Bagossy Brothers receptje
2025. január 7.Gyúrt tészta
Hozzávalók:
250 g liszt
150 g hideg vaj
50 g porcukor
1 tk sütőpor
1 csipetnyi só
1 nagyobb tojás
Töltelék
Hozzávalók:
300 g hecserlilekvár (hecsedlilekvár)
150 g pörkölt dió, darálva
porcukor ízlés szerint
100 g étcsokoládé
50 g vaj
56 g hecserlilekvár-püré, ízlés szerint cukrozva
12 g cukor
A tésztát gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, és három egyenlő részre osztjuk. A lekvárba – édességétől függően – keverhetünk kevés porcukrot. A tésztát lapokká nyújtjuk, az első lapot megkenjük lekvárral, megszórjuk dióval, és rétegeljük a következő lappal, lekvárral, dióval. Érdemes eloszlatni rá az egész lekvármennyiséget, mert finom szaftossá teszi a sütemenyt.
Miután az utolsó lapot is rátettük, keresztben csíkokra vágjuk és felcsavarjuk. Egymás mellé helyezve, előmelegített sütőben, 160 fokon, 30-40 perc alatt kisütjük. Ahogy kivettük a sütőből, megfordítjuk a süteményt, hogy az alsó, egyenes rész kerüljön felülre, és hagyjuk kihűlni.
Olvasszuk fel a csokoládét a vajjal, és mártogassuk bele a tekercseket. Sütőpapírra helyezve várjuk meg, hogy a máz rászáradjon. Közben hecserlibőrt készítünk: mixerrel elkeverjük a pürét és a cukrot, majd kenőlapáttal elkenjük egy szilikonos sütőpapíron. Sütőbe tesszük, és 90 fokon szárítjuk, amíg teljesen kiszikkad.
Az elkészült falatkákat hecserlibőrrel díszítjük.
(A recept az Otthontól fűtött tél című szakácskönyvben is megtalálható.)