Keresés "Gerbeaud"

Jótékony éttermesek segítenek a bajban

Kénytelenek voltak bezárni, ezzel együtt nem lettek volna kötelesek a raktárkészletüket – nem kevés pluszmunkával – jótékony célra felajánlani, elkészíteni, kiszállítani. Éttermek, pizzázók, cukrászdák a vészhelyzetben.

Az almás pitéjüknek már híre van

A modern éttermi konyha újításairól sokat hallani, a cukrászat újhulláma viszont még nem szakította át a gátat: a szakmabeliek továbbra is vallják, hogy cukortól, vajtól és zsíros tejszíntől döglik igazán a légy, de a tömeges elhízás és ételintolerancia korában akadnak azért ellenérvek is. Merre haladunk, mi a korszerű cukrászat lényege?

Az ellenállhatatlan konyakmeggy

A Lellei Konyakmeggy az elmúlt öt-hat évben kezdte el – kiváló minőségű alapanyagokból és szinte muzeális módszerrel – gyártani a kézműves bonbonokat. Megnéztük, hogyan készülnek az egyenként aranypapírba csomagolt finomságok.

A párizsi magyar propagandaebéd

Ritka sikert ért el a hazai kulinária 1931-ben: magyar díszebédet („déjeuner”) adtak a gasztronómia fővárosában, Párizsban. A „reklámlakomát” a magyar konyhaművészet egyik főpapjának, Gundel Károlynak a nevével fémjelezték. Ő azonban nem vett részt az akcióban. Sőt, utólag kikelt a „túltejtermékezett” és „dilettáns” menüsor ellen. Jó nagy kalamajka lett az ügyből. Még a francia meghívók is beszálltak a sajtóvitába.

Szalonczukkedli nélkül nincs karácsony

Makacs dolgok a legendák. Hát még a hamisak. A gasztronómiai pletykák ócskapiacán szívósan tartja magát a hit, hogy a szaloncukor alapjául szolgáló fondant cukormáz készítésének titkát egy „nagy francia cukrász”, bizonyos Pierre André Manion vitte magával Franciaországból Berlinbe, s hozzánk német „tsemege-tsinálók” közvetítésével került a XIX. század elején.

Rotisseurs ifjú séfjei 2017

Pereszlényi Alexandra, a Gundel Étterem szakácsa fogja képviselni Magyarországot a 2017. szeptember 8-án, Frankfurtban megrendezésre kerülő világbajnokságon.

A cukrász, aki sütemény lett

Az történt vele, ami a legnagyobbakkal: nevéből köznév lett. Gerbeaud helyett zserbó. Cukrászból sütemény. A sors fintora, hogy most a keresztnevét tanuljuk meg helyesen írni: nem Emil, hanem Émile. Tehát: Émile Gerbeaud. Magyarul: Zserbó Emil története.

Tíz éves az Onyx Étterem

Tizedik évfordulóját ünnepli az Onyx. egy Michelin-csillag, 5 Gault Millau első helyezés, 3 Dining Guide év étterme díj, legjobb budapesti fine dining étterem a TripAdvisoron 2016-ban és még sok-sok értékes díj született az elmúlt évtizedben, de a legfontosabb elismerést természetesen az elégedett vendégek jelentik, akik közül nagyon sokan rendszeresen visszajárnak.

Csokoládéforradalom

Az istenek, az aztékok, majd a spanyol hódítók kedvence, a csokoládé ma már világszerte elterjedt élelmiszer. Felhasználását, minőségét tekintve a gyerekek reggeli italától a húsvéti csokitojáson át a ritka és különleges kakaófajtákból készült, ünnepi csokoládékig széles a választék.

2016 a magyar gasztronómia éve volt

2016-ot a Gasztroélmények Éveként hirdették meg (még 2015-ben), és az biztos, hogy jócskán hallatott magáról a magyar gasztronómia. Bizonyítottunk hazai és külföldi pályán is – végre nem csak itthon voltunk "világhírűek". A leköszönő évet összegezzük.

Szentek és szakácsok a Gellértben

A Tanti, a Salon, a Kistücsök, a Gundel, az ARAZ és a Gerbeaud jövő hétvégén a Gellértbe vonulnak, és pazar asztalokkal várják az ínyenceket. A hazai gasztroélet szereplőit mozgósító rendezvény minden eddiginél sokszínűbb ételsort kínál: a Szent Márton-évben kiemelkedőnek kell lennie a Gellért Márton-napi Borfesztiváljának is.

A bonbonkirály – Dékány Mihály

"A magyar cukrászok egyik legnagyobbika. Ceglédtől New Yorkig olyan karriert futott be, amilyen párját ritkítja." Ez Hauer Mihály véleménye 1931-ből. "Megérdemli a bonbonkirály nevet - írja a New York Herald Tribune pár évvel korábban. "Milliomos vállalkozó, a nemzetközi zsűri a Grand Central Palace-ban neki ítélte a fődíjat" - terjed idehaza a legenda. A kalandos sorsú Kérszigeti Dékány Mihályt a szerencse fiaként ünneplik, amikor 1931-ben hazalátogat a budapesti Cukrászok és Mézeskalácsosok Ip

3 fagyizó még az idei szezonra

A lépten-nyomon kínált, silány minőségű fagyik mellett igazi remekművekre is bukkanhatunk országszerte. Három olyan fagyizót teszteltünk hétvégén, amelyek nem csak a fővárosban, vidéken is megtalálhatók – de utazni is érdemes akár miattuk.

Megválasztották az Év éttermét és az Év termelőit

A Dining Guide díjkiosztóján Balogh-Nagy Erzsébet, Sándor Tamás és Szabó György vehette át a Magyar Konyha Termelői Díjat. Az év étterme az Onyx lett, különdíjat kapott Széll Tamás, Palágyi Eszter, Sárközi Ákos, Fehér Gábor, Kövér Gergely, az Év Street Food Díját pedig a PolaPola nyerte el.

A cukrász, aki sütemény lett. A Gerbeaud-sztori

Az történt vele, ami a legnagyobbakkal: nevéből köznév lett. Gerbeaud helyett zserbó. Cukrászból sütemény. A sors fintora, hogy most a keresztnevét tanuljuk meg helyesen írni: nem Emil, hanem Émile. Ezen a néven nyílt nemrég étterem Budán. Tehát: Émile Gerbeaud. Magyarul: Zserbó Emil története.

Paprikás csirke variációk a Gourmet Fesztiválon

A legjobb fővárosi és vidéki éttermek tálalásában különleges paprikáscsirke-kreációkat kóstolhatnak az 5. Gourmet Fesztivál látogatói május 21. és 24. között a budapesti Millenáris parkban, ahol a legkiválóbb borászatok, cukrászdák és a gasztrovilág egyéb jeles képviselői is bemutatkoznak.

Magyar termelők Lyonban

Báránytenyésztő, mangalicasonka, vadhúskolbász, kézműves csokoládé és méz is kóstolható a magyar standon Európa egyik legjelentősebb élelmiszeripari kiállításán, a lyoni SIRHA-n.

20 séf 100 recept

Megjelent a Magyar Konyha első kötete. A 20 séf, 100 recept – Nem csak ínyenceknek című könyv bemutatóján, a Gerbeaud Arany Szalonjában húsz híres magyar séf tartotta a kezében a 300 oldalas, interjúkat és recepteket tartalmazó kötetet.

Karácsonyi tippek

Az adventi időszakban az üzletek forgalma sokszor az egész éveset felülmúlja, különösen így van ez a cukrászdáknál és desszertkészítőknél. Az ünnepek közeledtével nagyon sok különleges gasztro ajándékcsomagot is készítenek. A bejglik, karácsonyi dísztorták mellett népszerűek..

Sörre bor – Mit iszol?

„Nem lesz locsolós-könyökölős” – ígéri a Borszalont felváltó ’MITISZOL? - természetes italok fesztiválja’ főszervezője, Nemes Richárd. Az autentikus borokat képviselő Terra Hungarica egyesület márkaigazgatója az újragondolt rendezvénnyel már nem csak a borkedvelőket akarja megcélozni.

Kecskesajtok Felcsútról

Holland vidéki életet álmodott magának és családjának Felcsútra Szelényi Katalin. A vegyészmérnökből lett sajtmester. Az ő kecskesajtjait használja a Gerbeaud és a Villa Bagatelle konyhája is. Anya és lánya, Katalin és Dóri elmeséli az André kecskesajt-manufaktúra történetét.

A Gerbeaud és az Onyx díja

"Budapest Főváros Közgyűlése a Gerbeaud Kávéház részére Budapest Márka elismerő címet adományozott a különleges cukrászati és kávéházi termékek és a magas színvonalú vendéglátás elismeréséül."

Bocuse d’Or magyarországi döntő

Március 10-12-én a SIRHA élelmiszeripari, vendéglátóipari és gasztronómiai szakkiállításon rendezik meg az Év desszertje versenyt és a Bocuse d’Or magyarországi döntőjét.

Az élet ízei

Gyerekkorában játszott Szép Ernővel, lovagolt Csortos Gyula térdén, ebédelt Einsteinnel, Greta Garbóval, szivarozott barátjával, Jorge Luis Borgesszel. Világpolgár. Neve fogalommá vált a reklámszakmában, de sohasem felejtette, honnan jött. "Egy Bródy nem felejt el magyarul!" - szokta mondogatni.

Gault&Millau Magyarország 2014

Az Anyukám Mondta az éve étterme, a Tokaj Kikelet Pince az év borászata, Wolf András és Fekete Antonio az év konyhafőnökei, a Rév csárda kapta a kulináris örökség nevű kitüntetést, az év kisvendéglője pedig az Öreg Harang Borozó. Átadták a Gault&Millau díjakat és bemutattál a 2014-es kalauzt.

Kitörni a fröccsbor gettójából

Idén októberben első ízben kerül megrendezésre az Olaszrizling Október, melynek célja, hogy hazánk legnagyobb területen termesztett fehérszőlő-fajtája elnyerje méltó helyét a minőségi terroir borok között, és hazánk borexportjának egyik zászlóshajójává váljon.

Merre tovább főzőiskolák?

Párkereső főzőestek, gluténmentes ételek készítése, nyelvtanuló kurzusok. Csakhogy párat említsünk a legújabb főzőiskolai kínálatból. Sorozatunkban bemutatjuk a budapesti főzőiskolák kurzusait, az új trendeket, hogy eldönthessék, hol fejlesszék főzőtudományukat.

"Czukorból jeget" - Öt kiváló fagylaltozó

A nyár közeledtével felidéztük a fagylalt történetét, majd feltérképeztük, a fővárosban és környékén hol érdemes áldoznia az édességek jeges oltárán a túlcukrozott tömegjégkrém helyett kiváló alapanyagokból főzött, kézműves fagyikra vágyóknak. Körkép a gorgonzolafagyitól a tokaji aszús mazsoláig.

Olvasson bele legújabb magazin számunkba!

Előfizetek a magazinra Megnézem