Időt kérnek
Átépítés miatt nélkülözni kell a Nyugati tér egyik élelmezési pontját.
Sopron nem maradhat fesztivál nélkül, a fesztivál pedig Soproni nélkül.
A japán bölcsesség, miszerint a hosszú sor kiváló rament jelent, éppúgy igaz Párizsban, mint Tokióban.
Fő célkitűzés a megmérettetés mellett a magyar alapanyagok megismertetése volt.
Vajon át lehet-e úgy menni az ír fővároson, hogy ne ütközzünk bele egyetlen pubba sem?
A szentandrásiak 2013 óta minden decemberre karácsonyi sört főznek, az Esthajnalt.
500 literes sörfőzdéből 55000 hektoliteressé nőttek hét év alatt.
Az Újházi Ede-tyúkhúslevest mindenki ismeri, Pethes Imre levesét még a szakácsok közül is kevesen.
Jól esik végre nyugodtan leülni és a visszafogott éjszakai fények mellett inni egy-két hideg sört.
A Cadbury húsvétra limitált stouttal jelentkezett.
Kinyomjuk, kifacsarjuk, majd kukába kerül - a tubus a valóságon innen, a művészeten túl.
Az érdi házi-sörfőző receptje alapján készült az új Soproni Óvatos Duhaj.
Vannak, akik szerint a reklámok a Super Bowl estéjének igazi sztárjai.
Lajos Mari és Hemző Károly - egy palacsintával indult minden.
A neves márka két új, limitált kiadású, ünnepi sörrel jött ki az év végére.
Feketeribizlis balti porter a Szent András idei karácsonyi söre, az Esthajnal '20.
Alig tudunk meg valamit, ha kézbe veszünk egy sört. Ezen változtatni kell!
Jobban izgatta a spiritizmus, a titkosírás, a filozófia, mint az, hogy mit ebédel.
A miskolci Zip’s konyhafőnöke, Csécsei László segít irányt mutatni a kérdésben.
Az On the Spot riporterei szerint néha a legváratlanabb helyeken lehet a legjobbat enni.
Lassan Magyarországon is kialakul a söröknél a szezonális igény, így a téli időszakban jöhetnek a sűrűbb, sötétebb tételek, vagy akár egy forró csokoládéra emlékeztető porter is. Jó pár receptötletet mutatunk a Sörszövetség kínálatából.
Ha érkezik a karácsony, a Szent András Sörfőzde is előrukkol a szezonális ünnepi sörével. Náluk ez már 2013 óta hagyomány, az idei Esthajnal ’19 már a hetedik a sorban.
A porter izgalmas sör: karakteres ízek, sötét szín, remek illat. Idehaza nem tartozik a megszokott fajták közé, de ha van értelme a lezajlott sörforradalomnak, az pont az, hogy ilyeneket is tölthetünk a hazai poharakba.
Földünk faunájának számos faját fenyegeti a kihalás elsősorban az emberi mohóság miatt.
Garamvári Vencel balatonboglári borász és pezsgőmester vehette át a Magyar Bor Akadémia (MBA) által odaítélt, Az év bortermelője életműdíjat csütörtökön Budapesten.
Az utóbbi időben megszoktuk, hogy a békésszentandrásiak testes, masszív söröket gurítanak elénk. A magas alkoholtartalmú tételek inkább desszertitalok voltak, mint kortyolgatós itókák – a legújabb főzetük viszont végre azt is megengedi, hogy kettőt is megihassunk lerészegedés nélkül.
Nem kellett volna felbontani, de már nem bírtam ellenállni neki. A három gyerek berántotta és pirosba forgatta a nyolchengeres biturbó partimotort, feleségem céges bulin volt, én meg úgy gondoltam, jó ötlet pár apa-perc, amíg megiszom az idei Esthajnalt.
A sors fintora. Kortársak voltak, a realista színjátszás úttörői, a Nemzeti Színház tagjai, mindketten őszinte, tiszta emberek - és mindketten levest főztek. (A leves a gyomor szeretője). Ám, amíg egyiküket a lédús fogás halhatatlanná tette (Ujházi Ede), a másik főztjét életében fel sem tették az étlapra.
Már a Széll Kálmán téri megállóban barátkozni kezdenek a borisszák, „elnézést, ez a busz megy a Várba?” „Ez, igen”, de ennyinél nem állnak meg, rögvest kiderítik egymásról, hogy a Budapest Borfesztiválra igyekeznek, minek köszönhetően már az első megállónál évjáratokról, meg tanninokról kifejtett bölcseletektől hangos a busz. Az utazóközönség másik fele külföldi, többen még nem tudják, hogy hamarosan ők is a fesztiválon fognak borozni, pedig így lesz. A rendezvény bejárata felé sietve hallom, am
A sörök körül minden megváltozott. Csak az nem vette észre ezt, aki az utóbbi tíz évet egy sercegős nejlonszatyorban töltötte. A kommersz, halványsárga sörökkel szemben komoly ellentábor sorakozott föl.
A sör legyen csapolt és magyar, derült ki a legfrissebb kérdőívből. Egyetért az eredménnyel?
Volt már ünneprontó is, de idén egyértelműen ünnepváró sör a Szent András Sörfőzde Esthajnala: porter, earl grey tea és bergamott naranccsal teszi izgalmassá.
Megérzem leheletét, hallom anyám sikoltását, látom, ahogy átlép fölöttem és fut a kert vége felé.
Családias hangulatú pincék, présházak, vendégasztalok, fesztiválok. Mindez Etyek, a borfalu, amely nem csak a borairól híres, hanem sonkájáról, sajtjairól, szörpjeiről és csokoládéjáról is.
Az augusztus végi nagycsarnokbeli lengyel napok után ismét porondon a lengyel konyha: a nemrég felújított Gellért Sörözőben kiváló lengyel és magyar séfek fognak térfelet cserélni. A lengyelek magyar alapanyagokból magyar fogásokat készítenek – és viszont. A felvetés remek, hiszen születhet-e barátság könnyedébben, mint finom ételek és italok mellett?
Mindig izgalmas, hogy milyen új trendek jelennek meg Európa egyik legínyencebb országában. A dán kulinária hatalmasat fejlődött az utóbbi években – pontosabban kitárulkozott. Nem véletlenül nevezik Koppenhágát Skandinávia kulináris fővárosának.
A hétvégén rendezik a hazai kézműves sörök nyári seregszemléjét, amelyen a megszokott választék mellett ezúttal is számos új főzde bemutatkozására számíthatunk. A három napos sörfieszta helyszíne a városligeti Napozórét lesz, ahol 54 kisüzemi főzde és gerilla sörfőző közel 600 sörét kóstolhatjuk.
Bár hűvös most az idő, hétvégére kánikulát jeleznek az időjósok, így a Balaton akár 20 °C -ra is felmelegedhet. A balatoni programszervezők idén is számos rendezvénnyel készülnek a nyárra. A MOL Nagyon Balaton programsorozat május 28-án a tókerülő NN Ultrabalaton futóversennyel indul, a Magyar Konyha magazin szerkesztői pedig már járják körbe a Balatont és környékét, gyűjtik az új címeket a 2016-os Balatoni melléklethez.
Most már nem kell télen Csehországba zarándokolni egy sörfesztiválért: idén először a hideg napokban már itthon is belevethetjük magunkat a sörkavalkádba, méghozzá az első Indoor Sörfesztiválon, a Gellért Hotel összes termében, február 19. és 21. között.
Napjainkban divat forradalomról beszélni a gasztronómia és az élelmiszeripar területén, s ez mára elérte a kézműves söröket is. Hazánkban a közelmúlt gyakran ismételt és talán még mindig eldöntendő kérdése, hogy mit is nevezhetünk kézművesnek – de vajon azt tudjuk, hogy mi a sör? És hogy mitől lesz a sör kézműves?
A hétvégén rendezik a hazai kézműves sörök őszi seregszemléjét, amelyen a megszokott választék mellett ezúttal vadonatúj egyházi sörmárkák is bemutatkoznak majd. A háromnapos sörfieszta helyszíne a Felvonulási tér lesz, ahol közel 50 hazai kisüzemi főzde, gerillasörfőző majd 300 sörét, köztük 40 vadonatúj sörkülönlegességet is kóstolhatunk.
Herczeg Ágnes és Pánczél Andrea első közös könyve Borról neked, a pincétől a hálószobáig címmel egy igazi hiánypótló kötet elsősorban nőknek...
Gyerekkorában játszott Szép Ernővel, lovagolt Csortos Gyula térdén, ebédelt Einsteinnel, Greta Garbóval, szivarozott barátjával, Jorge Luis Borgesszel. Világpolgár. Neve fogalommá vált a reklámszakmában, de sohasem felejtette, honnan jött. "Egy Bródy nem felejt el magyarul!" - szokta mondogatni.
"Azt nem tudom, borásznak születik-e az ember, de azt igen, hogy borász válhat abból, aki hisz abban, amit csinál" - vallja Bott Frigyes, aki tíz évvel ezelőtt úgy döntött, hogy gyökeresen megváltoztatja addigi életét és borász lesz. Döntése nyomán egy egész borvidék tért magához. Így lett Bott Frigyes a Felvidék legelismertebb borásza.