Keresés "kempinski"

Címkeforradalom a palackon

Ipacs Géza bebizonyította, hogy a palack nem szimpla hirdetőoszlop, hanem izgalmas alkotófelület kreatív emberek számára. Ebből aztán kisebb címkeforradalom kerekedett. Egy forradalmár portréja.

Új hullám a Balatonon

Bár Csapody Balázs, a szemesi Kistücsök tulajdonosa most nyilván megorrol rám, mert déli meg északi partról beszélek, holott a tó körül szerinte csak régiókban szabad gondolkodni. Mégis azt mondom, az ő szűkebb pátriáját, a boglári, szemesi régiót leszámítva a déli part békésen szunyókál, elaludt még az 1980-as években. A füredi–csopaki borvidék pedig dübörög.

A gasztronómia hete Budapesten

Kedden megkezdődnek a Bocuse d'Or versenyek, Korponai Péter és Mártha Róbert nyerték a desszertversenyt, a Hold utcai piacon megnyílt a szurkolói központ. Folytatásként pedig indul a Gourmet fesztivál a Millenárison.

Az alma meg a fája

Huszonöt év után „csak” annyi történt, hogy a negyvenegy éves Gullner Gergő a dunai szállodasor egyik végéből – ahol tanulóként kezdte legendás édesapja árnyékában – átköltözött a másikba, és apja nyomdokaiba lépve az InterContinental vezető séfje lett.

Magyar ÉS osztrák

Borozó, söröző, bisztró, vendéglő, pecsenyesütöde, terasz. Meglepően új szemlélet egy ötcsillagos szálloda éttermében. ÉS néven nyitotta meg kapuit a Kempinski Hotel új étterme.

Olvasson bele legújabb magazin számunkba!

Előfizetek a magazinra Megnézem