Receptek

A Bagossy Brothers kedvenc süteménye

Bagossy Brothers receptje

2025. január 7.

Gyúrt tészta

Hozzávalók:

250 g liszt

150 g hideg vaj

50 g porcukor

1 tk sütőpor

1 csipetnyi só

1 nagyobb tojás


Töltelék

Hozzávalók:

300 g hecserlilekvár (hecsedlilekvár)

150 g pörkölt dió, darálva

porcukor ízlés szerint

100 g étcsokoládé

50 g vaj

56 g hecserlilekvár-püré, ízlés szerint cukrozva

12 g cukor

ADAG: 4 főre
ELKÉSZÍTÉSI NEHÉZSÉG: Közepesen nehéz

A tésztát gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, és három egyenlő részre osztjuk. A lekvárba – édességétől függően – keverhetünk kevés porcukrot. A tésztát lapokká nyújtjuk, az első lapot megkenjük lekvárral, megszórjuk dióval, és rétegeljük a következő lappal, lekvárral, dióval. Érdemes eloszlatni rá az egész lekvármennyiséget, mert finom szaftossá teszi a sütemenyt. 


Miután az utolsó lapot is rátettük, keresztben csíkokra vágjuk és felcsavarjuk. Egymás mellé helyezve, előmelegített sütőben, 160 fokon, 30-40 perc alatt kisütjük. Ahogy kivettük a sütőből, megfordítjuk a süteményt, hogy az alsó, egyenes rész kerüljön felülre, és hagyjuk kihűlni.


Olvasszuk fel a csokoládét a vajjal, és mártogassuk bele a tekercseket. Sütőpapírra helyezve várjuk meg, hogy a máz rászáradjon. Közben hecserli­bőrt készítünk: mixerrel elkeverjük a pürét és a cukrot, majd kenőlapáttal elkenjük egy szilikonos sütőpapíron. Sütőbe tesszük, és 90 fokon szárítjuk, amíg teljesen kiszikkad.


Az elkészült falatkákat hecserlibőrrel díszítjük.


(A recept az Otthontól fűtött tél című szakácskönyvben is megtalálható.)

hecserli , hecsedli , csipkebogyólekvár , Bagossy Brothers

Kapcsolódó cikkek