágú mangalicahús belföldi fogyasztásának ösztönzése. Tóth Pétert a szakág lehetőségeiről faggattuk.

Hogyan élték meg a magyar mangalicatenyésztők az egymást követő világválságokat?

A helyzet nehéz, de nem omlottunk össze. Nekünk a válság már 2018-ban elkezdődött, a sertéspestissel. Elvesztettük a piacaink felét. Nehéz hónapjaink voltak. 2019-re a piac helyreállt, de a tenyésztési kedv megsínylette ezt az időszakot, kevesebb állatunk lett. 2020-ban már újra rendben volt minden. A piacokat átszerveztük, amit nem tudtunk eladni Japánban, azt eladtuk Németországban és Romániában. Ugyanolyan, vagy magasabb áron.

Akkor jött a Covid. Az éttermek bezártak, márpedig mi a mangalica nagy részét a vendéglátásban értékesítettük. De az üzlet működött. Ha őszinte akarok lenni, nem tudom, hogy miért. Valószínűleg ennyire sikeresek voltak az éttermek az ételkiszállításban. Örültem.

A Covidnak vége lett, jött a háború. Először nem érintett meg minket, nem voltunk érdekelve az orosz piacon. De jött az aszály, az energiaárak az égbe szöktek. A tenyésztési költségek vele tartottak, a tulajdonosoknak a zsebükbe kellett nyúlniuk. Frusztráló lehetett. Azt csinálták, amit eddig, csak háromszor annyiért. Annyi jó hír azért volt, hogy a mangalicatermékek azon kevesek közé tartoztak, ahol a piaci ár követni tudta a költségnövekedést. A tenyésztőknek így is a zsebükbe kellett nyúlniuk, nagyobb pénzek forogtak, több mozgótőke kellett. Most abban a helyzetben vagyunk, hogy működünk, nehézségek vannak, de az alagút végén a fény látható. A termés jónak ígérkezik. A magas árszint ami a takarmánypiacon kialakult, csökkent. Ha az energiaárak is esnek, van miért bizakodnunk. Optimistán várjuk a nyár elejét. Vannak nehézségeink, de attól nem lesz jobb, ha sírunk. Meg kell találnunk a megoldásokat. Ha megakad a piac, eladjuk a terméket drágábban, több helyen. Dolgozni kell.

Hogy áll most az állomány?

A kocalétszám az elmúlt két évben 6000-ről 9000-re bővült. Több piacon vagyunk jelen. 4 év kihagyás után Szingapúrban újra nagy sikereink vannak. Hongkongban, Makaóban egyre többet tudunk eladni, Ázsiában folyamatosan terjeszkedünk. Az is látható, hogy piaci átrendeződés zajlik. A mangalicatermékeket olyan tudatos vásárlók keresik, akik eddig is áldoztak arra, hogy prémium termékeket vegyenek. Most erre még többet költenek. Ezeknek az embereknek ez a prioritás az életükben. Komolyan veszik a mondást: az vagy, amit megeszel!

Szükséges még magyarázni, hogy a mangalica finom és egészséges?

Sokan ismerik és szeretik a mangalicatermékeket, de nem szabad szakmai vakságban szenvednünk. Egy olyan mikrokörnyezetben élünk, ahol ez az állítás evidencia, de az emberek nagy része még mindig keveset tud róla, vagy sznobizmusnak gondolja a mangalica fogyasztását. Oda kell menni a fogyasztókhoz és el kell újra és újra mondani.

15 évig mangalicafesztiválokat tartottunk, ahol megismertettük a mangalicát mindenkivel. Ezeknek az időknek szerintem vége. A mangalicatenyésztők – Fekete Zsóka, Kövér Zoli, Magyaródi Tibi és a többiek – azt jelzik, hogy kiépült az a kör, ahol értékesíteni akarnak és tudnak. Akik pedig még fejlődni szeretnének, azokat várják a SVÉT (Stílusos Vidéki Éttermiség) rendezvényei és a gourmet fesztiválok. De várják őket az elegáns éttermek, gasztroklubok is. Itt kell még erősítenünk, ebben a szektorban nagyon sok fejlődési potenciál van. A jó éttermek még csak kóstolgatják a piacunkat. Az árakkal rendben vagyunk, hiszen a jó minőségű marhahús, birkahús drágább, mint a mangalica.

El is fordultak az országos mangalicafesztiválok gondolatától?

Ebben a formában nem tartunk egy ideig ilyeneket. Eddig úgy működött, hogy a fesztiválokra eljött 30 tenyésztő és 200 egyéb árus. Voltak köztük sajtosok, lekvárosok. De volt kucsma és csattogós lepke is. Az ő helyzetük megroppant. A fesztiválok ára megnőtt. A helyszín bérleti díja, az infrastruktúra kiépítése, az őrzés ára az egekbe szökött. A kisebb árusok nem tudják kifizetni a bérleti díjat. A termelőknek pedig nincs igazán szüksége a saját fesztiválokra. Nyilván az emberek szerették ezeket a rendezvényeket. Terméket kevesen vásároltak, de elmentek a Kővárihoz, ettek egy jó hurkát 800 Ft-ért. Drágább volt, mint máshol, de finomabb is. Most azt kéne mondania, hogy 2000 Ft. Vagy több. Forralt bor: 1500 Ft. Ez már kontraproduktív. Nem akarom, hogy az emberek azt érezzék, hogy ha bemennek egy étterembe, olcsóbban megebédelnek. Kirakják a termelők új árakon a mangalicakolbászt, és kiborítjuk a vásárlókat. Nem ez a cél. Ezért megyünk el a 4-5 kis SVÉT-re, vagy a tatai nagy fesztiválra. Oda az a vásárlói kör jön, akit nem szomorítunk el. Belépőt fizetnek, és azért jönnek, hogy ezt a minőséget kapják.

Mi a következő hónapok stratégiája?

Egyelőre még a túlélés. Nagyon várjuk a takarmány- és az energiaárak csökkenését. Erősíteni szeretnénk a gourmet éttermekben való jelenlétünket. A külföldi piacokban még mindig hatalmas tartalékok vannak. Az ázsiai nyitás folytatódik. Szingapúr újra sokat vásárol tőlünk. Most várjuk Japán, Thaiföld és a Fülöp-Szigetek piacait. Mellé jön a sonkagyártás Spanyolországban. Az európai piacon is vannak tartalékok. Németország, Málta, Anglia, Svédország. Izlandon és Portugáliában, Franciaországban és Szlovéniában is van már vevőnk. Az utóbbi két évben jelentek meg ezek a piacok. Örömömre nincs nyomás a szektoron.

Ezekben az országokban komoly marketing-tevékenységgel vannak jelen?

Még csak ezt sem mondanám. Működik a suttogó propaganda. Jó a termék, az új vevők megkóstolták és jelentkeznek. Ez egy zárt kör. Ha Szingapúrban ott vagy a Marina-Bayben vagy a Huber’s Butchery-ben, nyert ügyed van. Oda Michelin-csillagos séfek is járnak.

Akkor semmi dolga, ül otthon, és várja a telefonokat?

Jó lenne, de azért nem. Sosem vagyok otthon. Állandóan járom a partnereket és tárgyalok. Holnap Spanyolországba megyek a sonkagyárba. Múlt héten Franciaországban voltam, Burgundiában, félelmetesen jó helyeken. Kell a személyes találkozás. És nemcsak az. Szemináriumokat tartunk, oktatást a séfeknek, előadásokat tartok a fajtáról.

Nem prospektusokat osztogatunk, hanem érzelmeket közvetítünk.

Akkor sikeres a kampány, ha a húskereskedő valamelyik hajnalban leizzadva, aritmiásan felriad, hogy ő még nem tudott mangalicát venni. Ezt csak így lehet. Senkit nem szabad rábeszélni. Neki kell akarnia a termékünket. Rengeteget megyek, személyes kapcsolatokat építek, a mangalica meg – úgy érzem – el van adva.

Hihetetlen, hogy ennyi év után is van ehhez kedve.

Már be vagyok lassulva. Jövő héten például nem megyek el Lengyelországba egy gazdafórumra. A kollégákat küldöm. Szeretem csinálni, nem tagadom. A korral meg az jár, hogy a stratégiai kérdések már jobban érdekelnek, mint a taktikaiak. Nem járok már ki minden héten a sertéstelepre búgatni. 20 éve még azt csináltam. Inkább álmodom és megvalósítom. Kapcsolatot építek és tartok. És hogy élvezem? Hát persze. Van ez a kínai mondás: csináld azt, amit szeretsz és soha többet nem kell dolgoznod. Én nem dolgozom.