Pók a tányéron
Nyolcfogásos élményvacsora Eiryo Kudo japán mesterszakácstól.
A gasztroünnep szeptember 29. és október 2. között várja látogatóit.
A 50 Best idén a csúcséttermek helyett a gasztronómia jövőjét meghatározó fiatalokra irányítja a figyelmet.
A vasárnapi ebéd kihagyhatatlan eleme a húsleves meg a rántott hús, sőt, az sem baj, ha akad kis savanyúság is, meg valami édes falat a végére. Magyarországról beszélünk? Nem, dehogy: egy csomó japán ugyanerre vágyik tizenkét órakor.
Ha a japán gasztronómia szóba kerül, a legtöbben azonnal ecsetelni kezdik, mennyire szeretik – vagy épp ellenkezőleg – a szusit, de ha a felszínt kicsit megkapargatjuk, hamar kiderül, hogy az emberek alig ismerik ezt az ősi konyhát.
A Blaha után megnyílt a Hanami szusizó a Hűvösvölgyi Stop Shop földszintjén.
A fermentálás nemzetközileg elismert szakértője, Oruga Hiraku látogatott el Magyarországra, ahol a 36 éves fermentáló designer a Culinary Institute of Europe-nál tartott előadást és miszókészítő workshopot.
Garai Ádám a világ másik felén folytatja pályafutását, az okokról kérdeztük.
Keményen dolgoznak, rokonszenvesek, lelkesek, és annyira szeretik a munkájukat, olyan alázatot tanúsítanak a szakmájuk, a mestereik, de akár a legegyszerűbb alapanyag iránt is, hogy élvezet hallgatni őket. Reméljük, hamarosan hazajönnek, és megmutatják, milyen szakácsok, cukrászok és emberek lettek odakint, a messzi Londonban.