Beszippant a Zwack új mozija
Immerzív vetítéssel bővül az Unicum Ház látogatóközpont programja.
Sopronból, Budapestről, Noszvajból és Debrecenből ajánlunk gasztronómiai fesztiválokat.
Sztárséfek és gasztrobloggerek mutatják be tudományukat az esemény mindhárom napján!
A tökéletes konyháért nem kell messzire menni, elég csak kilátogatni a Konyhakiállításra
A fotós a kattintás pillanatában ritkán gondol bele, hogy tevékenységével ő maga is történelmet ír.
A dióféléknek és olajos magvaknak az ünnepek után is van helyük a konyhában.
A növényi tejek korát éljük. A szója, rizs, zab mellé most megérkezett - egyesek szerint - az aduász.
Továbbképzés indít a vendéglátásban dolgozó szakemberek részére a Stílusos Vidéki Éttermiség.
Szeptember végéig még van idő megszervezni az utat.
A TOP 10 + 2 ranglistára három vidéki étterem is került.
A 50 Best idén a csúcséttermek helyett a gasztronómia jövőjét meghatározó fiatalokra irányítja a figyelmet.
Nemcsak újság, hanem csoki, sajt, bor vagy akár friss zöldség is házhoz jön.
Kenyérsütő, borospince, sörfőzde, étterem és újhullámos kávézó történetével is megismerkedhettünk.
A legendás Ural oldalkocsiját az ügyes kezek mini kávézóvá alakították.
Hogyan tanulta ki Berke Sándor lelkész a szakácsmesterséget?
Még el sem kezdődik igazán a forradalom, Petőfi Sándor március 16-án máris visszatér a Pilvaxba, de nem, dehogy kér inni, mert tegnap is mi lett belőle! Így van ez a mai kávéházakkal és forradalmárokkal is: épp csak kezdjük ízlelgetni a speciality kávéház fogalmát, pláne az ilyen jelzővel illetett kávékat, erre tessék, jönnek a partizánok és azt mondják, térjünk vissza a vendéghez. Aminek legalább utóbbiak igaz szívből örülnek, mert manapság úgy fest a dolog, hogy egy jó kávé elfogyasztásához ki
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete idén hetedik alkalommal rendezi meg évzáró Gáláját, melyen a 170 éve született Dobos C. Józsefre emlékeznek. Az ő 1881-ben kiadott Magyar-francia szakácskönyve alapján, az abban szereplő ételeket modernizálva és újragondolva alkotja meg a gálaebéd menüsorát a felkért séf-csapat.
Ki a kotyogósra, ki a forrázottra vágyik ébredés után, míg mások egy automata kapszulásban látják a megoldást.
Kis belga sörhatározónkban megismertetjük a legérdekesebb kategóriákkal, és konkrét javaslatokat is adunk, hogy mely söröket érdemes megkóstolnia!
Vágyakozunk egy kicsit földközelibb életre, ezért is költöztünk egy kétezer négyzetméteres gyümölcsösbe – mondja Lackfi János, aki saját meghatározása szerint író, költő, műfordító, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász. Zsámbéki házában a nagyobb ünnepekkor hat gyermek és két unoka is az asztal mellé telepedik.
A baristák és bártenderek itthon is egyre népszerűbbek, nem is beszélve a világbajnoki címeket és hírnevet szerzett magyar szakemberekről. Hétvégén a Coruinthia szállodában rendezik meg a kávé szerelmeseinek találkozóját, a Kávébazárt.
Kávéforradalom robbant ki Budapesten - állítják többen is, pedig ami történik, az csupán a forradalmat megelőző "földalatti mozgalom" nyitánya. Tény, hogy a változás váratlanul és gyorsan érkezett...
Kávéforradalom robbant ki Budapesten - állítják többen is, pedig ami történik, az csupán a forradalmat megelőző "földalatti mozgalom" nyitánya. Tény, hogy a változás váratlanul és gyorsan érkezett; mire ez az írás megjelenik, talán már a mindenre elszánt baristák, nyomukban az "újhullámos" kávék feltüzelt fogyasztóival presszógépekből és pörkölőkből emelt barikádok mögül dobálják a kockacukrot a várost eddig eluraló eszpresszók és amerikai típusú kávézóláncok üzletei felé.
Novemberi számunkban Szekszárd gasztronómiájával foglalkozunk. Felkerekedtünk, hogy megtaláljuk a szekszárdi borvidék éttermeit és találtunk egy különleges "Helyi boltot", ahol a környék kézműves termelőinek árui mind megtalálhatók, és találtunk halászcsárdát, kávézót és mézeskalácsost is. Látogatás a vörösborok hazájában.