Liptai Zsolt az Év borásza 2024-ben
A díj a pannonhalmi Apátsági Pincészet borászánál landolt.

Négy év után elbúcsúzott a Kővirág Étteremtől, megjelent az első könyve, sőt, az első baba is megérkezett.
A magyarok évszázadok óta imádják a kávét: erőt ad, feldob és a legjobb beszélgetések is üresek nélküle.
Cegléd, Máriapócs, Fadd, vagy Mátrafüred – mi a közös ezekben a településekben? A megfejtés az, hogy mindegyik névadója egy-egy tájfajta paradicsomnak. A Magyar Konyha Magazin és a Pannon Gasztronómiai Akadémia tesztsorozatában az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet munkájának gyümölcseit, magyar tájfajta paradicsomokat kóstoltunk.
A legkisebb királylányok elhagyják apáik házát és elmennek világot látni, szerencsét próbálni. A megszerzett tudással visszatérnek a szülőföldre. Ma úgy történik mindez, hogy saját márkát építenek. Danyi Éva ezt tette.
A Kővirág séfjével előnyös közös sítúrán részt venni: a buszban rántott húst és főzési tanácsot osztogat.
A sertéshús értéke nem marad el a többi szokásos húsféléétől, ráadásul nagyon ízletes. Persze, nem mindegy, hogy intenzíven hizlalt ipari sertésről, vagy szabadban tartott mangalicáról van-e szó. A házisertés népszerűségéhez nagyban hozzájárult az is, hogy a háznál felnevelt állatot otthon, mészáros nélkül is le tudták vágni és fel tudták dolgozni – ahogy a Tanú című film Dezsőjénél is láttuk.
A szőlő a belőle készült bor révén a világ legismertebb gyümölcsei közé tartozik. Magukról a mustot adó fürtökről kevesebb szó esik, pedig az ízletes bogyókat régebb óta fogyasztjuk, mint a hordók javát.
Hétvégén lesz a Gönci Barack Vigasság Boldogkőváralján. De miért is olyan híres a gönci barack? Világmárka, miután az EU védett földrajzi jelzésű terméknek minősítette. Nem véletlen, hogy egy fesztivál is viseli a nevét.
Szerencsések a budai Hegyvidék lakói. Nem kell mindig a Fény utcai piacra vagy zöldségeshez járniuk. Minden hétköznap más-más helyszínen vásárolhatnak friss zöldséget, gyümölcsöt, mézet és lekvárt ceglédi, zsámbéki és Tisza környéki kistermelőktől. A Hegyvidéki Termelői Piacok céljai között szerepel a hazai mezőgazdaság védelme, a fenntarthatóság, a szociális érzékenység, a fogyasztóbarát kereskedelem megvalósítása.
"A magyar cukrászok egyik legnagyobbika. Ceglédtől New Yorkig olyan karriert futott be, amilyen párját ritkítja." Ez Hauer Mihály véleménye 1931-ből. "Megérdemli a bonbonkirály nevet - írja a New York Herald Tribune pár évvel korábban. "Milliomos vállalkozó, a nemzetközi zsűri a Grand Central Palace-ban neki ítélte a fődíjat" - terjed idehaza a legenda. A kalandos sorsú Kérszigeti Dékány Mihályt a szerencse fiaként ünneplik, amikor 1931-ben hazalátogat a budapesti Cukrászok és Mézeskalácsosok Ip
Budapesten és a nagyvárosokban egyre többen vásárolnak a termelői piacokon, ragaszkodnak a kézműves termékekhez, tejesek, sajtosok, lekvárosok adalékmentes áruihoz. 2015 a helyi termékek éve.
Amit szabad a halásznak, nem szabad a horgásznak. Nagyjából ez a lényeg. Meg a hal: a halász halássza, a horgász meg pecázza. Az egyik hálóval, a másik horoggal. És míg a horgászat többnyire hobbi vagy sport, a halászat ősi foglalkozás, az embert...
A környékbeli piacok mellett Budapest egyre több kerületében tűnnek fel a ceglédi kistérség termelői. Az alföldi tanyákról zöldség, gyümölcs, tejtermék, húsáru, tojás, méz, lekvár érkezik a fővárosba.
Budapesttől Szigetszentmiklós ma már nem távolság, a Szabó malomban tett látogatás mégis kész időutazás. Öt múzeumba illő hengerszék őrli itt a búzát konokul dacolva az idővel, mely elmorzsol értéket és tartást, és összekeveri a búzát az ocsúval.
Kaló Imrét választotta 2011- ben a Borászok borászának a Vinum Praemium által jelölt ötventagú borászkuratórium. Alapvetően különbözik ez a cím az összes eddigitől, itt ugyanis maguk a borászok választják ki maguk közül a legjobbat. A Szomolyán élő erdész kitartó munkájával, sajátos zamatú és ízvilágú boraival vívta ki a rangos elismerést. Borfilozófusnak is tartják, aki nem csupán készíti a bort, de úgy mesél róla, mint az élet italáról.