Keresés "kisüzemi sör"

A sörfőzőknek kuka, de a konyhában igazi kincs

Mindannyian hallottuk már, sőt lehet, hogy használtuk is a "folyékony kenyér" kifejezést. Ennek fordítottja, a "szilárd sör" is hamarosan értelmet nyerhet. Egy fiatal sörkedvelő és a kézműves sörfőzés iránt érdeklődő francia vállalkozónak köszönhetően ugyanis a kenyerünk is lehet ma már blonde, ambrée vagy brune. Ismerkedjünk meg a Maltivor nevű start-up vállalkozással, melynek szlogenje: "Edd meg a söröd!".

Sörözni is meg kell tanulni

Két egymást követő munkanapon kóstolhatjuk meg úgy a legfontosabb sörtípusokat a HUBA rendezvényén, hogy közben a készítésükről, a történelmi hátterükről is minden lényegest megtudhatunk, ráadásul jó falatokat is ehetünk hozzá – kell ennél jobb párosítás?

Ez után már nem érdemes lágert inni

A Zip’s Brewhouse a tatai Platán étterem séfjével, Pesti Istvánnal készítette el a SéfSör című gasztrosör-sorozatának negyedik tételét, amely olyan komplexre sikerült, hogy ehhez külön érdemes főzni.

Mint üveges stoutnak a hanyatt esés

Néha csalfán úgy tűnik, hogy a kisüzemi sörök frontján minden Budapesten történik, ami számít. Természetesen ez nem így van, amire két zseniális példa a félegyháziak és a rétságiak stoutja. Sűrűek, erősek, feketék – ideális téli itókák.

Kézműves sör a Lidltől? Teszteltük!

Pár éve még minden új sörnek örültünk, ami különbnek tűnt a nagyipari, kukoricával olcsósított leveknél. Ma meg? A kínálat felpuffadásával van, hogy már csak megvonjuk a vállukat, vagy éppen ingatjuk a fejünket, hogy erre mi szükség volt?

Mindenkinek jár a tisztességes sör

Remek társaság design köntösbe burkolva: Helmut, Katalin Cárnő, Charlie Firpo, és persze a Balatonvilágosi. A Hedon kisüzemi sörmárka azonban sokkal többre tör, mint meglovagolni a kézműves hullámot, nem kevesebbet tűztek ki célul, mint megújítani a hazai sörkultúrát. A nemes küldetést egy rendkívül elkötelezett, fiatal csapat vállalta magára, szerintük itt az ideje leszámolni az olyan hátráltató tényezőkkel, mint a silány minőség, a női fogyasztók mellőzése, és a túldimenzionált kézműves jelleg

Lehet más a kézműves: Kraft (2. rész)

Feltörekvő hazai sörfőzdék egy frissen alakult csoportja „kraft” néven saját sörkategóriát hozott létre. Az ötletről cikkünk első részében a kitalálói mellett a sörforradalmat elindító bloggert is kérdeztük, a folytatásban pedig kiderül, hogy ki és milyen kritériumok alapján dönt majd a "klubtagságról". Sőt, azt is megtudhatja, hogy kiteheti-e a kraft sört a tűző napra egy hónapra, és megveheti-e valaha 300 forintért palackját?

Első téli sörfesztivál

Most már nem kell télen Csehországba zarándokolni egy sörfesztiválért: idén először a hideg napokban már itthon is belevethetjük magunkat a sörkavalkádba, méghozzá az első Indoor Sörfesztiválon, a Gellért Hotel összes termében, február 19. és 21. között.

Főzdeforradalom!

Napjainkban divat forradalomról beszélni a gasztronómia és az élelmiszeripar területén, s ez mára elérte a kézműves söröket is. Hazánkban a közelmúlt gyakran ismételt és talán még mindig eldöntendő kérdése, hogy mit is nevezhetünk kézművesnek – de vajon azt tudjuk, hogy mi a sör? És hogy mitől lesz a sör kézműves?

Sörforradalom március idusán

Az USA-ban a sörfogyasztás közel húsz százalékát kézműves, kisüzemi sörök teszik ki. Itthon ez még mindig nem éri el az egy százalékot sem, de azért a kézműves és házi sörök egyre népszerűbbek hazánkban is. És természetesen változik a magyar sörkultúra, alakul a hazai sörértők népes köre is. Ennek ékes bizonyítéka az a – számomra legalább is – meglepő tény, hogy a Dublinban február 27-én harmadízben megrendezett Alltech Craft Brews and Food Fair rangos sörversenyén, röviden a Dublini Sörkupán hé

A komló és a maláta szerelmesei

Kezdetben volt a bor újjászületése. Aztán a pálinkáé. Most a kézműves és kisüzemi sörfőzdék reneszánszát éljük. A Legenda sörfőzde magasról indult, átvészelt egy hullámvölgyet, és most megint a csúcsokat ostromolja, pedig még csak másfél éve létezik...

Köleses sör

Ha van búzasör miért ne lehetne köleses sör. Így gondolkodott Szilágyi András és laboratóriumban kikísérletezte az új magyar sörkülönlegességet.

Olvasson bele legújabb magazin számunkba!

Előfizetek a magazinra Megnézem