Keresés "onyx"

Házhoz jön a Michelin-csillag

A vendéglátóhelyek kényszerű leállása talán a fine dining éttermeket érintette a legérzékenyebben. Mit lehet kitalálni a túléléshez? Megnéztük a Costes stratégiáját.

Jótékony éttermesek segítenek a bajban

Kénytelenek voltak bezárni, ezzel együtt nem lettek volna kötelesek a raktárkészletüket – nem kevés pluszmunkával – jótékony célra felajánlani, elkészíteni, kiszállítani. Éttermek, pizzázók, cukrászdák a vészhelyzetben.

Tízéves az első magyar Michelin-csillag

Különleges vacsorával ünnepelte meg a Costes Restaurant azt, hogy tíz éve kapták meg a Michelin-csillagot: igyekeztek meghívni minden olyan séfet, aki valaha náluk dolgozott, és mindegyikőjük elkészített egy fogást.

Séfszínpad Šibenikben

Híre ment a horvát gasztronómiai kongresszusnak, mert ismert séfek, gasztronómusok fogadták el a meghívást a Šibenik-ben megrendezésre kerülő harmadik gasztrotalálkozón. Természetesen magyar részvevők is lesznek. Mészáros Ádám és Farkas Richárd képviseli a magyar konyhát március 16-án és 17-én.

Szakácstréning

Londoni, párizsi, brüsszeli, torontói és más nagykövetségeken dolgozó szakácsok számára tartott továbbképzést a Magyar Konyha. Az egyhetes kurzus alatt a résztvevők a legnevesebb magyar séfektől leshették el a legújabb konyhai technológiákat, a modern magyar konyha receptjeit.

Gombóc, pezsgő és kaviár

A pünkösdi hétvégén rendezik meg a nyolcadik Gourmet Fesztivált, amire idén is érdemes lesz kinézni, hiszen újra meg lehet nézni, hol tart jelenleg a magyar csúcsgasztronómia, mit adnak a legjobb cukrászdák, borászatok és a világ 10. legjobb éttermének séfje is a fesztiválra érkezik.

A napfény ízei - A délolasz konyha

Kulináris szempontból nem baj, hogy Dél-Olaszország nem tudott lépést tartani a modernizációval, mert így jobban megmaradtak a hagyományok – véli Luigi Cremona olasz étteremkritikus, aki az Olasz Külkereskedelmi Intézet meghívására érkezett hazánkba tizenöt campaniai, szicíliai, pugliai, calabriai és basilicatai termelő kíséretében.

Menü, amitől könnyezünk örömünkben

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete idén hetedik alkalommal rendezi meg évzáró Gáláját, melyen a 170 éve született Dobos C. Józsefre emlékeznek. Az ő 1881-ben kiadott Magyar-francia szakácskönyve alapján, az abban szereplő ételeket modernizálva és újragondolva alkotja meg a gálaebéd menüsorát a felkért séf-csapat.

Ehető virágok

Huszonöt étteremnek, köztük három Michelin-csillagosnak szállít ehető virágokat és mikrozöldségeket Nagy Brigitta, termelő. Megtudtuk: a mézvirágnak káposztaíze van, a sarkantyúvirág csíp, mint a chili, és arra is fény derült, hogy mi a magyar ananász.

Rotisseurs ifjú séfjei 2017

Pereszlényi Alexandra, a Gundel Étterem szakácsa fogja képviselni Magyarországot a 2017. szeptember 8-án, Frankfurtban megrendezésre kerülő világbajnokságon.

Csapody Balázs a Gasztronomiai Akadémia elnöke

25 éve van a vendéglátásban, a Bocuse d'Or elnökségi tagja, a magyar szurkolótábor vezére, a balatoni régió termelőinek barátja, támogatója, a Kistücsök étterem tulajdonosa. Csapody Balázs nem véletlenül lett a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke.

Tíz éves az Onyx Étterem

Tizedik évfordulóját ünnepli az Onyx. egy Michelin-csillag, 5 Gault Millau első helyezés, 3 Dining Guide év étterme díj, legjobb budapesti fine dining étterem a TripAdvisoron 2016-ban és még sok-sok értékes díj született az elmúlt évtizedben, de a legfontosabb elismerést természetesen az elégedett vendégek jelentik, akik közül nagyon sokan rendszeresen visszajárnak.

A gasztronómia jövője Európában

A 2017. évi Európa nagyvárosait értékelő Michelin-kalauz bemutatása mellett jelentős esemény zajlott Brüsszelben. 190 Michelin-csillagos séfet hívtak meg 14 országból, hogy előadások és beszélgetések keretében együtt gondolkodjanak a gasztronómia jövőjéről Európában. Nem véletlen, hiszen a Michelin tavaly vásárolta meg Restaurantes.com és a Bookatable online éttermi asztal foglalási oldalakat.

Michelin-kalauz Budapestről

Történtek változások a 2017-es Európa fő városainak gasztronómiáját feltérképező Michelin kalauz budapesti listáján. Várható volt, hogy eggyel kevesebb Michelin-csillag lesz a fővárosban, de van egy Bib Gourmand meglepetés.

2016 a magyar gasztronómia éve volt

2016-ot a Gasztroélmények Éveként hirdették meg (még 2015-ben), és az biztos, hogy jócskán hallatott magáról a magyar gasztronómia. Bizonyítottunk hazai és külföldi pályán is – végre nem csak itthon voltunk "világhírűek". A leköszönő évet összegezzük.

Szakácslázadás

Széll Tamás és Szulló Szabina mintha lavinát indított volna el, az utóbbi napokban négy ismert séfről derült ki, hogy otthagyja az éttermet, amely évek óta a nevéhez fűződik. 2016 sok szempontból a gasztronómia éve. Budapesten rendezték meg a Bocuse d’Or európai selejtezőjét, amelyet Széll Tamás nyert meg, októberben Magyarország vendégszerepel a San Sebastián-i gasztronómiai világkongresszuson és a magyar konyha iránt egyre nagyobb az érdeklődés a világon.

Magyar séfek a világ legjobbjai között

Ki gondolta volna, hogy neves szakácsaink egy kongresszusi palota színpadán mutatják be a magyar konyha legjobb fogásait? Október 2-5. között a baszkföldi gasztronómiai világkongresszuson Magyarország az egyik díszvendég. A nagyszínpadon négy magyar séf tart előadást. A kongresszus színvonalát jellemzi, hogy a magyar előadók után Joan Roca, a tavaly a világ legjobb szakácsa címet elnyerő séf előadása következik.

Michelin-csillagos a Costes Downtown

Megjelent a Michelin kalauz Európa főbb városait tartalmazó kiadványa és Magyarország ezúttal is örülhet. A Costes kistestvére, a Downtown Michelin-csillagos étterem lett. Az Onyx, a Costes, a Borkonyha és a Tanti is megőrizte a csillagot.

Megválasztották az Év éttermét és az Év termelőit

A Dining Guide díjkiosztóján Balogh-Nagy Erzsébet, Sándor Tamás és Szabó György vehette át a Magyar Konyha Termelői Díjat. Az év étterme az Onyx lett, különdíjat kapott Széll Tamás, Palágyi Eszter, Sárközi Ákos, Fehér Gábor, Kövér Gergely, az Év Street Food Díját pedig a PolaPola nyerte el.

Széll Tamás, a győztes szakács

Hat versenyző állt rajthoz csütörtök reggel, hogy kiderüljön, ki képviseli az országot a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjében. Hat szakács, hat stílus, hat étterem.

Gasztroguruk Budapesten

A Magyar Konyha meghívására február 3-6. között Budapesten tartózkodik a spanyol és egyben az európai gasztrovilág két jelentős képviselője, Roser Torras, a baszk Gastronomika konferencia elnöke és Xavier Agullo az El Mundo napilap és több más gasztronómiai folyóirat kolumnistája.

Budapest, 2016. május, gasztrofőváros

Eldördült az első lövés, lezajlottak a selejtezők, a főváros készül a Bocuse d’Or szakácsverseny májusi, európai eseményére. Adott a lehetőség, hogy a világ szeme és szája ránk figyeljen, vigyék a hírt, hogy zajlik a gasztroforradalom Budapesten.

Termelők, éttermek, gasztrohősök

A kistermelők piacot keresnek, az éttermek pedig beszállítókat, akik folyamatosan minőségi termékkel látják el a konyhát. Nehéz feladat. Van egy szervezet, amely fejébe vette, hogy összehozza a séfeket a termelőkkel. De nemcsak a gasztronómia, hanem környezetünk védelme is szerepel a Felelős Gasztrohősök céljai között.

Az Alabárdos az év étterme, Lőrincz György az év séfje

A Gault & Millau Magyarország 2016. étterem- és borkalauz bemutatóján ismertté vált a legújabb magyarországi éttermi toplista. Nem sok meglepetés történt, de van egy új felfedezett, a St. Andrea Wine & Gourmet Bar. Bíró Lajos Hold utcai új vendéglője az alternatív kategóriában lett győzres, az év borászata pedig a Heimann Családi Birtok.

Fűszerek, étkek, borok

Ízesíthetjük a csokoládét kakukkfűvel? Szereti a malaccsászár a rozmaringot? Ihatunk száraz vörösbort a desszerthez? A régi magyar konyha kedvenc fűszereivel készült fogásokat kóstolhattunk a Gellértben, Márton-nap alkalmával. Pénteken, szintén a Gellért Szálló különtermében mutatták be a Magyar Konyha új kötetét, a Fűszerkertet, Lévai Anikó, a szerkesztőbizottság elnöke és Vinkó József főszerkesztő részvételével.

Fűszerkurzus

Szenzációs Magyar Konyha fűszerkurzusok az V. Márton-napi Borfesztiválon a Hotel Gellértben

Tokaj ősszel

Ha ősz, akkor szőlő és bor. Ha bor, akkor Tokaj. A leghíresebb magyar borvidék idén nemcsak jó borokkal várja a látogatókat. Tokaj-Hegyalja a gasztronómia központja lesz szeptember harmadik hétvégéjén.

Paprikás csirke variációk a Gourmet Fesztiválon

A legjobb fővárosi és vidéki éttermek tálalásában különleges paprikáscsirke-kreációkat kóstolhatnak az 5. Gourmet Fesztivál látogatói május 21. és 24. között a budapesti Millenáris parkban, ahol a legkiválóbb borászatok, cukrászdák és a gasztrovilág egyéb jeles képviselői is bemutatkoznak.

A legjobb éttermek és a legjobb termelők 2014-ben

Hétfőn este adták át a Hennessy-Dining Guide Év Étterme díjat és a Magyar Konyha Termelői díját a Larus konferencia-központban. Az év étterme a Zona lett, a termelői díjat Szomor Dezső, Baumgartner Zsolt és Csóll Péter vehette át.

Michelin-csillagos Európa

A negyedik magyar Michelin-csillagos étterem, a Tanti mellett összesen 155 csillagot osztottak szét a Michelin Europe 2015 kiadvány ellenőrei. Új Bib Gourmand elismerést a Laci konyha érdemelt ki a kalauz szerint.

Séfversenyt nyert Sárközi Ákos

Hogyan válhatnak férfiak háziasszonyokká? Például úgy, hogy profi konyhafőnökként elindulnak a Világevő Séfversenyen. Ezen a megmérettetésként ugyanis nem lehet méregdrága, speciális gépeket...

Magyar konyha amerikai szemüveggel

Az Onyx, a Mák Bistro, a Bock Bisztró, a Pesti Disznó és a Macesz Huszár szerepel a modern magyar konyha legjobb képviselőit felsorakoztató New York Times listáján.

Magyar Konyha és diplomácia

Április 16-20 között a METRO Vevőakadémia tankonyháján (a Bocuse d'Or szakácsverseny magyar elődöntőjének helyszínén) külföldi diplomáciai képviseleteken dolgozó magyar séfeknek tartott szakácstréninget a Külügyminisztérium megbízásából...

A Gerbeaud és az Onyx díja

"Budapest Főváros Közgyűlése a Gerbeaud Kávéház részére Budapest Márka elismerő címet adományozott a különleges cukrászati és kávéházi termékek és a magas színvonalú vendéglátás elismeréséül."

Gault&Millau Magyarország 2014

Az Anyukám Mondta az éve étterme, a Tokaj Kikelet Pince az év borászata, Wolf András és Fekete Antonio az év konyhafőnökei, a Rév csárda kapta a kulináris örökség nevű kitüntetést, az év kisvendéglője pedig az Öreg Harang Borozó. Átadták a Gault&Millau díjakat és bemutattál a 2014-es kalauzt.

A szakácsolimpiáról jelentjük

Lezajlott Lyonban a Bocuse d'Or szakácsverseny, Széll Tamás és csapata a 10. helyen végzett és megnyerte a versenyzőkről készült legjobb plakát különdíját!

Terítéken a libamáj

Novemberi számunkban mindent megtudhat a libamájról. Mióta és miért tömik, hizlalják a libákat? Mi a különbség a kacsa és a liba mája között? Hogyan készítsük el a libamájat?

Szakácstréning

A Magyar Konyha Magazin 2012. áprilisában szakmai tréninget szervezett a Külügyminisztérium európai külképviseletein szakács munkakörben dolgozó munkatársak számára.

Tematika

Magyar séf a világ legjobbjai között

Széll Tamás bejutott a Bocuse d'Or lyoni döntőjébe. A Michelin-csillagos Onyx étterem séfje kilencedik helyezést ért el a Bocuse D'Or európai versenyén, így bejutott a lyoni döntőbe, ahol a világ legjobb szakácsai versenyeznek.

Olvasson bele legújabb magazin számunkba!

Előfizetek a magazinra Megnézem