Keresés "egyetemista"

A sörfőzőknek kuka, de a konyhában igazi kincs

Mindannyian hallottuk már, sőt lehet, hogy használtuk is a "folyékony kenyér" kifejezést. Ennek fordítottja, a "szilárd sör" is hamarosan értelmet nyerhet. Egy fiatal sörkedvelő és a kézműves sörfőzés iránt érdeklődő francia vállalkozónak köszönhetően ugyanis a kenyerünk is lehet ma már blonde, ambrée vagy brune. Ismerkedjünk meg a Maltivor nevű start-up vállalkozással, melynek szlogenje: "Edd meg a söröd!".

Nemesi romantika, polgári valóság

Az elbűvölő Dőry-kastélyból borászatot építő Béres István az IT-szektorból érkezett a pincébe, ahol igyekszik minőségbiztosítással foglalkozni: vagyis kóstolni. A szekszárdi Szent Gaál Kastély és Borház tulajdonosaként a borkészítést Posevitz Ilonára bízza, az árazást pedig édesapja egy mondatára alapozza. Egy ember, aki tudja, hogyan akar meghalni.

Bort iszik és bort prédikál. Alkonyi László, a Borászok Barátja

Irigylésre méltó ember. Borbírálatai miatt több pincészetből kitiltották. Hosszú utat tett meg addig, amíg elnyerte a Borászok Barátja címet. Mindig a saját útját járta, elképzeléseihez hű maradt. Így lett bölcsészből közgazdászhallgató, tőzsdei szakíróból borkritikus, újságíróból Tokaj-Hegyalján kecskéket terelgető, szőlőt gondozó borász.

Talpalatnyi Toszkána

„A szentgyörgyhegyi olyan, mint az a művész, aki világéletében szobájából is alig mozdult ki és mégis nagyobb művet teremtett, mint akit ünnepeltek” – Hamvas Béla a Badacsony e különleges tája iránti elragadtatottságában osztozik Török Csaba is. Bár az üzletember megkerülte érte a világot, nem távoli tájakon, hanem a Balaton-felvidéken talált otthonra.

Lassíts le egy percre, ember!

Március vége felé a napsütés drága kincs, amikor az egri pincészet teraszán kezünkben egy pohár illatos borral, vagy egy gőzölgő eszpresszóval kiélvezhetjük, hogy végre megszabadultunk a kabátunktól. Ezt adta a Slow Market, amely arra is lehetőséget ad, hogy megnézzük hogyan is áll Eger és a Mátra környékén a termelők, illetve a honi gasztronómia helyzete.

Enne egy jó sütit 200 forintért?

Alig két hónapja perzsa cukrászda nyílt Budapesten, ami találó egyszerűséggel az Iran nevet viseli. A Nagy Diófa utca 32-ben található aprócska üzlet a hét minden napján reggel 8 órától legalább este 10-ig van nyitva, de pénteken és szombaton éjjel kettőig, a többi napon pedig este 11-ig. Ennek köszönhető, hogy taktikai hibázom.

Varázsfuvola, vagy laza kis black metal?

Már a Széll Kálmán téri megállóban barátkozni kezdenek a borisszák, „elnézést, ez a busz megy a Várba?” „Ez, igen”, de ennyinél nem állnak meg, rögvest kiderítik egymásról, hogy a Budapest Borfesztiválra igyekeznek, minek köszönhetően már az első megállónál évjáratokról, meg tanninokról kifejtett bölcseletektől hangos a busz. Az utazóközönség másik fele külföldi, többen még nem tudják, hogy hamarosan ők is a fesztiválon fognak borozni, pedig így lesz. A rendezvény bejárata felé sietve hallom, am

„Kicsit meg lehetne tempózni, nem?”

„Nem baj, ha drága egy hely, de ha az, akkor a kínálat legyen pazar” – mondja Scherer Péter, aki nem riad meg, ha főznie kell. A színésszel reggelikről, étterem-látogatásról, hurkasütőben eltöltött hónapokról, mértéktartásról, a kígyóuborka illatáról és a rejtélyes hetedik ízről is beszélgettünk.

Rossz pincérekkel nincs jó étterem. Tóth Gábor

Az éttermek világa jelentősen megváltozott; ma már nem a törzshely szeretete, hanem az internetes divathullámok mozgatják a vendégeket. A legendás éttermi szakemberek, az ismert pincérek közül sokan már rég nyugdíjban vannak, a fiatalok pedig nem erről a pályáról álmodnak.

Jó sör? Dehogy, győzött a tömegízlés

A NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) alapvetően egy akkurátus nevelőnő, aki bármikor képes közbelépni – nem a buli érdekli, hanem a rend. Frakcionáló lombikkal a kezében nyitja ki a hűtő ajtaját, fejcsóválva vizsgálja a pizzavégeket, Bunsen-égővel főz kávét. Közben analizálja a málnaszörpöt, megnézi, van-e valami a szőnyeg alatt, sőt, még azt is ellenőrzi, hogy a srácok mostak-e fület lefekvés előtt. És ha valamit nem talál rendben, az nem marad titok.

TOP 12 hentes újragondolva

Tavaly őszi számunkban bemutattuk a Magyar Konyha kedvenc húsboltjait, ahol a legjobb marha, disznó, bárány és csirke kapható. Azóta sokat változott a "húspiac". TOP 10 hentes újragondolva.

A másik Nagy Palóc: Kövi Pál

Kövi Pál a XX. század második felében (a magyar konyhaművészet sötét korszakában) a verőfényes világgasztronómia egyik ünnepelt főszereplője volt, nevét itthon mégis csak kevesen ismerik. Pedig ő a magyar gasztronómia Puskása, Bartókja, Kordája (legyen az Sándor, Zoltán vagy akár Vince). Nevét mégsem viselik utcák, terek, vendéglők, vendéglátós iskolák vagy ételek. Pedig jó lenne tüzetesen megismernünk, mert még holtában is sokat tanulhatunk tőle. Mondjuk arról, hogyan kell világszínvonalú étter

A rozékirály feltekert a csúcsra. Dúzsi Tamás, az Év Bortermelője

Ha másért nem, a rozé kvázi hungarikummá fejlesztéséért is járna kitüntetés Dúzsi Tamásnak. Persze a férfias vörösökkel is érdemes barátkozni, főleg, ha mellé némi költészet is jut a pincében. Aztán a borász példáját követve biciklire ülni, feltekerni mondjuk a Görögszóra és elnézni a távolba, túl a Dunán.

Irány Lyon

2015. január 28-án fél 10-kor veszi a kezébe a kést Molnár Gábor, a Bocuse d’Or szakácsverseny lyoni döntőse. Két nap alatt dől el, hogy a világ 24 országának legjobb szakácsai közül ki készíti el a legfinomabb és leglátványosabb hal, illetve hústálat, és ki viszi el a gasztronómia Oscar-díját, az Arany Bocuse szobrocskát.

A legjobb kávézók Budapesten

Kávéforradalom robbant ki Budapesten - állítják többen is, pedig ami történik, az csupán a forradalmat megelőző "földalatti mozgalom" nyitánya. Tény, hogy a változás váratlanul és gyorsan érkezett...

Kassai polgárok konyhája

Márai Sándor csalódna, ha ma szülővárosában a magyar konyha nyomait keresné vagy akár csak inna egy pohárral kedvenc somlói juhfarkjából. Kassán a szlovák gasztronómia megújítása is az elején tart...

Kóstolja meg Kolozsvárt!

Fél évet töltöttünk Kolozsváron, s közben a város szerelmesei lettünk. Nem mellékesen végigettük a kincses várost - keresztbe-kasul. Most néhány helyet és arcot ajánlunk a Kolozsvárra indulók figyelmébe.

Rekeszek a konyhában

Hogy jutottunk el odáig, hogy a skandináv országokban már a kidobott élelmiszer újrahasznosításán gondolkodnak? Milyen kísérlet bizonyítaná be a kétkedőknek, hogy érdemes odafigyelni, mi minden fut át a konyhánkon? A válság tényleg kevesebb szemetet eredményez? Kérdések, amelyekre Török Szabolcs, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) szóvivője ad választ.

Ismét virágzik a kávéházi kultúra

Kevés viszont az olyan kávéház, ahol meghitt hangulatban több órát is eltölthetünk egy kávé és egy sütemény mellett anélkül, hogy a pincérek jeleznék, keveset fogyasztottunk. Lássuk hol éreztük magunkat a legjobban az utóbbi időben.

A szilvalekvár

Andrásy szilva, duránci szilva, húsos szilva, lószemű szilva, nemtudom szilva. A magyar szilvafajtáknak nemcsak száma, hanem elnevezése is végtelen. Az őszi szilvalekvár főzés pedig a keleti és a nyugati országrészen is régi hagyomány. Üstben, egy egész napon át kevergetve, cukor nélkül.

Jó ebéd 1000 - 2500 Ft között

Szerencsére már sok olyan hely van Budapesten, ahol a piacon található zöldség minősége dönti el, hogy mi legyen a napi menü. Többségük két- vagy háromfogásos menüt kínál. Folyamatosan nyitnak és zárnak az ebédelő helyek, sok a divatos vendéglő, de sajnos kevés tartja a színvonalat. A régi bevált helyek mellett olyan új, még nem felkapott éttermeket, bisztrókat kerestünk, ahol jó minőségű alapanyaggal dolgoznak.

Olvasson bele legújabb magazin számunkba!

Előfizetek a magazinra Megnézem