Megjelent a Magyar Konyha májusi száma
Kivallatjuk Scherer Pétert, hogyan készíti híres lecsóját, Gianni pedig ezúttal Lazio konyháját mutatja be.

Egy ital, aminek már a története is kalandregény, a jövője pedig még fordulatosabb lehet!
A hosszú sárgabarackszezon örömére gyümölcsös előételt, főételt és desszertet is ajánlunk.
Aztán lett a bisztró is. Mád egyik feltörekvő helyére invitáljuk olvasóinkat!
Nyár: milyen jó lenne meginni egy hideg, kellemesen habzó sört.
Tejjel Mézzel: véletlenül keveredtünk ezen a délutánon Göncruszka egyetlen éttermének teraszára
Borsodnádasdi különlegesség: lakodalmak, családi összejövetelek, jeles ünnepek édessége.
Csalogat ez erdő, hívogat a gombák kalapja - mire figyeljünk, ha gyűjtenénk?
Október első hétvégéjén kinyitnak a magyar kisüzemi sörfőzdék, visszatér a Nyitott Főzdék Napja!
Mészáros-Komáromy Dénes Hegyalján készíti el a világ legjobb kortárs ginjét.
A TOP 10 + 2 ranglistára három vidéki étterem is került.
Jól esik végre nyugodtan leülni és a visszafogott éjszakai fények mellett inni egy-két hideg sört.
A kormány 282 millió forinttal támogatja a szerencsi csokoládégyár bővítését.
Elfeledett szárnyas a kappan, pedig a régi magyar konyha jól ismeri a húsát. Egy kassai állatorvos úgy döntött, hogy visszaadja a kappanok rangját. A magyar–szlovák határon, Pányok főutcáján vettek egy kis portát, ahol mindenki jól érzi magát. Ők is, meg a kappanok.
Hideg, esős hétvégén is lehet jó programokat találni, akár az egész családdal, több napra is.
A szigorúan hagyományos gulyásfőzés technológiája az, ahogy a gulyások főzték, ezért gulyás a neve. A bográcsba egyszerre bele kell tenni a húst és a hagymát, hidegen hozzátenni a szükséges mennyiségű vizet, s feltenni a tűzre. - írta Erdei Ferenc a Néprajzi ínyesmesterség című könyvében.
Első magyar borászként került fel Porta#2 nevű házasításával a világ egyik legjobb éttermeként ünnepelt dán Noma borlapjára. A felvidéki Sütő Zsolt - Strekov 1075 - borászatában jártunk.
A vaddisznókat fertőző betegség kapcsán az a legnagyobb félelem, hogy átterjedhet a házi sertésekre is, így a világon nagy hírnévre szert tett mangalicára is. A védekezés során pedig lehetséges, hogy a vidéki háztáji hízókat kell feláldozni.
Laurent Comas a Pajzos Pincészet ügyvezetőjeként újra visszatérne a magyar piacra a borászat tételeivel.
Ha Tokaj, Mád vagy Sátoraljaújhely felé vesszük az irányt, vétek lenne kihagyni a hangulatos kistelepülést, és ha már ott vagyunk, mindenképp térjünk be a tállyai Zsadányi Pincészethez is. Az egyik tulajdonossal, Árendás Eszterrel beszélgettünk.
Szigetvár inkább Szulejmán szultánról vagy Zrínyi Miklós csodálatos barokk eposzáról híres, mint a boráról. Hogyan lehet mégis, hogy ez a baranyai kisváros ad otthont hazánk legnagyobb kádárcégének? Az egyik legjelentősebb kádárcégnél jártunk.
Dunát lehet rekeszteni az éttermi listákkal. Itt a világ 50, 100, 1000 legjobb étterme! Végre magyarok a legjobbak között! Mint a vursliban.
A franciák csigaevők, az olaszok tésztafalók, a németek, ha nem tudnak valamit betölteni az állatbélbe, meg sem eszik. Amerika nemzeti étele a ketchup. A miénk a gulyás. Állami jelképünk (lásd: golasch, goulash), mint Tony Curtis. A gulyás hungarikum. A magyar lélek kifejeződése. (Csak fő a levében.) Ezt früstükölte Petőfi Sándor, miközben gulyássá aprította a kozákot. Úgyhogy nyugodtan része lehet a világörökségnek, mint a Hortobágyi Nemzeti Park, vagy a tokaji borvidék.
Hétvégén lesz a Gönci Barack Vigasság Boldogkőváralján. De miért is olyan híres a gönci barack? Világmárka, miután az EU védett földrajzi jelzésű terméknek minősítette. Nem véletlen, hogy egy fesztivál is viseli a nevét.
Szinte elképzelhetetlen az ünnepi asztal valamilyen természetes édes bor nélkül, legyen az aszú, szamorodni, késői szüret vagy jégbor. A felsorolt desszertborok különbözőképpen készülnek, de ami biztosan közös bennük: természetesen édesek, s ha jól sikerülnek, koncentráltan gyümölcsösek, illatosak, gazdagok.
Gyógyhatása mellett is lehet érvelni, de az élvezeti értéke magáért beszél - vallja az aszúról Regéczy-Béres Melinda a Béres Szőlőbirtok ügyvezető igazgatója. Magyarország legszebb szőlőbirtokának dűlőiben jártunk.
1100 ember sürög-forog már hetek óta, a hétvégén ünnepel Bodrogkeresztúr: a Mindenszent Havi Mulatság alkalmával minden évben hallat magáról a kis Bodrog-parti falu. Az idén hetedszerre megrendezett szüreti mulatság alkalmából 7 jó okot mondunk, amiért érdemes Bodrogkeresztúrra látogatni – nem csak ezen a hétvégén!
A címben szereplő néven fordul elő első alkalommal 1830-ban, Czifray István szakácskönyvének negyedik kiadásában a paprikás csirke. Mert bármilyen hihetetlen, egyik legfőbb nemzeti ételünk, amely selymes paprikás-tejfölös szaftjával honfiúi keblünket és bendőnket simogatandja, egyetlen korábbi receptgyűjteményben sem található meg.
Összegyűjtöttünk 10 + 1 különleges gasztroszíntért, ahol az ínyencségeken kívül meglepetés is vár bennünket: virágbolt és sushibár, fűszerkereskedés és kávézó, zöldséges és galerista egy helyen.
Birtokának legjobb borát édesapjáról nevezte el, és a mai napig maga metszi az első ültetvényét. Erdőket irt, helyükre szőlőt telepít, és most már tudja azt is: lesz, aki a nyomába lép. Günzer Tamás villányi gazda a rajongásig szereti a bort, de az üzleti életben megmaradt realistának.
2014-ben ő lett a Borászok Borásza. Franciaországból érkezett Tokajba, ahol a vidék és Berecz Zsolt is elcsábította. Azóta az egyik legismertebb női borász, aki sorra hozza a 2002-ben alapított Tokaj Kikelet Pince számára a díjakat.
Mikóháza, Zempléni hegyköz. Ezen a vidéken élt egykor az egyik legrégibb szarvasmarhafajta, a kárpáti borzderes. A kihalás szélére került őshonos magyar tehénfajta megmentését a Polyán Egyesület szorgalmazza.
2012-ben elnyerte az Év Bortermelője címet és 100 pontos aszúbora világhírű. Áts Károly családi vállalkozása mellett 2013 áprilisa óta a Tokaj Kereskedőház főborásza.
Sándor Tamásnak messzire kellett mennie ahhoz, hogy hazatérhessen. Az eredetileg szakácsvégzettségű borsodnádasdi fiatalember megjárta Svájcot, Olaszországot, majd úgy döntött, hogy szűkebb hazájában, a Bükkben létrehozza az ország egyik legkiválóbb sajtmanufaktúráját.
Úgy tartják, két út vezet Kácsárdra. Az egyik befut a faluba, a másik kifut onnan. Csakhogy ez a két út ugyanaz. Visz és hoz is. Ahogyan Balla Enikővel tette. Ez az ő története. A kecskesajtok mestere, akinek sajtjaiért éttermek versenyeznek.