A Falusi Kosár sztori
Egy Facebook videó indította el az egyik legaktívabb gasztroközösség történetét.

Hiánypótló Budapest legújabb és a Várnegyed egyetlen skybárja. A panoráma pedig egészen elképesztő.
Ma még jöhet a malacsült, a lencse, a kocsonya, de holnaptól ideje kímélni a gyomrot!
Itt élnek a szomszédban, mégis kevéssé ismerjük szerethető konyhájukat.
Illatos fűszerek, káprázatos ízek, különleges receptek: az arab konyha ramadánkor mutatja a legszebb arcát.
A Viharsarok egy szegletében, Dél-Alföldön járunk.
Kampány indul a baromfi és a tojás fogyasztásának ösztönzésére.
Olyan hangulata lesz, mintha a barátaid látnának vendégül rusztikus nyaralójukban.
Megjött az első kárenyhítő intézkedéscsomag, amit megkönnyebbüléssel fogadtak az általunk megkérdezett éttermekben, ahol azért küzdenek, hogy megtartsák a dolgozóikat, azért így is van, aki úgy érzi, hogy a sortűz lekaszálta őket. Az elbocsátás első hullámában pedig úgy tűnik, hogy a feketén foglalkoztató vállalkozók váltak meg a be nem jelentett embereiktől.
A régi parasztkertek kedves magasra növő évelő növénye, amely szinte sehol nem hiányzott. A mai konyha leveleit – frissen vagy szárítva – használja, leves- és ecetízesítőként. A klasszikus húslevesek ízharmonizációjához – öreganyáink emlékezetes leveseiben – mindig nélkülözhetetlenül kedves fűszer volt.
Az ötcsillagos tarcali Andrássy Rezidencia Wine&Spa Esszencia Étterme megújult kínálattal várja a vendégeket. Csorba István executive chefet kérdeztük az új étlapról.
Nem lesz szó Ady Endréről, a hajdanvolt pezsgő irodalmi életről, a Kőrös-parti (vagy Pece-parti) Párizs legendáiról, novellákban dicsőített vendégfogadókról, szállodákról és kávéházakról.
Veres István séffel az erdélyi magyar hagyományos ételekről beszélgettünk.
Tiszta szívvel című filmjét jelölte Magyarország az Oscar-díjra, tévés műsorokat készít és vezet, emellett szárazsütemények népszerűsítésében is szerepet vállal. Szeret főzni, mindene a magyar konyha. Till Attilával jóízűen lehet beszélgetni az evésről.
Bukolikus miccssütögetés ide vagy oda, Romániában nagyon kevés helyen készítik helyben a miccset. Két vállalat fóliázott nyers miccse uralja a piacot, mindenki ezt veszi, a feketetói árusok is. A vásárban a megfáradt utazó ehet savanyúlevest, azaz csorbát vagy szárított halat, és vihet haza mézet, mézes diót, lekvárokat, gyümölcsöket, juhsajtot, ordát és természetesen pálinkát is.
Zajlik a szüret mindenfelé, de Budapest környékén is részt vehetünk boros eseményeken. Ilyen az "Élményszüret Etyeken a Gasztrosétányon" nevű rendezvény, ahol a borok és az ételek találkoznak.
„Kívülről törékeny őzgida alkat, belül vaslady”. Az egyik magazin a végzet asszonyának mutatja, épp egy Rolls-Royce-ból száll ki csábosan. A szakácskönyvében, a televíziós műsorokban decens úrilány. Most rollerrel érkezett a Szimpla kertbe. Ugron Zsolnával beszélgettünk.
A Csík Zenekar Kecskeméten kezdett zenélni, de mára az ország legismertebb magyar népzenét játszó együttese. Népszerűségük töretlen. Csík János, a zenekar vezetője ízig vérig kiskunsági ember. Nem véletlen, hogy egyik kedvence a csipetkés babgulyás.
A Magyar Konyha a budai zöldvendéglők nyomába eredt, és közel száz éttermet tesztelt. A békebeli hangulat még nyakon csíphető. Hatalmas lombú vadgesztenyék vagy hársak alatt piros kockás abrosszal letakart, kecskelábú asztalok, a rácsos kerítést vadszőlő futja be, a zöld dézsákban leanderek pompáznak.
Erdélyben enni kell. A legjobb, ha megadja magát az ember a töltött káposztának, ludaská-sának, igazi nagy falusi traktáknak, ami a kedves vendégnek jár. A háziasszonynak meg az jár, hogy a kedves vendég végigegye mindazt, amivel a háziak kínálják, a gazda saját pálinkájától kezdve a kemencében sült kalácsig.