„Automaták, székekkel”
Az igazi éttermi élményt temeti búcsúírásában a The New York Times étteremkritikusa.
Az igazi éttermi élményt temeti búcsúírásában a The New York Times étteremkritikusa.
A "Szellem a fazékból" e heti adásában a szarvasgombáról mesélnek írók és konyhamesterek.
A resti műfajában sokkal több van, mint gondolnánk.
Petőfi nem az a haspókfajta. Az életműben hiába keresünk ínycsiklandó ételleírásokat, nagyevők sem találtatnak
Makacs dolgok a legendák. Hát még a hamisak. Krúdyról annyi adoma, anekdota kering közszájon, hogy ember legyen a talpán, aki a regényíró és a regényhősök figuráit különválasztja.
Hol lehet jó lekvárt kapni, hova érdemes friss sajtért benézni, hol várnak ránk egyéb programok?
Hogy mi tartja össze őket? A szakmai alázat, a színjátszás, a gasztronómia és az egymás iránti szerelem.
Kulináris szempontból nem baj, hogy Dél-Olaszország nem tudott lépést tartani a modernizációval, mert így jobban megmaradtak a hagyományok – véli Luigi Cremona olasz étteremkritikus, aki az Olasz Külkereskedelmi Intézet meghívására érkezett hazánkba tizenöt campaniai, szicíliai, pugliai, calabriai és basilicatai termelő kíséretében.
Vu Bajfu egy átkozott zseni volt. Lehet, hogy neve hallatán idehaza csak megvonják a vállakat, de keveseknek volt akkora hatása a gasztronómiára, mint neki. Nem csak megjósolta, de meg is teremtette a trendeket - elég annyit mondani, hogy ő találta fel az instant levest. Azonban azt, hogy mostanra a Michelin-csillagos konyhák is figyelnek erre a termékre, talán ő sem gondolta volna.
Kétfajta étteremkritikus létezik. Az egyik a sebész óvatosságával nyúl a témához és a betegen szikével ejt sebet. A másik meglóbálja a hentesbárdot. Van azonban a kritikának egy harmadik fajtája is, amelyről ritkán ejtünk szót. Ez a food karikatúra. Ahol nincs idő, nincs tér, sokszor szöveg nélkül kell kifejezni véleményünket. Ha van az éttermi fekete humornak királya, akkor Claude Serre az.
Évtizede még élt néhány remek példány. Ruth Reichl, a New York Times ítésze, aki álruhában járta az éttermeket és hol özvegy tanárnőnek, hol lakberendezőnek öltözött. Wolfram Siebeck a Feinschmecker kolumnistája, akit gunyoros stílusa miatt ki akartak rugatni az állásából és Paul Bocuse ököllel támadt rá, mert "vidéki korcsmárosnak" nevezte.
Átkozták és istenítették. Egyesek a német kulinária atyjának, az évszázad étteremkritikusának tartották, aki 1976-ban megírta a német kultúrtörténet egyik legfontosabb könyvét, amelyben "molyette kardigán"-hoz hasonlította a német konyhát, és életcélul tűzte ki, hogy megtanítja honfitársait enni.
A nyári kerti grillezésnél tudunk még jobbat: Légli Attila fazekas cserépben készült ételei megtartják az alapanyagok zamatát, mégis egyszerűen elkészíthetők. Ha nyáron begyakoroljuk, télen már a konyhában is boldogulunk a reneszánszukat élő, hagyományos sütő-főző edényekkel. A szőlőskislaki lecsós harcsa krónikája.
Ha azt gondoljuk, hogy ételt csupán étteremkritikus tud értékelni, tévedünk. Van a kritikának egy másik fajtája is: a food karikatúra. Ahol nincs idő, nincs tér, sokszor szöveg nélkül kell kifejezni véleményünket. Ha van az éttermi fekete humornak királya, akkor Claude Serre az.
Az újév a nagy fogadalmak időszaka. És nem árt néha tisztázni is néhány fogalmat. Kezdjük az évet a gasztronómia szó magyarázatával, a nagy gasztrozófus, Brillat-Savarin gondolataival és a két nagyevő, Gargantua és Pantagruel középkori figuráinak történetével.
Nagy visszhangot keltett a Time magazin címlap sztorija, amely a világhírű séfek egyre nagyobb befolyásáról értekezik. Csak egy bökkenő van, női séfről nem olvashatunk a cikkben. Záporoztak a levelek a szerkesztőségbe, a szakácsszakma és az olvasók egyaránt tiltakoznak az egyenjogúság ellen, egymásra licitálva sorolják a híres szakácsnőket.
Kulináris szempontból nem baj, hogy Dél-Olaszország nem tudott lépést tartani a modernizációval, mert így jobban megmaradtak a hagyományok – véli Luigi Cremona olasz étteremkritikus, aki az Olasz Külkereskedelmi Intézet meghívására érkezett hazánkba tizenöt campaniai, szicíliai, pugliai, calabriai és basilicatai termelő kíséretében.
Vu Bajfu egy átkozott zseni volt. Lehet, hogy neve hallatán idehaza csak megvonják a vállakat, de keveseknek volt akkora hatása a gasztronómiára, mint neki. Nem csak megjósolta, de meg is teremtette a trendeket - elég annyit mondani, hogy ő találta fel az instant levest. Azonban azt, hogy mostanra a Michelin-csillagos konyhák is figyelnek erre a termékre, talán ő sem gondolta volna.
Évtizede még élt néhány remek példány. Ruth Reichl, a New York Times ítésze, aki álruhában járta az éttermeket és hol özvegy tanárnőnek, hol lakberendezőnek öltözött. Wolfram Siebeck a Feinschmecker kolumnistája, akit gunyoros stílusa miatt ki akartak rugatni az állásából és Paul Bocuse ököllel támadt rá, mert "vidéki korcsmárosnak" nevezte.
Ha azt gondoljuk, hogy ételt csupán étteremkritikus tud értékelni, tévedünk. Van a kritikának egy másik fajtája is: a food karikatúra. Ahol nincs idő, nincs tér, sokszor szöveg nélkül kell kifejezni véleményünket. Ha van az éttermi fekete humornak királya, akkor Claude Serre az.
Az újév a nagy fogadalmak időszaka. És nem árt néha tisztázni is néhány fogalmat. Kezdjük az évet a gasztronómia szó magyarázatával, a nagy gasztrozófus, Brillat-Savarin gondolataival és a két nagyevő, Gargantua és Pantagruel középkori figuráinak történetével.
Nagy visszhangot keltett a Time magazin címlap sztorija, amely a világhírű séfek egyre nagyobb befolyásáról értekezik. Csak egy bökkenő van, női séfről nem olvashatunk a cikkben. Záporoztak a levelek a szerkesztőségbe, a szakácsszakma és az olvasók egyaránt tiltakoznak az egyenjogúság ellen, egymásra licitálva sorolják a híres szakácsnőket.
Az igazi éttermi élményt temeti búcsúírásában a The New York Times étteremkritikusa.
A "Szellem a fazékból" e heti adásában a szarvasgombáról mesélnek írók és konyhamesterek.
A resti műfajában sokkal több van, mint gondolnánk.
Hol lehet jó lekvárt kapni, hova érdemes friss sajtért benézni, hol várnak ránk egyéb programok?
Kétfajta étteremkritikus létezik. Az egyik a sebész óvatosságával nyúl a témához és a betegen szikével ejt sebet. A másik meglóbálja a hentesbárdot. Van azonban a kritikának egy harmadik fajtája is, amelyről ritkán ejtünk szót. Ez a food karikatúra. Ahol nincs idő, nincs tér, sokszor szöveg nélkül kell kifejezni véleményünket. Ha van az éttermi fekete humornak királya, akkor Claude Serre az.
Petőfi nem az a haspókfajta. Az életműben hiába keresünk ínycsiklandó ételleírásokat, nagyevők sem találtatnak
Makacs dolgok a legendák. Hát még a hamisak. Krúdyról annyi adoma, anekdota kering közszájon, hogy ember legyen a talpán, aki a regényíró és a regényhősök figuráit különválasztja.
Hogy mi tartja össze őket? A szakmai alázat, a színjátszás, a gasztronómia és az egymás iránti szerelem.
Átkozták és istenítették. Egyesek a német kulinária atyjának, az évszázad étteremkritikusának tartották, aki 1976-ban megírta a német kultúrtörténet egyik legfontosabb könyvét, amelyben "molyette kardigán"-hoz hasonlította a német konyhát, és életcélul tűzte ki, hogy megtanítja honfitársait enni.
A nyári kerti grillezésnél tudunk még jobbat: Légli Attila fazekas cserépben készült ételei megtartják az alapanyagok zamatát, mégis egyszerűen elkészíthetők. Ha nyáron begyakoroljuk, télen már a konyhában is boldogulunk a reneszánszukat élő, hagyományos sütő-főző edényekkel. A szőlőskislaki lecsós harcsa krónikája.