Már kapható a márciusi Magyar Konyha
Lapunk márciusi számában rengeteg kérdést megválaszolunk. De hová tűntek a derűt keltő étteremnevek?
Lapunk márciusi számában rengeteg kérdést megválaszolunk. De hová tűntek a derűt keltő étteremnevek?
Borscs, pelmenyi és pampuska segít kiszakadni a gyros és hamburger rengetegből.
Magyar sajtok és a szépen lassan egyeduralkodóvá váló a trappista.
A chilitől és a szecsuáni borstól ömlik az endorfin: kipróbáltuk a budapesti malatangot.
Fine dining és abszolút indokolható Coelho idézetek Óbudán.
A provolone sajt északon, de déli technológiával készül. Kóstolta már?
Jeremy Salamon visszaadta New York City elveszett magyar kulináris örökségét.
A helyi ízeket bemutató fogások mellett magyar és nemzetközi alapanyagok is szerepet kapnak.
Egy ital, aminek már a története is kalandregény, a jövője pedig még fordulatosabb lehet!
Rizsben és sóban erjesztett édesvízi halakból születtek a mai szusibárok kedvenc fogásai.
A Magyar Nemzeti Múzeum rendhagyó tárlatvezetésen kalauzol a reneszánsz és a török kor gasztronómiájába.
A pénteken kezdődő rendezvényen már kóstolható Budapest Gesztenyés-sárgabarackos csokoládés desszertje!
A fiatalok egyre érzékenyebben reagálnak a környezeti kérdésekre.
Nem a versenykiírásnak akart megfelelni, saját ízlésre készült a 2024-es Ország Tortája.
Kiadós balatoni gasztrokörutazás után állt össze a nyerő sor: Balatonlellén készült ez idén az Év Strandétele.
Lanzarote: elsöpörte a vulkáni tűz, mégis a világ egyik leglátványosabb szőlőtermelő vidéke.
Mi az a zelené pivo, és vajon mitől zöld?
A kurkuma az a fűszer, amelynek gyógyító hatásait a legtöbb klinikai kísérlettel igazolták.
Kihirdették a S.Pellegrino Young Chef Academy 2023 díj győztesét. Ibériai siker született.
Lehet belőle köret, főétel, leves, főzelék, rágcsa, ropogtatnivaló és desszert is.
Három termelő vehetett át elismerést a SVÉT 12.0 rendezvényen.
Az extrém csapadékhiány okolható azért, hogy leállt Franciaország egyik legrégebbi sajtjának gyártása.
Az előző évadhoz képest idén megduplázódott a séfversenyre jelentkezők száma.
A gyorsétteremlánc emblémáján látható, eredetileg copfos lány emós és punk frizurát villantott Londonban.
Az egri vörösbor és kedvelt magyar gyümölcsünk, a szilva ízének harmonikus párosítása ihlette.
A népmeséből is tudjuk, hogy só nélkül íztelen az étel, de nem csak az ennivaló: só nélkül az élet is sótlan.
A Pringles petícióval igyekszik elérni, hogy a kis ízeltlábút átnevezzék.
Dobó Norbert balatonfüredi cukrász Szőke zserbó fantázianevű fagylaltja nyerte az Év fagylaltja vándorkupát.
Egy egész este a mediterrán konyha bűvöletében Budapesten.
Mit esznek a peruiak vagy a kolumbiaiak, ha útközben megéheznek?
A helyi ízeket bemutató fogások mellett magyar és nemzetközi alapanyagok is szerepet kapnak.
A pénteken kezdődő rendezvényen már kóstolható Budapest Gesztenyés-sárgabarackos csokoládés desszertje!
A fiatalok egyre érzékenyebben reagálnak a környezeti kérdésekre.
Nem a versenykiírásnak akart megfelelni, saját ízlésre készült a 2024-es Ország Tortája.
Kiadós balatoni gasztrokörutazás után állt össze a nyerő sor: Balatonlellén készült ez idén az Év Strandétele.
Mi az a zelené pivo, és vajon mitől zöld?
Kihirdették a S.Pellegrino Young Chef Academy 2023 díj győztesét. Ibériai siker született.
Három termelő vehetett át elismerést a SVÉT 12.0 rendezvényen.
Az extrém csapadékhiány okolható azért, hogy leállt Franciaország egyik legrégebbi sajtjának gyártása.
Az előző évadhoz képest idén megduplázódott a séfversenyre jelentkezők száma.
A gyorsétteremlánc emblémáján látható, eredetileg copfos lány emós és punk frizurát villantott Londonban.
Az egri vörösbor és kedvelt magyar gyümölcsünk, a szilva ízének harmonikus párosítása ihlette.
A Pringles petícióval igyekszik elérni, hogy a kis ízeltlábút átnevezzék.
Dobó Norbert balatonfüredi cukrász Szőke zserbó fantázianevű fagylaltja nyerte az Év fagylaltja vándorkupát.
A verseny egyedülálló lehetőséget kínál az Akadémiához csatlakozó 30 év alatti fiatal szakácsoknak.
Június 10-12. között a budapesti Bálnában Gin Market elnevezésű, speciális rendezvényt tartanak.
A városi utazás élményéről szól a következő konceptuális menüsoruk, a Metropolisz.
Kanadai specialitás vált az oroszellenes támadások céltáblájává.
Átadták a 2021-es év legkedveltebb vendéglátóhelye verseny győztesének járó oklevelet.
Pintér Károly séf fogását az első pillanattól kezdve komoly érdeklődés övezi a látogatók körében.
A teljesen más szakmát űzők több mint 10 százaléka szeretne saját helyet nyitni a jövőben.
Megújult, digitális formában a jövő évtől újra elérhető lesz a közismert étkezési juttatás.
Utolsó, ünnepi alkalommal kóstolható a Nagy-Eged dűlő Egri Bikavér Grand Superior 2017.
A három Michelin-csillagos koppenhágai Noma, René Redzepi vendéglője újra az élen.
Az Egyesült Királyság legkisebb települése bajor csodaországgá változott.
A "Nagykunsági birspálinkát" legalább 50%-ban a Mezőtúri birsfajta párlata alkotja.
A szebb napokat is megélt énekesnő saját ír krémlikőrrel rukkolt elő, mindjárt három ízben.
A TOP 10 + 2 ranglistára három vidéki étterem is került.
Megnyílt Közép-Európa második tematikus matcha-bárja Buda szívében, az Allee bevásárlóközpontban.
Saját emojit kér a rozénak az észak-olaszországi rozébor készítőinek egyesülete.
Menő italmérés is lesz az első, hivatalos Harry Potter-áruházban. Madam Rosmerta irigykedhet.
Nyithatnak a vendéglátóhelyek: az ajánlataink között fine dining hely éppúgy van, mint pékség.
A kulináris alkotásokra is kiterjesztenék a szerzői jogot Franciaországban.
Bezár Moszkva egyik legpatinásabb élelmiszerüzlete.
Az Egyesült Államok elveszítheti Csokoládévárosát, de ezt valószínűleg nem sokan fogják észrevenni.
Izgalmas és ingyenes szakácskönyvet publikáltak a téli szezonra: az Európai Unió legjobb ízeit szedték össze.
2020-ban egy rajnai rizling és egy feketeleányka bizonyult legfinomabbnak.
Zöld-fehér gasztrotúrát szerveznek neves borászok és futballisták részvételével október 10-én.
Tizennégy történelmi régió mutatkozik be az október 10-i Kárpát-medencei borünnepen.
A színésznő az Airbnb-vel közösen indítja az órát, ahol kedvenc Tex-Mex ételeit mutatja meg az érdeklódóknek.
Az "akasztói szikiponty" húsára jellemző a tiszta íz, húsa alacsony zsírtartalmú.
A szilvásváradi pisztráng tenyésztése a Szalajka-völgyben megy végbe.
A világhírű énekest addiktív viszony fűzi a gasztronómiához.
Magyaros paprikamártásra változtatja cigánymártás termékének elnevezését egy német gyártó.
Lapunk márciusi számában rengeteg kérdést megválaszolunk. De hová tűntek a derűt keltő étteremnevek?
Borscs, pelmenyi és pampuska segít kiszakadni a gyros és hamburger rengetegből.
Magyar sajtok és a szépen lassan egyeduralkodóvá váló a trappista.
A chilitől és a szecsuáni borstól ömlik az endorfin: kipróbáltuk a budapesti malatangot.
Fine dining és abszolút indokolható Coelho idézetek Óbudán.
A provolone sajt északon, de déli technológiával készül. Kóstolta már?
Jeremy Salamon visszaadta New York City elveszett magyar kulináris örökségét.
Egy ital, aminek már a története is kalandregény, a jövője pedig még fordulatosabb lehet!
Rizsben és sóban erjesztett édesvízi halakból születtek a mai szusibárok kedvenc fogásai.
A Magyar Nemzeti Múzeum rendhagyó tárlatvezetésen kalauzol a reneszánsz és a török kor gasztronómiájába.
Lanzarote: elsöpörte a vulkáni tűz, mégis a világ egyik leglátványosabb szőlőtermelő vidéke.
A kurkuma az a fűszer, amelynek gyógyító hatásait a legtöbb klinikai kísérlettel igazolták.
A népmeséből is tudjuk, hogy só nélkül íztelen az étel, de nem csak az ennivaló: só nélkül az élet is sótlan.
Egy egész este a mediterrán konyha bűvöletében Budapesten.
Mit esznek a peruiak vagy a kolumbiaiak, ha útközben megéheznek?
A tengeri halak közül, fenntarthatósági szempontból a mahi mahi csillaga felemelkedni látszik.
A japán bölcsesség, miszerint a hosszú sor kiváló rament jelent, éppúgy igaz Párizsban, mint Tokióban.
Az ecetet mindenki ismeri. De igazán finomat kóstoltak-e már?
Ahány falu, annyi fánk: ismerjük meg a farsangi csemegét Korzikától Bretagne-ig!
Pudingversennyel kezdődött hétfőn Nagy-Britanniában II. Erzsébet királynő platinajubileuma.
Az ünnepi asztal egyik éke a karácsonyi bejgli, amit mi, magyarok abszolút a sajátunknak érzünk – de jogosan?
Erre a hivatásra nem születni kell, elég, ha jól házasodik az ember.
A Nagy-Kevély lábánál van egy icipici boltocska, amely Spanyolország ízeit kínálja a magyar vásárlóknak.
Az EaZy Winebar & Bistro esetén Kundera kérdésébe ütközünk, a könnyűt vagy a nehezet válasszuk?
A rút kiskacsa meséje elevenedik meg a messzi Normandiában.
Ez a baksörök időszaka. De mi köze a kecskének a baksörhöz? És vajon minden baksör barna?
Sebestyén Dávid a távoli Kanadában nyitott üzletet, a középpontban pedig az erdélyi finomság áll.
Borsodnádasdi különlegesség: lakodalmak, családi összejövetelek, jeles ünnepek édessége.
Nem először fordul elő, hogy a koreai konyha alapfogása feszültségeket okoz a két nemzet között.
Már előre sok vitát váltott ki a vadászati kiállítás. Vajon érdemes kimenni?
Az újrafelfedezett kedvenc kicsit nosztalgikus, nagyon felkapott és ütősen kávés.
A jeges édességet a reformkorig csak „hideg nyalat”-nak, fagyosnak nevezték.
Elindult a Tour de France, ráadásul Brestből - két ok, hogy beszéljünk erről az isteni desszertről.
A nyári ehető vadnövények hozzájárulnak a test és a lélek ellazulásához.
„Jaj, lelkem, te vagy a századik jelentkező, de eddig még mind elfutott, miután kétszer megégette a kezét!”
Az ízen lehet vitatkozni, a tudományos kutatásokon kevésbé.
Pár száz éve drágábbak voltak az aranynál, és csak az elitnek jártak, mára meg az üzletek polcain sorakoznak.
A halfajta eddigi rossz marketingjén segítenének, hogy végre megkóstolják az amerikaiak is.
Lehet belőle köret, főétel, leves, főzelék, rágcsa, ropogtatnivaló és desszert is.
A Sümeg környéki szőlőterületek földrajzi eredetvédelmet kaptak. Mi jön ezután?
A farsang és a fánksütés kéz a kézben járnak, de nem mindegy, hogyan fogunk hozzá.
A furmint megszállott nagykövete: Bodó Judit, a Borászok Borásza.
Nyári gyógynövények, amelyeket érdemes termeszteni vagy gyűjteni.
A festőnő édesszájú volt, szívesen készítette híres sós, csilis csokoládészószát.
Sem külsőleg, sem ízben nem hasonlít a pizzára, mégis érdemes elkészíteni.
Mi is lehetne annál időtállóbb, mint egy milliók által kedvelt fogás?
Egy népcsoport ételén keresztül utazhatunk vándorlás nélkül: travelling without moving.
A világ egyik kedvenc itala, a kelta népek egyik fő exportcikke: a whisk(e)y.
Olasz karácsony: hallott már a panfortéról, a pandolcéról vagy a panpepatóról?
Az egyik legváltozatosabban elkészíthető alapanyag, aminek minden konyhában ott a helye.
Pesti Istvánnal a Platán átalakítása kapcsán beszélgettünk.
A fejes és kelkáposztából, karfiolból, kelbimbóból és többi rokonukból a legkülönbözőbb ételek készíthetők, érdemes az örökzöld vagy éppen megkopott receptek mellett újakat is kipróbálni.
A főzelék magyar találmány. Habarással, rántással sűrített zöldségétel csak nálunk készül
Első magyar borászként került fel Porta#2 nevű házasításával a világ egyik legjobb éttermeként ünnepelt dán Noma borlapjára. A felvidéki Sütő Zsolt - Strekov 1075 - borászatában jártunk.
„...életemben pálinkán kívül soha mást nem főztem” - állítja a göcseji erdész, az őshonos gyümölcsfajták megmentője, aki idén megkapta a Magyar Konyha Termelői díját.
Aki algákból, planktonokból, ismeretlen halfajtákból készít látványos fogásokat.
„Soha nem laktam a Zeneakadémiától két villamosmegállónál távolabb, ma pedig már élvezem, hogy kertészkedhetek” – mondja Balázs János. A Kossuth-díjas zongoraművész vendégül látta a Magyar Konyha stábját, s beszélt a zene és a gasztronómia összefüggéseiről is.
Az Almalomb kulináris kitérő és találkozóhely a Mecsek lábánál. Illés Roland séf viszi konyhát.
A magyar konyha sokszínűségét nem véletlenül emlegetjük: számtalan ország befolyásolta hazánk gasztronómiáját.
A Gofcsi a gofri és tócsni keresztezéséből kapta a nevét – a Balatoni KÖR és a We Love Balaton által meghirdetett versenyen ez a fenyvesi beach food lett 2018 strandétele. Az év meglepetése a zamárdi Tiki Beach Bisztró.
Az Őrség hazánk különösen vonzó, jellegzetes tájegysége, számos ételkülönlegességgel. Csak néhány ezek közül: kapros rántott leves, hajdinamálé, őrségi gánica, dödölle – hogy a tökmagolajról el ne feledkezzünk valahogy! De hogy a csokoládé nem tartozott közéjük, az biztos – eddig legalábbis.
"Csallóközi gyerekekkel csinálom ezt az egészet."
A kenyér nem csak a mindennapok fontos tápláléka, hanem szimbólum, szentség és csoda is egyben. Ahány vidék, annyiféle – mióta a pékipar sematizálta a piacot, számos hagyományról és metódusról elfeledkeztünk, sokan már azt sem tudják, milyen az igazi kenyér. Aki igazán finom tésztát akar, gyakran már otthon süt: a legegyszerűbb házi kenyérrel is óriási sikert arathatunk!
28 balatoni pincészet borát kóstolhatjuk mostantól a balatoni vendéglátóhelyeken, közös címke alatt. A régiós borok ötletéhez idén Villány is csatlakozott.
Mi lehet kellemesebb időtöltés egy szeles, esős munkaszüneti napon, mint derűs társaságban jókat enni és jó borokat inni? A három Légli testvér is e mellett tette le voksát, mert március közepén egyesült erővel szélesre tárták kapuikat, hogy beengedjék a tavaszt, és bort, válogatott falatokat és kultúrát varázsoljanak a Dél-Balatonra látogatóknak. Három Légli, három hangulat, három helyszín.
A Rex Ketchup története olyan, mintha Rejtő Jenő találta volna ki. Van benne kártyázó, aranyéletet élő ifjú, emlékiratokban megőrzött recept, ikonikus, hatszögletű üveg. És van finom paradicsommártás, ami ma újra kapható.
Német és magyar, gazda és polgár, óvatos és kísérletező – Taschner Kurt személyiségében sok a látszólagos ellentmondás. A soproni Taschner Bor- és Pezsgőház nemcsak remek italokat, hanem igazi kultúrtörténetet is kínál.
A Pajta bisztró séfje szerint a gyerekkori emlékek befolyásolták, hogy a szakács legyen.
Fiának átadta Michelin-csillagos éttermét. 2016-ban a világ legjobb séfje, ezután pedig életműdíjat kapott.
A Balatoni Kör a We Love Balatonnal összefogva harmadik éve hirdeti meg az Év strandétele díjat. Nyert már Harcsa&Krumpli, kecskesajtos-bazsalikomos Big Mekk, és mintha az idegen hangzású nevektől nem tudnának szabadulni a balatoni büfések, idén is volt Pulled Ponty, Mekk málna, sőt Tortizza fantázianévvel is találkoztunk. A győztes a füstölt ponty bagelhez hasonlító kifliben, ordával és marinált hagymával.
Remek társaság design köntösbe burkolva: Helmut, Katalin Cárnő, Charlie Firpo, és persze a Balatonvilágosi. A Hedon kisüzemi sörmárka azonban sokkal többre tör, mint meglovagolni a kézműves hullámot, nem kevesebbet tűztek ki célul, mint megújítani a hazai sörkultúrát. A nemes küldetést egy rendkívül elkötelezett, fiatal csapat vállalta magára, szerintük itt az ideje leszámolni az olyan hátráltató tényezőkkel, mint a silány minőség, a női fogyasztók mellőzése, és a túldimenzionált kézműves jelleg
Bár Csapody Balázs, a szemesi Kistücsök tulajdonosa most nyilván megorrol rám, mert déli meg északi partról beszélek, holott a tó körül szerinte csak régiókban szabad gondolkodni. Mégis azt mondom, az ő szűkebb pátriáját, a boglári, szemesi régiót leszámítva a déli part békésen szunyókál, elaludt még az 1980-as években. A füredi–csopaki borvidék pedig dübörög.
Minden fantázianév mögött egy családi történet húzódik meg a kadarkájáról híres Eszterbauer-pince címkéin. A borászcsaládot a szekszárdi paraszt-polgári kultúráról, a legösszetartóbb borvidék sikeréről és a bikavér feltámadásáról kérdeztük.
Alig fogyaszt alkoholt, mégis az egyik legelismertebb egri borász, aki szerint az a bor, amelyért imádkoznak, megszentelődik. Lőrincz György 2009-ben az Év Bortermelője volt. Most egy legenda újjászületésénél bábáskodik. Szerinte egy mai bikavérnek már nem kell annyira bikásnak lennie.
Szegény családban született São Paulo külvárosában, ma Michelin-csillagos éttermeket vezet.
Az egri étterem kulináris élményt kínál igényes bisztró stílusban.
Amikor Hegymagason a Szászi pincészet teraszáról körbenézek, Tündérországot látom Szigliget, Tördemic és Badacsony tanúhegyeivel. Úgy, ahogy Eötvös Károly megírta.
Ha Azerbajdzsánba megyünk, kóstoljuk meg az azeri konyhát, mely nagyon fűszeres. Persze ne a mi sós–borsos–paprikás ízeinkre gondoljunk. Paprikát egyáltalán nem használnak, sót és borsot is csak módjával. Annál több zöld fűszert: rozmaringot, kakukkfüvet, bazsalikomot és mindenekelőtt kaprot. A pincérek mindenhol szívből jövően kedvesek és udvariasak.
Csomós András a debreceni IKON étteremben hamar megtanulta, hogyan kell közeledni a vendéghez.
Bolyki János egri borász borai egy pincévé alakított tufabánya mélyén készülnek.
Az elmúlt bő harminc év összegzésére kértük az ismerősei által Bokszinak becézett Bock Józsefet, de a 66 éves borász korát meghazudtoló lendülettel inkább a jövőt tervezi, mint hogy a múltról merengjen. Megtudtuk tőle, mit ért el ő maga és a borvidék és miért nyitnak a gyümölcsösebb nedűk felé.
"Bárki bármit mond is, a kultúra legigazibb fellegvára nem az oskola vagy a könyvtár, hanem a kocsma" - vallja az egyetemektől hemzsegő Kolozsvár költő-kocsmárosa, Orbán János Dénes.
A ribiszke szüretelése nem túl szapora munka, de az érett bogyók szerencsére hetekig rajtamaradnak a növényen, és a ribizliszörp ígérete jótékonyan hat a lelkesedésre.
Különös dolgok is megesnek olykor Gryllus Vilmos Balaton-felvidéki birtokán, a vén diófa alatt. Évről évre itt jön össze a nagycsalád, a családi összejövetelek főszakácsa Vilmos, fő kóstolómestere a bátyja, Dániel. Interjú a zenész testvérpárral.
Mostoha helyzetbe került a magyarországi lúdtenyésztés. Körkép Bogenfürst Ferenccel, a Kaposvári Egyetem professzorával, lúdkutatóval, aki nemcsak tanítja a ludakról szóló tudományt, de tenyészti is az állatokat zselici birtokán.
Számos hangszeren játszanak. Többek között sonkán. Sarlós (Papas) Péter kedvenc hegedűje a Jamón Ibérico de Bellota. Bereznay Tamás séf a pácolt, hidegen füstölt magyar parasztsonkára esküszik.
"A főzéshez elsősorban szív kell" - állítja a szigetmonostori Rosinante Fogadó séfje, Gál Zsolt, aki az érdekes ízkombinációkra, a gondosan elkészített kézműves alkotásokra esküszik.
A gasztronómiát évszázadokig a franciák uralták, úgy tűnt, senkinek sem sikerül megtörni a hegemóniájukat. Ám ekkor jött Ferran Adrià, s átlépve a nou velle cuisine újításain forradalmasította a XXI. századi konyhát.
Heimann Zoltán a magyarországi ötven legsikeresebb családi borászat egyikét vezeti. Nemrégiben elkészült a Heimann Birtokbor, az izig-vérig szekszárdi bor, Cabernet Franc, Merlot, és Kékfrankosból készült cuvée, amely megvalósítja a világfajták és helyi fajta remek összhangját.