A Dunakanyar halászleve
Lássuk, milyen halászlé terem a Dunakanyarban.
2023. szeptember 7-10. között a Budavári Palota teraszain
2023-ban Heimann Zoltán, szekszárdi borász lett a „Borászok Borásza”
Három budapesti és egy miskolci étterem borlapját díjazta a világhírű szaklap.
Óriási magyar siker a 19. Decanter World Wine Awards-on!
A német Weinwirtschaft borszakmai magazin bemutatta a tesztjén legjobban szerepelt magyar borokat.
Londonban és Edinburgh-ban is megrendezték a magyar furmint fesztiválját.
A kóstolókon túl a hazai élelmiszeripari és HoReCa szektor szereplőinek aSIRHA-n lesz lehetőségük csatlakozni.
A cél nem(csak) az iszogatás, hanem az átgondolt borbeszerzés.
A borkedvelők 33 alkategóriában választhatják ki kedvenc magyar boraikat.
A 16. kerületben kétnapos sörfesztivált rendeznek, a müncheni sörünnep mintájára.
Rekordot döntött a nevezések száma, idén 18093 tétel érkezett 56 országból.
A tradicionális magyar fajtákból készült borokat kedvelték leginkább.
Wolfgang Puck mesél arról, mire számíthatunk a budapesti Matild-palotában hamarosan megnyíló éttermében.
A Decanter májusi száma a magyar borokkal ismerteti meg a világ borfogyasztóit.
Három sommelier-t és egy borszakértőt kérdeztünk meg arról, mit ajánlanak idén az ünnepekre.
A magyar borvidékeket bemutató, ismeretterjesztő szakmai kisfilmsorozatot indult.
A fiatal felnőttek borfogyasztási szokásait terelnék minőségi mederbe.
A badacsonyi Borbély Családi Pincészet.
A töltött sült pulyka egész napos odafigyelést igényel, de pont ez benne a szép – mondja Iain Lindsay, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete. De mi fán terem a Boxing Day, mi a különbség pudding és puding között, és honnan szerzi a whiskyt a skót Télapó?
Londoni, párizsi, brüsszeli, torontói és más nagykövetségeken dolgozó szakácsok számára tartott továbbképzést a Magyar Konyha. Az egyhetes kurzus alatt a résztvevők a legnevesebb magyar séfektől leshették el a legújabb konyhai technológiákat, a modern magyar konyha receptjeit.
Komlósi Ildikó világhírű operaénekesnő tanulmányait a Zeneakadémia után Milánóban és Londonban folytatta. Nemzetközi karrierjét a Pavarotti énekverseny győzteseként kezdte, Verdi Requiemjében debütált Luciano Pavarotti mellett. A világ legjelentősebb operaszínpadain lép fel...
Gilvesy Róbertnél jártunk Hegymagason.
A balatonfüredi Figula Pincészet mindig is különleges embereket vonzott. Ide járt Esterházy Péter és Freund Tamás világhírű agykutató. Mihály a családi pincészetet alapító legendás édesapa tudását és jó kedvét is megörökölte. A borász nemrég kapta meg a 2019 Borászok Borásza díjat.
A Magyarországon forgalomban lévő legdrágább száraz fehérbort is megkóstolhatják azok, akik részt vesznek Figula Mihály és ifj. Szepsy István mesterkurzusán az április 25-27-i VinCE Budapest Wine Show-n.
Idén másodszor jelenik meg a Magyar Konyha külön kiadványaként egy borkatalógus, amely a Külgazdasági és Külügyminisztérium borválogatásához kínál recepteket és mutatja be a szakmai zsűri által kiválasztott 21 bort, amelyet a külképviseleteken kínálnak a vendégeknek és a diplomatáknak.
Az ősz és a tél ételei nem csak a konyhai hozzávalók változását hozzák magukkal – a hidegebb időben tápanyagban gazdagabb, fűszeresebb, karakteresebb fogásokat is kívánunk. A magyaros hagyományokat a nemzetközi trendekkel ügyesen ötvöző Deák St. Kitchen szezonális étlapja ebbe az irányba mozdult el.
A József Attila- és Berzsenyi-díjas író, szerkesztő, filozófus, borász, pomológus, polihisztor, kultúrséf és gasztrosámán egyházashetyéni rezidenciáján jártunk.
Szőke Mátyás, a gépészből lett világlátott falusi gazda, pontosan tudja, mi a jó misebor titka.
Sebestyén Csilla és Csaba a borvidék jeles másodgenerációs képviselői.
Három francia csillag együttállása különösen érdekes felütést ad az idei Gout de France gasztrokulturális eseménynek. A rendezvény főszervezője az ünnepelt francia séf, Alain Ducasse, a kezdeményezés fő témája a méltán híres Bourdeaux-i régió kulináris kincsei, illetve az ételsorok az idén elhunyt Paul Bocuse kulináris hagyatéka előtt tisztelegnek. Álljunk be a sorba, és kóstoljuk meg, hogyan értelmezik az itthoni séfek a francia konyha szellemiségét!
Gyakran látom a fehér furgonokat Budapest utcáin, de vidéki utakon is, oldalukon ilyen szövegekkel: „Engem a bor hozzád visz.” Vagy: „Minden rendben, a bor finom.” De ki van a logók, a szlogenek, a boltok, a Bortársaság mögött? Ismerjük meg közelebbről.
A gyógyvízéről, valamint a wellness fürdő kényeztető medencéiről és szaunáiról – no meg az ezekhez kapcsolódó egészségmegőrző és szépségápolási szolgáltatásairól – ismert elegáns Spirit Hotel***** az ősz beköszöntével izgalmas gasztrokalandozásra invitál. Egy-egy szombat estén ugyanis topséfek várják a vacsoravendégeket.
Ipacs Géza bebizonyította, hogy a palack nem szimpla hirdetőoszlop, hanem izgalmas alkotófelület kreatív emberek számára. Ebből aztán kisebb címkeforradalom kerekedett. Egy forradalmár portréja.
Az Irsai Olivér és a Csabagyöngye fajtákkal az egész országban megkezdődött a szüret. Frittmann János, az Év Bortermelője (2007) szerint roppanós, gyümölcsös fehérborokra és rozékra lehet számítani az ősszel, s ha a kedvező időjárás folytatódik, a vörösborokra sem lehet panasz.
95 aranyérmes és a 7 nagy aranyérmes bor született a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2017-es Országos Borversenyén, amelyet idén Egerben rendeztek. Idén is rekord számú nevezés érkezett: 195 pincészet 628 tételét bírálta a hazai és nemzetközi szakemberekből álló zsűri. A HNT célja az „elit borszalon” létrehozása: a díjnyertes tételekből készül az a borválogatás, amellyel itthon és külföldön a magyar borokat népszerűsíti a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Magyar Turisztikai Ügynökség.
A magyar borászok egyre inkább felismerik, miben erősek, és megpróbálják kihasználni ezeket az erősségeket – véli James Davis, Master of Wine, a brit Tesco borbeszerzési igazgatója. De milyen esélyei vannak a magyar tételeknek a brit piacon?
Besenyei Péter világszerte ismert műrepülő pilótával beszélgettünk. Herczeg Ágnes rovata.
Honnan volt bátorsága tíz évvel ezelőtt, hogy egy fakosaras préssel, egy hektár szőlővel és egy negyvenéves traktorral belevágjon a borászkodásba? Ráadásul a nagy testvér árnyékában, aki akkorra már letette névjegyét a szakma és a rajongók asztalára. Ez a mese a legkisebb fiúról szól, akitől Elizabeth Gabay, Master of Wine, a magyar borok szakértője nem sajnálta a nagy szavakat: „Eddig csak egyetlen emberrel – termelővel – találkoztam a Balatonnál, aki valóban megismerte dűlőinek karakterét, és
Sok mindent tanulhatnak a magyar borászok a dél-afrikai termelőktől hozzáállásban, technológiában és marketingben is, ám Magyarország különleges adottságai lehetővé teszik, hogy az újvilági boroknál érdekesebb, egyedibb és izgalmasabb borok szülessenek – állapította meg egy hazai borászdelegáció, miután ellátogatott a legjobb dél-afrikai pincészetekbe, sőt, az ottani szüretből is kivette a részét.
A Salón de Gourmets a világ egyik legismertebb minőségi termékeket bemutató kiállítása. A magyar pavilon a legjobb hazai termékeket mutatta be, mangalicát, kézműves csokoládét, tokaji és villányi borokat. Az egyik legsikeresebb rendezvény a Rioja - Villány találkozó volt.
Egy hónap, és bálozunk, avagy amikor a legjobb séfek egy szál csírán vitatkoznak.
Mangalicafesztivál a hétvégén, új mangalicatermékeket árusító bolt a Klauzál téri Vásárcsarnokban, bővülő mangalicaexport. 25 éves a mangalicatenyésztés legújabb története.
A polgári hagyományok iránti elköteleződés jegyében 2016 elején megalakult a Magyar Bálok Szövetsége. Az összefogás olyan báli szervezőket tömörít, amelyeknek az elmúlt években kifejtett munkája hozzájárult a magyarországi báli kultúra népszerűsítéséhez, hagyományai ápolásához.
A Magyarországon élő húsmarhák közül ez a testileg legnagyobb, ezen van a legtöbb hús, és nem mellesleg az állat szép és mutatós is. Mi, magyarok úgy hívjuk, szőke marha, a világ pedig úgy ismeri: Blonde D’Aquitaine. Idilli környezetben élnek, jól ismerik a magyar legelőket. A magyar gasztronómia viszont mostohán bánik a jószág húsával: szinte ismeretlen a hazai étlapok világában, miközben fenséges és porhanyós.
Óbuda híres vendéglátásának alapját a római korig visszanyúló szőlő- és borkultúra teremtette meg. Aquincum katonái már kétezer évvel ezelőtt csapszékekben, fogadókban és tavernákban (bormérések) koccintottak Bacchus tiszteletére. Júniusi számunkban összegyűjtöttük a legjobb óbudai kisvendéglőket, mi most ízelítőül felsorolunk néhányat.
Vendéglők, bisztrók, termelői piacok. Lángossütő, csokoládé, ínyencbolt. Nem is gondolnánk, milyen kincseket találunk Szentendre és Nagymaros környékén.
A tíz éve alapított Pannónia Női Borrend 2014 szeptemberében harmadik alkalommal hirdette meg a Pannónia Aranygyűrű pályázatot, melynek ünnepélyes díjátadójára a napokban került sor a budavári Fortuna étteremben. A kétévente kiírásra kerülő pályázat célja, hogy fiatal, pályájuk elején járó, de már értékes borokat alkotó tehetséges borászokat ismertessenek meg a szakmával és a nagyközönséggel.
Tízévnyi ausztriai munka után tért haza, és a Maligán séfjeként robbant be a köztudatba.
Egy évvel a megjelenésük után már nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy a magyar borok hírnevének öregbítéséhez jelentős mértékben hozzájárultak a Törley borai. A több mint 130 éve közkedvelt pezsgők nyomdokait követve idén már a pincészet borai is tucatnyi díjat hoztak el hazai és nemzetközi borversenyekről.
Az elmúlt bő harminc év összegzésére kértük az ismerősei által Bokszinak becézett Bock Józsefet, de a 66 éves borász korát meghazudtoló lendülettel inkább a jövőt tervezi, mint hogy a múltról merengjen. Megtudtuk tőle, mit ért el ő maga és a borvidék és miért nyitnak a gyümölcsösebb nedűk felé.
Márai Sándor csalódna, ha ma szülővárosában a magyar konyha nyomait keresné vagy akár csak inna egy pohárral kedvenc somlói juhfarkjából. Kassán a szlovák gasztronómia megújítása is az elején tart...
Az egri borvidék borai - így az egri bikavér is - megbízhatóak, stabilak, jó minőségűek még az olcsó árkategóriában is - mondja Simon Péter, az Agrármarketing Centrum vezérigazgató helyettese.
„Az farsangi üdő már beállott” – vagyis a vízkereszt és hamvazószerda közé eső időszak.
Mesebeli környezetben él a Péreli Zsuzsa–Tolcsvay László művészházaspár. A Dunakanyarban lévő „birodalmuk” tündérkert, a virágok, leánderek, napraforgók mellett padlizsánok, mángoldok, paszulyok élvezik a házigazdák gondoskodó szeretetét.
A Konyári pincészet a Balaton egyik legszebb kilátásával dicsekedhet.
Augusztustól újra látható az M1 műsorán a Borvacsora, amelyben a magyar borrégiókat mutatják be, boraikkal, ételeikkel, helyi jellegzetességeikkel. A műsorvezető és a meghívott vendégek egy-egy remek bor és hozzájuk illő, a vidék termékeit bemutató fogások mellett beszélgetnek borról és életről.
A Magyar Konyha a budai zöldvendéglők nyomába eredt, és közel száz éttermet tesztelt. A békebeli hangulat még nyakon csíphető. Hatalmas lombú vadgesztenyék vagy hársak alatt piros kockás abrosszal letakart, kecskelábú asztalok, a rácsos kerítést vadszőlő futja be, a zöld dézsákban leanderek pompáznak.
Alkonyi Lászlónak lenni jó. Emlékszem, a - sajnos, azóta megszűnni kényszerült - Borbarát magazin egy régebbi számában Szentesi Józseffel, a magyar borok történetét kutató, kitűnő borkészítővel készült interjúban Szentesi azt mondja: egy időben azt hitte, Alkonyi László a legszerencsésebb fickó a világon, mert annyi bort kóstol, amennyit csak akar.