Keresés "lista"

A zene hídján

Gálakoncert a horvát - magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulója alkalmából.

Pethes-leves

Az Újházi Ede-tyúkhúslevest mindenki ismeri, Pethes Imre levesét még a szakácsok közül is kevesen.

Somló újraindul

Megújult terasz, pezsgőújdonságok és az eddigi legkedveltebb fogásokból összeállított étlap.

Krúdy: az étvágytalan ember

Makacs dolgok a legendák. Hát még a hamisak. Krúdyról annyi adoma, anekdota kering közszájon, hogy ember legyen a talpán, aki a regényíró és a regényhősök figuráit különválasztja.

Jótékony éttermesek segítenek a bajban

Kénytelenek voltak bezárni, ezzel együtt nem lettek volna kötelesek a raktárkészletüket – nem kevés pluszmunkával – jótékony célra felajánlani, elkészíteni, kiszállítani. Éttermek, pizzázók, cukrászdák a vészhelyzetben.

Milyen a hortobágyi palacsinta, ha tökéletes?

A hortobágyi palacsinta sajnos olyan, mint a kedvencek temetője. Minden állatot el lehet temetni benne, hogy aztán büdösen és eldurvulva visszatérjenek: a maradékokat leturmixolják, a szaftot olcsó paprikával megszínezik, majd növényi zsírral vadított főzőtejszínnel húzzák fel. Amikor a város egyik legjobb konyhájának az étlapján megláttuk a hortobágyit, azonnal kíváncsiak is lettünk, vajon mit tud a sokszorosan meggyalázott és legyilkolt fogás, ha egy luxushotelben készítik?

Az üzbég leves, amit imádnak a magyarok

Az üzbég levesek kiadós egytálételek is lehetnek, de ha csak keveset adunk belőlük, éppen kibélelik annyira a gyomrot, hogy utána kedvünk legyen elmélyedni a komolyabb fogásokban is. Próbálja ki ön is a masztavát!

Habzó cseh sört iszunk az étkezőkocsiban

Valahogy a vonaton mindenki megéhezik, akárhová indulunk, előbb-utóbb előkerülnek a szendvicsek. Voltak olyan évek, amikor még gondoskodtak helyettünk az ennivalóról – 72 éve rajtolt az Utasellátó, a hazai gasztronómia egykor izgalmas szereplője.

Budapest TOP 10 gasztrokalauz

Január végéig még kapható az újságárusoknál a Magyar Konyha aktuális száma a budapesti gasztrokalauzzal, amely 25 kategóriában mutatja be a főváros legjobb helyeit.

Fiatal bikák, új csillagok

Egyikük bankot vezetett, a másik majdnem futballista lett, és volt, aki a bulik miatt kis híján félbehagyta borászati tanulmányait. Végül mind visszakanyarodtak a szőlőhöz. A szülők letették az alapokat, de a fiatalokra vár a feladat, hogy világmárkává tegyék a bikavért és az egri csillagot.

Szakácskönyvet karácsonyra 2.

A minőségi szakácskönyvek kiválasztása több fortélyt igényel. A megkapó borító és a szép fotó csalóka lehet, a tartalmi igényesség megítélése viszont nem könnyű első lapozásra. Mit érdemes kézbe venni?

Mindennapi kenyerünk

Valószínűleg nincs olyan ember hazánkban, aki ne evett volna már valamelyik péksüteményükből. Mi a Zalaco titka? Erről kérdeztük Berta Lászlót, a Zalaco Sütőipari Zrt. tulajdonos-vezérigazgatóját, és közben az is kiderül, hogy mi a különbség a német és mediterrán típusú péksütemények között.

Tíz jó káposzta a hordóból

Töltött káposzta, székelykáposzta, szilveszteri káposztaleves – az év végi ünnepekhez hozzátartoznak a savanyított káposztával készült ételek. A Magyar Konyha magazin és a Pannon Gasztronómiai Akadémia közös tesztjén ezúttal a piaci savanyúságosok választékából igyekeztünk megtalálni az ünnepi asztalra méltó káposztákat.

Bíró Lajos: egy kuktába tegyétek a hamvaimat

A halálról, a májusi paprikás krumpliról, a hülyebiztos vadasról, valamint a kirepült vagy kirúgott tanítványokról is beszélgettünk a magyar gasztronómia meghatározó séfvendéglősével az új könyve kapcsán.

Nemesi romantika, polgári valóság

Az elbűvölő Dőry-kastélyból borászatot építő Béres István az IT-szektorból érkezett a pincébe, ahol igyekszik minőségbiztosítással foglalkozni: vagyis kóstolni. A szekszárdi Szent Gaál Kastély és Borház tulajdonosaként a borkészítést Posevitz Ilonára bízza, az árazást pedig édesapja egy mondatára alapozza. Egy ember, aki tudja, hogyan akar meghalni.

Belekóstoltunk az őszi tetőteraszozásba

A belvárosi vendéglátóhelyek egy idő óta felültek a skybarok divathullámára, így beültünk a Hotel Rum Budapest tetején februárban nyitott TopRumba egy estére, hogy megnézzük a csúcsborok, a kiemelkedő pezsgők, a magyaros tapasok és a háztetők együttállását.

Lestyán

A régi parasztkertek kedves magasra növő évelő növénye, amely szinte sehol nem hiányzott. A mai konyha leveleit – frissen vagy szárítva – használja, leves- és ecetízesítőként. A klasszikus húslevesek ízharmonizációjához – öreganyáink emlékezetes leveseiben – mindig nélkülözhetetlenül kedves fűszer volt.

Vonó és fakanál

Zenéjük olyan, mint az igazi falusi konyha. Családias és ízes, szerény és virtuóz, benne van az élet minden zamata. A kárpátaljai Pál família. Beszélgetés Pál István „Szalonna” prímással és szüleivel

Muravidék konyhája

Muraszombat, Kismálnás, Hosszúfalu. Már a nevek is elvarázsolt vidéket sejtetnek. A déli határnál, Budapest és Ljubljana között félúton, a Mura folyó környéke rengeteg izgalmat rejteget a kirándulóknak – és még többet az ínyenceknek.

Dizájnsütemények

Dizájnsütemények, sütikurzus, how-to videók és inspirációgyűjtés. Így néz ki egy főszerkesztő-helyettes hétvégi műszakja, legalábbis Tamás Anitáé, aki szép és finom édességekkel varázsolja szebbé a hétfőket a JOY szerkesztőségében – a kollegák legnagyobb örömére. A hobbicukrász a formabontó, meglepő megoldásokat szereti, de bosszantja, ha az esztétikum az íz rovására megy. Látványos kreációit a közösségi médiában #anitasutott tag alatt találjuk, de ne lepődjünk meg, ha gyümölcsöset nem lelünk a

A marcipán

Van, ahol elképzelhetetlen a karácsony nélküle, mi egyszerűen csak nagyon szeretjük a mandula és cukor házasságából született ehető gyurmát, azaz a marcipánt. Karácsonykor mi is talán többet találkozunk vele: sok sütemény, no és a legnemesebb szaloncukrok is marcipánnal készülnek.

Kecskeeledelek

A kecsketejből készült termékek reneszánszukat élik, a tudatosan táplálkozók és a különleges ízeket kereső ínyencek egyaránt előszeretettel vásárolják a kecsketejet, illetve a belőle készült sajtokat. A kecske húsa viszont sokkal ritkábban kerül asztalra, mint bégető rokonáé.

Megkomponált ízek

„Soha nem laktam a Zeneakadémiától két villamosmegállónál távolabb, ma pedig már élvezem, hogy kertészkedhetek” – mondja Balázs János. A Kossuth-díjas zongoraművész vendégül látta a Magyar Konyha stábját, s beszélt a zene és a gasztronómia összefüggéseiről is.

Sarkig tárjuk a spájzajtót

„Ha komolyan főzök, az nálam egész napos program” – mondja Für Anikó. Az Örkény Színház tagjával gasztronómiai mentorairól, környezettudatosságról és nagyanyáink – belőlünk már hiányzó – tudásáról is beszélgettünk. Közben pedig az is kiderült, mit vitt legutóbb a kollégáinak kóstolóba.

Nem hajlik a kovászbékére a Pékszövetség

Az újhullámos, de ősi technikával dolgozó pékségek nélkül zajlott le ismét a Magyar Pékszövetség versenyének zsűrizése, amelynek hátterében a különböző hozzáállás és a kovász eltérő értelmezése is tetten érhető.

Vigyázat, a boldogság hizlal!

Ha ledobnak egy nyüzsgő chilei utcán, először feltűnik, hogy alapvetően kedves, derűs arcok jönnek-mennek. Utána a nők dús, hosszú, fekete haja. Majd az, hogy mennyire jól viselik, hogy ennyire túlsúlyosak. De hogy ennyien? Néhány bevásárlás és étkezdében vacsorázás után összeáll a kép.

Itt a magyar séfek slágerlistája, táncol a fakanál

Bár éhes vendégként tányérunk tempója nem lehet elég “presto”, legyünk biztosak benne, hogy a konyhán a kezek ritmusra járnak. A szerviz vezérei akár a karmesterek, parancsszavakkal és karlendítésekkel hangolnak szimfóniát a szerteágazó részfeladatok és munkafázisok sorából. Hogy a séfeket mi hangolja munka-kész állapotra, az már más kérdés. Úgy tűnik, zene és konyha viszonyában a műszak sok mindent elbír: metál, néma csend, vagy műfaji fúzió. Lássuk, kinél milyen nóta szól az ebédhez.

Gyenge báránykákat tárkonnyal

A sonka mellett a bárány játszik döntő szerepet a húsvéti asztalon. Ő szolgáltatja vasárnap a bibliai hagyományokon alapuló ünnepi pecsenyét. Méghozzá minden formában!

Zseniális négykezest játszott Mexikó Magyarországgal

Láttunk már négykezest: ketten nyomorognak a zongoránál és igazából senkinek sem jó, mindenki menne békében a saját hangszere mellé, klimpírozni a maga nyolcvannyolc billentyűjéhez. Vannak viszont olyan ritka esetek, amikor egy házibuli pianínóján elszabadul a pokol és négy kéz akkor boogie-t szögel bele a klaviatúrába, hogy Otis Spann szelleme megjelenik a fikusz mellett, a nappali sarkában.

Címkeforradalom a Mátrában, kívül-belül nőies

Úgy tűnik, rendre fordulóponthoz érkeznek a hazai borászatok: a Gere, Vida, Bolyki, Villa Tolnay által megkezdett sort most a mátrai Nagygombos Borászat folytatta. A rózsaszín továbbra is kiemelt szerepet játszik az életükben, a rozéspecialista újragondolt portfólióval és újravázolt arculattal vág neki a tavasznak.

Mivel itatjuk a külföldi diplomatákat?

Idén másodszor jelenik meg a Magyar Konyha külön kiadványaként egy borkatalógus, amely a Külgazdasági és Külügyminisztérium borválogatásához kínál recepteket és mutatja be a szakmai zsűri által kiválasztott 21 bort, amelyet a külképviseleteken kínálnak a vendégeknek és a diplomatáknak.

A tizedik múzsa atyja - Brillat-Savarin története

Karinthy paródiája óta köztudott, hogy Babits Mihály még születése előtt rávette édesanyját, utazzon Szekszárdra, csak hogy versének első sorában kijöjjön az alliteráció („Szekszárdon születtem, / színésznőt szerettem”). A rossz nyelvek szerint Jean Anthelme Brillat, francia gasztrofilozófus is csak azért vette fel nagynénje nevét (Savarin), hogy róla nevezhessék el azt a bizonyos süteményt, amelyet a franciák részeges kalácsnak hívnak.

10 magyar Instagram profil, amit érdemes követni

Ha van terület, ami hemzseg a megörökítésre alkalmas pillanatoktól, az a gasztronómia. Lehet nem egyetérteni az “előbb fotózunk, aztán eszünk” jelenséggel, de ez az iparág most tényleg mindenkit érdekel. Művészi tányérok, konyhai életképek, vagy séfek bulváros megmozdulásai – az éhes rajongótábor szívesen nézelődik, kattint, követ.

Hogy kerül a cseresznye a koktélba?

Manapság sokan egyetértenek azzal, hogy a Luxardo Maraschino a koktélcseresznyék etalonja. A világ bármely pontján térünk be egy jó bárba vagy étterembe, a minőségi, kézműves koktélok egyik elengedhetetlen hozzávalója ez a márka. Pedig nem volt mindig ilyen egyértelmű a siker: a Luxardo mögött viszontagságos évtizedek állnak.

Gyerekkori ízek, felnőtt örömök

A két könyv nagyon különbözik egymástól, Lakatos Márk leginkább főételekkel, Bernáth József desszertekkel érkezett - mégis közös bennük az otthonosság, az idő békés hömpölygésének érzése.

Nadrág a zaciban, húsleves az asztalon

A sors fintora. Kortársak voltak, a realista színjátszás úttörői, a Nemzeti Színház tagjai, mindketten őszinte, tiszta emberek - és mindketten levest főztek. (A leves a gyomor szeretője). Ám, amíg egyiküket a lédús fogás halhatatlanná tette (Ujházi Ede), a másik főztjét életében fel sem tették az étlapra.

Zeneszó nélkül nincs ünnep – Junior Prima a legjobb ifjú zenészeknek

A legtöbb családban felcsendülnek a karácsonyi dalok Szentestén, ám van, ahol ez élő muzsikát jelent. Legtehetségesebb ifjú zenészeinknél az ünnephez nem csupán a hagyományos karácsonyi menü tartozik hozzá, hanem a közös családi zenélés is. A Junior Prima díjátadó gálán pedig kiderült, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. által kitüntetettek nemcsak elhivatottak és elképesztően tehetségesek, hanem kedvesek, közvetlenek és a humoruk is jó.

Fekete ételek, nem csak sátánistáknak

Vicces, de a színelmélet szerint a fekete nem szín, hanem a fehérrel, meg a szürkével együtt „színtelen szín”. Ezzel együtt persze mi, hétköznapi emberek színnek tartjuk, többek közt a gyász és az elegancia szimbóluma, és mint ilyen, soha nem megy ki a divatból. Sőt, ha a fekete ételekre gondolunk, azok most vannak feljövőben.

A világ legdrágább kávéja: Kopi Luwak

Ezt issza Oprah Winfrey és Mark Zuckerberg. Ezt itta Jack Nicholson is – aki a haldokló milliomost játszotta a Bakancslista című filmben – mindaddig, amíg Morgan Freeman el nem magyarázta neki, miből készül. De aztán elmondta, hogy minek is köszönhető az „utánozhatatlan zamat” – és Nicholson nem itta soha többé.

Kicsit uncsi, de nem rossz az ország tortája

Egy aprócska faluból indulunk Komáromba, hogy megkóstoljuk az augusztus 20-tól (néhány helyen már augusztus 18-tól) elérhető Magyarország Tortáját, a Komáromi kisleányt, ott, ahol megszületett: a Jánoska Cukrászdában.

Fém szívószálak az Amazon sztárjai

A műanyag szívószálak jó ideje nem menők – s a környezettudatosság lassan begyűrűzik az Amazon internetes gigaáruházba is, ahol a bestsellerek listáján nemrég feltűnt egy fémből készült szett.

Ahol nincsenek boltok, az emberek elfelejtenek főzni

Új fogalommal ismerkedhetünk meg: ez az élelmiszersivatag, azaz a food desert. Az angol kifejezést akkor használják, amikor egy adott területen élő embereknek egyáltalán nincs lehetőségük egészséges, friss, megfizethető árú élelmiszereket vásárolni. Sokan úgy gondolják, hogy ahogyan ezek a „sivatagok” növekednek, úgy felejt el egyre több ember főzni.

A legjobb strandbisztrók a Balatonnál

A Magyar Konyha nyári számához minden olvasó kapott egy könyvecskét, amelyben 400 balatoni vendéglátóhelyet találunk. A Balatoni gasztrokalauz elején TOP10-es listák szerepelnek, ezek közül a strandbisztrók a legjellegzetesebb balatoni étkezőhelyek. A beach food forradalom az elmúlt évek egyik legörvendetesebb fejleménye volt.

A tahitótfalui Magyar Családi Gazdaság

Népszerű ember: sorban állás a tejautomatánál és a háziorvosi rendelő előtt is. Édesapja után ő is háziorvos és gazdálkodó lett. Tanyájuk küldetésének a génmegőrzést, mellőzött fajták nevelését tartják.

Őrségi csokoládé. Kézműves Csokoládé Műhely Ispánkon

Az Őrség hazánk különösen vonzó, jellegzetes tájegysége, számos ételkülönlegességgel. Csak néhány ezek közül: kapros rántott leves, hajdinamálé, őrségi gánica, dödölle – hogy a tökmagolajról el ne feledkezzünk valahogy! De hogy a csokoládé nem tartozott közéjük, az biztos – eddig legalábbis.

Mit iszunk húsz év múlva?

Ha a viszonylag még hűvös szobából kinézek a június eleji párás, tikkasztó meleg utcára, leginkább az jut csak az eszembe: vizet. Feltéve persze, ha még lesz víz… de bizakodjunk. A Duna közelsége ad némi biztonságot és még arra is gondolhatunk, bor is jut esetleg a poharainkba.

A pokol hercegéről nevezték el Magyarország ételét

Szerintem a lángos lesz az – gondolom, miközben a Budapesti Gazdasági Egyetem tankonyhája felé sétálok, ahol első alkalommal rendezik meg a Magyarország étele elnevezésű szakácsversenyt. Végül is itt a nyár, az ember strandra jár és hekket eszik, palacsintát, meg lángost. Vagy ha nem, akkor biztosan a sertéspörkölt lesz a nyerő – mondom magamnak.

Vékony parasztkolbász

A kolbászkészítők általában a sokáig érlelt, testesebb szárazárura büszkék. A vékonykolbászokból jobb a felhozatal: konyhai alapanyagként is ezeket használjuk. A Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Konyha közös tesztjén a kisüzemi, kézműves termelők választékát teszteltük.

Varázsfészek Gödöllő szívében

Van egy műhely Gödöllő szívében, amelynek bejárati ajtaja kívülről lilásnak tűnik, míg belülről koptatott türkiz árnyalatokban játszik. A titokzatos ajtó mögött olyan mesevilág tárul fel, melyben régi bútorok lényegülnek át, kelnek új életre. Az AsztaLom műhelyét süteményillat lengi be, ami a ház első felében kialakított kávézóba csalogat: hajózz velem, köss ki nálam, érezd magad otthon – hívogatja vendégeit a Caravella. Élettől teli, folyton nyüzsgő varázsfészek ez a hely, melynek alkotói révb

Ezek a YouTube legmenőbb főzős csatornái

Az internet korában nem nehéz főzős tartalmakra bukkanni: bármi is érdekel bennünket, biztos, hogy akad valaki, akinek van róla mondanivalója. Az már nem annyira egyértelmű, hogy a talált tartalom mindig autentikus és megbízható is – így egy ilyen forrás nagy kincs, legyünk akár profik, akár teljesen kezdők.

2000 éves formaterv, máig tökéletes ízzel

Partiarc, okos üzletember vagy egy sima kém? A nők kedvence, a társaság központja és a pezsgő igaz szerelmese? Stílusa, szenvedélye, szónoklatai fogalommá váltak? Igen, ez mind ő: Champane Charlie legendává vált, élete olyannyira filmszerű volt, hogy szomorkás szemével Hugh Grant el is játszotta.

Családi csoki - A bécsi Schokomuseum

Hány múzeum is van Bécsben? A Wikipédia szerint 106, köztük olyan csudák is, mint a Cipő- vagy a Kéményseprő-múzeum, de például az Erste Bank – létező – múzeuma nincs a listán, ami a számadat pontosságát máris gyanússá teszi. Úgyhogy mondjuk azt, hogy legalább 100-110, és akkor a művészeti galériákról, templomokról, kastélyokról és egyéb építészeti látnivalókról még nem szóltunk. Ezek közül az egyik a Schokomuseum.

Mindennapi kenyerünket. Uniós pályázati menüsor

Talán rá sem ismernénk a hazai gasztronómia némely szegletére az utóbbi évek olyan fejlesztései nélkül, mint a korszerű pékségek felépítése vagy a gombatermesztés felfuttatása. Mutatós ételkülönlegességek sem készülhetnének sokáig szakácsutánpótlás nélkül.

Évszázados praktikákkal űzzük el a náthát!

Vannak hagyományok, amelyek generációról generációra szállnak: hogyan töltjük a káposztát, milyen technikával húzzuk át az ágyneműt, milyen ételt adunk a lábadozó betegnek. Némelyikük családonként változik, azonban mégis van néhány, amelyre mindenki esküszik, és évszázadok óta megkönnyíti az életünket.

Elhízás ellen törvényileg szabott adagok?

Skóciában is egyre aggasztóbb méreteket ölt a népesség elhízása. A skót szociáldemokrata párt (SNP) látva a krízist, drasztikus lépések megtételét javasolja. A párt az éttermi adagok csökkentésében és a reklámok, illetve az áruházak kínálatának korlátozásában látja a megoldást – derült ki a máris vitákat kiváltó tervekből.

Büdös a hal? Nem kéne megvenni!

A hal büdös. A hal drága. A hal szálkás. A hal nem kapható a sarki boltban. A halat nem eszik meg a gyerekek. Ugye, ismerős kifogások – már mindegyiket hallottuk, minimum egyszer. Azonban mindre van egy válaszunk, sőt, igazából kettő. A hal finom és egészséges.

Micsoda? Aszú Egerben? Igen, megkóstoltuk!

Szeptemberben még éppen csak ízlelgettük az élményt, hogy feltámadt Eger csillaga, de máris a testesebb adventi időszaknál tartunk, a borvidéknél maradva pedig a bikavér kerül előtérbe. Ebből a szempontból is különleges a St. Andreában az idei karácsony; legjelentősebb boruk, a Merengő, tizedik évjárathoz érkezett. A jeles alkalomra a fiatalabb generáció is készült, méghozzá egy páratlan Ajándékkal, aminek a születésénél Szepsy István, Áts Károly, Balassa István és Szilágyi László segédkezett.

A halálra ítélt tészta nyomában

Rendkívül finom és lehetetlen lemásolni – ez a su filindeu, vagyis isten fonala. Egy tészta, amelyet ezernyi hajszálvékony szálból készítenek Szardínia egy eldugott hegyi városkájában: a titkot ismerő néhány asszony a különleges tésztát bárkinek elkészíti, aki hajlandó egy 30 kilométeres éjszakai gyalogtúrára.

Álom vagy rémálom, ha mellénk ül Martha?

A televíziós nagyasszony, Martha Stewart élete sem mindig könnyű. 76 éves kora ellenére például rengeteget utazik. A repülőn töltött hosszú órák alatt Stewart szereti a saját, jól bevált ételeit fogyasztani a fedélzeten kínált fogások helyett. De vajon áldás vagy inkább átok, ha Martha mellé szól a jegyünk?

Megfontoltan álmodik - Mi hajtja Gerendai Károlyt

Ha az ember Gerendai Károllyal készít interjút, úgy érzi, az orránál fogva vezetik. Ha Gerendai beszél, akkor minden olyan sima: az ember álmodik valami szépet, majd megvalósítja. Sziget fesztivál, Volt fesztivál, Balaton Sound, megastrand a Lupa-tó partján, Michelin-csillagos éttermek. Vajon mi hajtja Gerendait?

Aranyló boldogság

Tóth Zoltán tegezi méheit. A bábonymegyeri méhész nem akármilyen szakember: előbb filozófiadiplomát szerzett, és csak az egyetem elvégzése után tért vissza a méhek és a mézek birodalmába. Mint mondja, lenne mit tanulnunk az apró rovaroktól.

Az élet csapatjáték. Kovács Katalin konyhája

Habár nem szokott hozzá, hogy legyőzzék, már nem zavarja, hogy nem ő nyerte a Konyhafőnök VIP főzőműsorát. Maximalistának vallja magát, aki három olimpiai bajnoki és 31 világbajnoki címével minden idők legeredményesebb női kajakosa. Tudatosan döntött a főállású anyaság mellett.

Szakácskönyvet 100 forintért? Igen!

„A kommunizmus tönkretette a magyar konyhát, levágta csülkeit, megszórta vegetával és piros hamisarannyal.” –háborgunk gyakran, átkozzuk az elmúlt évtizedeket, megtagadva még azt is, ami véletlenül jó volt benne.

Ferran Adrià öröksége

Ferran Adrià, a katalán zseni világhírű, akár egy hollywoodi sztár. Minden gasztronómiai elismerést megkapott, amit csak lehetett: Joël Robuchon szerint ő a földkerekség legjobb szakácsa. Egészen másképp is alakulhatott volna a világ egyik leghíresebb séfjének élete, ha tizennyolc évesen nem szegődik el mosogatófiúnak. Az ötször a világ legjobb éttermének választott El Bulli egykori séfjével A világ 50 legjobb étterme listát kiadó theworlds50best.com készített interjút a kezdetekről és új tervei

A jövő megérkezett, jött vele egy sütő

Mindannyian lefagytunk, hidegre és keményre, mint az a jégtömb, amit a séf tuszkolt a sütőbe. Minek kell szétolvasztani? Mi értelme van a fagyba zárt halszeletnek? A szakács arcán látszott, őrületes turpisság van a háttérben: sejtelmesen mosolygott, majd bekapcsolta a készüléket.

Ezek a legjobb kifőzdék a fővárosban

A Budapest TOP 10 kiadványban listánkba vettünk a kisvendéglőket, igazi étkezdéket, a modern kifőzdéket is. Olyan ebédelőhelyeket, ahol az egyszerűség az úr, de a tálalás, a fogások már a modern kor igényeihez igazodnak. Idén is megjelentetjük bővített kiadású gasztrokalauzunkat. Olvasóinktól várjuk a javaslatokat, észrevételeket!

Nem ehetnek paradicsomot a világ legjobb focistái

Paradicsomot csak mértékkel, szárított marhahúst, áfonyát, gránátalmát és görög joghurtot viszont bátran ehetnek a világ legjobb labdarúgói, akiknek táplálkozására manapság már külön stáb ügyel az európai élvonalhoz tartozó kluboknál.

Mindenkinek jár a tisztességes sör

Remek társaság design köntösbe burkolva: Helmut, Katalin Cárnő, Charlie Firpo, és persze a Balatonvilágosi. A Hedon kisüzemi sörmárka azonban sokkal többre tör, mint meglovagolni a kézműves hullámot, nem kevesebbet tűztek ki célul, mint megújítani a hazai sörkultúrát. A nemes küldetést egy rendkívül elkötelezett, fiatal csapat vállalta magára, szerintük itt az ideje leszámolni az olyan hátráltató tényezőkkel, mint a silány minőség, a női fogyasztók mellőzése, és a túldimenzionált kézműves jelleg

A zöldborsó

Lehet találkozni a cukorborsó névvel a piacon, de a zöldségesek meglehetősen tágan értelmezik a fogalmat. Jobb esetben zsenge velőborsót értenek alatta.

Hús a füstön. A BBQ sütés titkai

Noha a grillre rakjuk a húst a szmókerben, mégsem nevezhetjük grillezésnek a barbecue-t, mert az más sütési eljárást jelent – mondja Adorjányi Máriusz, a nyarspolgar-bbq.blog.hu szerzője. Az évezredes hagyományokat követő, nedves közegben hőkezeléshez szokott magyar néplélek aligha lát tisztán ebben a kérdésben, de cikkünk elolvasása után talán tisztulni fog a füstköd.

Szégyenében a pohár is megreped

Amikor a többi gyerek kóláért meg narancsos lónyálért nyaggatta az apját, én tonikot követeltem – az italomat soha nem akarta meginni más kölyök. Én viszont, ha tehettem kértem, követeltem és kutattam a sajátomat, egyszer még a nővérem arcápoló marhaságába is belekóstoltam, mert az volt ráírva Tini tonik.

TOP 10 Ebédmenü

Nem ehetünk minden délben drága étteremben, nem várhatunk órákat egy-egy fogásra, és sajnos többnyire a munkahelyi menzára sem számíthatunk. Továbbra is nagy divat az ebédmenü, és most már találni is olyan minőségi helyeket, ahol nem roston csirke vagy rántott sajt jelenti a gyors ebédet, hanem előkészített, de jó alapanyagból készült, megfelelő ár-érték arányú menü. Összeállításunk a főváros tíz legjobb ebédelőhelyeit tartalmazza.

Felszállt a füst – új szentély a BBQ híveknek

A Paradicsomban érezhetik magukat a barbecue szerelmesei, ha betérnek a Fény Utcai Piac tőszomszédságában megnyílt Hunyadi Gasztroműhelybe. A Retek utcai bár a húsételek mellett rengeteg kézműves sört kínál, amelyeket – ha kibekkeljük az áprilisi havazást - akár a gesztenyefákkal övezett teraszukon is kortyolgathatunk majd.

A magyar modell New Yorkban főz

A modell szakmát és a kulináris élvezeteket nem szokás egy kontextusban emlegetni, Tombor Nelli azonban szerencsés és különleges kivétel. Sikeres modellként karrierje mellett gyerekkori szenvedélyéről se kellett lemondania: egy évig vezette az angol dryby oldal gasztroblogját, 2015-ben pedig felvételt nyert a híres New York-i Institute of Culinary Education (ICE) iskola egyéves séfképzésére. Számára a konyhai alkotás lényege a gondoskodás és szeretet kifejezése, és a végeredmény is csak akkor le

New York-i étterem a világ legjobbja

2017-ben az Eleven Madison Park étterem vezeti a Világ 50 legjobb étterme listát. Az Osteria Francescana a második, az El Celler de Can Roca a harmadik helyre került. A Noma idén nem szerepel a listán, hiszen a koppenhágai étterem jelenleg pop up étteremként működik.

Prágai tavasz: indulhatunk sörre

Ha szóba kerül Prága, szinte mindeni áhítattal ejti ki: sör. Igaz, hogy ezernyi mást is lehet kezdeni a cseh fővárosban, de ha mindenki inni akar, akkor ennek valóban érdemes utána járni.

Egy nem városkompatibilis személyiség

Sokan álmodoznak saját kávézóról vagy étteremről, Zakar Kata és férje terveiben viszont egyáltalán nem ezek a vágyak szerepeltek. A Káli-medencében töltött időt viszont nagyon élvezték: a táj magával ragadó szépségét, az illatokat, színeket, érzéseket. Egy idő után olyan tortúrát jelentett vasárnaponként elszakadni a környéktől, hogy kezdték komolyan számba venni az itteni megélhetési lehetőségeket. Végül felszámolták városi életüket, és három gyermekükkel a Balaton–felvidékre költöztek. Bár nem

Miért együnk sok halat?

Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás négy kilogramm évente, ami messze elmarad az európai országok átlagától. A hal pedig nagyon egészséges, telítetlen zsírsavtartalma hozzájárul a szív megfelelő működéséhez is. Jelenleg is kampány folyik a halfogyasztás növelése érdekében.

Hol és mit együnk Bécsben?

Bécs Sissi lázban ég, a Demel cukrászdában mindenki az ibolyás cukorkákat keresi. Idén lesz a császárné 180. születésnapja, és pezseg az élet a bécsi kávéházakban és éttermekben. A bécsi konyha az egyetlen, melyet egy városról neveztek el. Bár az osztrák főváros kedvenc fogásai más régiók étlapjain is megtalálhatók, a "wienerisch essen" és a Wiener Schnitzel is egyértelművé teszi, hogy a bécsiek elhatárolják magukat az osztrák konyhától. No, de mit is ettek régen Ausztria fővárosában? És ki kész

Ázsia legszebb tányérjai

Komment nélkül. A Fine Dining Lovers nevű honlap fotókon mutatja be a Világ 50 legjobb ázsiai éttermét felsoroló lista első tíz szereplőjét. A képek magukért beszélnek.

Michelin-kalauz Budapestről

Történtek változások a 2017-es Európa fő városainak gasztronómiáját feltérképező Michelin kalauz budapesti listáján. Várható volt, hogy eggyel kevesebb Michelin-csillag lesz a fővárosban, de van egy Bib Gourmand meglepetés.

Dizájnsütemények. Tamás Anita

Dizájnsütemények, sütikurzus, how-to videók és inspirációgyűjtés. Így néz ki egy főszerkesztő-helyettes hétvégi műszakja, legalábbis Tamás Anitáé, aki szép és finom édességekkel varázsolja szebbé a hétfőket a JOY szerkesztőségében – a kollegák legnagyobb örömére. A hobbicukrász a formabontó, meglepő megoldásokat szereti, de bosszantja, ha az esztétikum az íz rovására megy. Látványos kreációit a közösségi médiában #anitasutott tag alatt találjuk, de ne lepődjünk meg, ha gyümölcsöset nem lelünk a

Mit ebédelt Kádár János?

"Ott voltam, ahol lennem kellett. / Azt (t)ettem, amit (t)ennem kellett." Kádár sírfelirata a gulyáskommunizmus esszenciája. Gasztropolitika a Kádár-korszakban.

Kampány az olajpálmák védelmében

"Gellért-hegynyi esőerdőt menthet meg, ha jó helyen eszik." Ezzel a szlogennel indította el új kampányát a Felelős Gasztrohősök, a fenntartható vendéglátóhelyek számának növekedése érdekében.

TOP 12 hentes újragondolva

Tavaly őszi számunkban bemutattuk a Magyar Konyha kedvenc húsboltjait, ahol a legjobb marha, disznó, bárány és csirke kapható. Azóta sokat változott a "húspiac". TOP 10 hentes újragondolva.

2016 a magyar gasztronómia éve volt

2016-ot a Gasztroélmények Éveként hirdették meg (még 2015-ben), és az biztos, hogy jócskán hallatott magáról a magyar gasztronómia. Bizonyítottunk hazai és külföldi pályán is – végre nem csak itthon voltunk "világhírűek". A leköszönő évet összegezzük.

Bocuse d'Or

Elkészült a kétperces promóciós film, amely Széll Tamás és a magyar csapat felkészüléséről szól, a feszültséggel teli pillanatokról, ahogy a Bocuse d’Or lyoni döntőjére készülnek.

Digitalizáció a konyhában

Az asztalon iPad, rajta üvegtányéron rákok és tengeri algák. A képernyőn hullámok, közben a tenger morajlása hallatszik. Mindez az Arzak étteremben, ahol igyekeznek lépést tartani a korral.

A gyomor derűje: Jiří Slíva

Jiří Slíva világában semmi sem az, aminek látszik. Aki azt hiszi, hogy a prágai grafikus a főkaput választja, csalódni fog – Slíva mindig a hátsó bejáraton érkezik. Ám mindegy, honnan jön: ma ő a világ legjobb gasztrokarikaturistája.

Gasztrokalauz nem csak ínyenceknek!

Megszületett a balatoni kalauzunk kistestvére: Top 10 Budapest címmel minden karácsonyi olvasónk egy 220 oldalas könyvecskét is kap. A magazin decemberi számához járó kiadványban a főváros 270 vendéglátóhelyét ajánljuk, 25 kategóriában. Tesztelőcsapatunk három hónapon át látogatta Budapest gasztrobárjait, gourmet éttermeit, étkezdéit, reggelizőhelyeit, kézműves sörözőit, újhullámos kávézóit, mentes ételeket kínáló helyeit, hogy végül top tízes listákon összesítse kategoriánként a tíz legkiemelke

Együnk bogarat!

Kassák Lajos önéletrajzi regényében (Egy ember élete) bevallja, hogy Brüsszelben bizony literszám falta a stanicliba csomagolt cincérbogarakat, hogy csillapítsa éhségét. Kassáknak szüksége is volt alternatív fehérjeforrásra, hiszen egy árva peták nélkül gyalogolt el – némi kitérővel – Budapestről Párizsba.

Konyhamalac – Claude Serre emlékére

Kétfajta étteremkritikus létezik. Az egyik a sebész óvatosságával nyúl a témához és a betegen szikével ejt sebet. A másik meglóbálja a hentesbárdot. Van azonban a kritikának egy harmadik fajtája is, amelyről ritkán ejtünk szót. Ez a food karikatúra. Ahol nincs idő, nincs tér, sokszor szöveg nélkül kell kifejezni véleményünket. Ha van az éttermi fekete humornak királya, akkor Claude Serre az.

A lélekszakács. Müller Péter író

Ha létezhet verébszakács (Tandori Dezső) és emberszakács (Petri György), miért ne lehetne lélekszakács is? Bár Müller Péter nem nagy ínyenc, lévén háborús gyerek, azért családi kiadójának emblémája a Változások könyvének 27. hexagramja. Az pedig a táplálás jelképe. Az író, akitől tényleg a szellem lakik jól.

Magyar hobbiszakács a luxushotelben

Egy Csongrád megyei blogger, a Boldog Kukta írója szeptember első hetében egyszercsak a bécsi Park Hyatt Hotel éttermében találta magát: nem vendégként, még csak nem is kuktaként, hanem szakácsként. Tóth-Nacsa Ágnes szarvassültjét az egész őszi-téli idényben kérhetik az ötcsillagos szálló vendégei.

Jószívű bogáncs és puha Pinokkió-orr

Számos alapvető zöldségfélénk a Földközi-tenger környékéről származik, ez a térség többek között a zöldborsó, a petrezselyem vagy a fejes saláta őshazája. Ugyanakkor a vidék ma is tartogat számunkra újdonságot vagy legalábbis ritkaságot jelentő konyhai alapanyagokat.

Muravidék konyhája

Muraszombat, Kismálnás, Hosszúfalu. Már a nevek is elvarázsolt vidéket sejtetnek. A déli határnál, Budapest és Ljubljana között félúton, a Mura folyó környéke rengeteg izgalmat rejteget a kirándulóknak – és még többet az ínyenceknek.

TOP 10 - A legjobb éttermek

Étteremfronton a déli parton nem sok történik – írtuk egy évvel ezelőtti kalauzunkban. Idén szerencsére felül kellett vizsgálnunk álláspontunkat, és a déli part örömteli fejlődése miatt nyugodt szívvel bontottuk ketté étteremtoplistánkat. Északon azért persze még könnyebb volt feltölteni a lajstromot…

Olasz étterem a világ legjobbja

Massimo Bottura kisvendéglője lett az első a világ legjobb 50 étterme listán. A lassan már az Oscar-díjhoz hasonló ünnepségen idén nagy meglepetések történtek. A több évig vezető Noma a ötödik helyre csúszott, magyar étterem sajnos továbbra sem került fel a listára.

Újhullámos lágerekkel a Napozóréten

A hétvégén rendezik a hazai kézműves sörök nyári seregszemléjét, amelyen a megszokott választék mellett ezúttal is számos új főzde bemutatkozására számíthatunk. A három napos sörfieszta helyszíne a városligeti Napozórét lesz, ahol 54 kisüzemi főzde és gerilla sörfőző közel 600 sörét kóstolhatjuk.

Milánó-Róma 5:3 – olasz pacal-örökrangadó –

A napfényes Itáliát nyugodt szívvel nevezhetjük pacalnagyhatalomnak, hiszen aki végiglapoz egy olasz konyháról szóló alapos és átfogó munkát – pl. Váncsa István Lakomájának második kötetét –, az mindjárt konstatálja, hogy a talján tucatnál is több trippát készít: toszkán pacalsaláta, toszkán kenyérleves pacallal és borjúlábbal, toszkán pacalleves, venetói pacalrizottó, piemontei pacalleves, piemontei proletárleves, bolognai pacal, canepinai pacal, korzikai pacal, olivetán pacal, reggiói pacal, s

Gourmet-étterem ott, ahol csak a madár jár

A Bonne Chance étterem Bázakerettyén két éve őrzi pozícióját a legjobb vidéki éttermek között. Sikerük titka, hogy a francia konyhát, amivel nyitottak, helyi specialitásokra alapozó konyhával váltották fel. Szarvas, dödölle, göngyölt dagadó, ezertöves fűszerkert és helyben sült péksütemények egy irracionális vállalkozás kínálatában.

Balaton felsőfokon

Bár hűvös most az idő, hétvégére kánikulát jeleznek az időjósok, így a Balaton akár 20 °C -ra is felmelegedhet. A balatoni programszervezők idén is számos rendezvénnyel készülnek a nyárra. A MOL Nagyon Balaton programsorozat május 28-án a tókerülő NN Ultrabalaton futóversennyel indul, a Magyar Konyha magazin szerkesztői pedig már járják körbe a Balatont és környékét, gyűjtik az új címeket a 2016-os Balatoni melléklethez.

A perui konyha titka

A világ ötven legjobb éttermét rangsoroló listán egyetlen olyan város szerepel, amely két hellyel is ott van az első 15-ben. Nem, nem Párizs vagy Tokió, nem is valamelyik baszk vagy skandináv település, hanem Lima, Peru fővárosa. Az országé, amely kulinárisan sokáig leginkább arról volt ismert, hogy a tengerimalacok arrafelé nem végelgyengülésben halnak meg.

Nem csak tengerimalacuk van

A világ ötven legjobb éttermét rangsoroló listán egyetlen olyan város szerepel, amely két hellyel is ott van az első 15-ben. Nem, nem Párizs vagy Tokió, nem is valamelyik baszk vagy skandináv település, hanem Lima, Peru fővárosa. Az országé, amely kulinárisan sokáig leginkább arról volt ismert, hogy a tengerimalacok arrafelé nem végelgyengülésben halnak meg.

Nyuszka, mégis tyúk. Parlagi fajták Apajpusztán

Hét fajtája kapirgál az udvarokon, van belőlük kopasz- és fedettnyakú, fehér, sárga, fekete és fogolyszínű, sőt még palóc is akad. Szomor Dezsőék apajpusztai birtokán van belőlük hét fajta. Magyar tyúkok és kakasok, élnek-halnak gazdájukért, ha a róka el nem kapja őket.

Mesék habbal. Három író, három kávéház

Mi köti össze három író, Karen Blixen, Émile Zola és John Keats életét és munkásságát? A kávé. A dán írónőről elnevezett emlékházban található Dánia egyik legszebb fekvésű kávézója, a párizsi Stohrer kávéház a franciák egyik legolvasottabb írójának regényét idézi, az angol romantika híres költője pedig a legrégebbi római bohémtanya rendszeres vendége volt.

A gasztroangyal. Borbás Marcsi

Nem szeretnék illúziókat rombolni, de a televíziós főzős műsorokban nincs véletlen. A producer előre eldönti, hányszor káromkodhat Gordon Ramsay, Jamie Oliver laza öltözékét stylistok tervezik. Naivitás azt gondolni, hogy ezek a műsorvezetők az életben is ilyenek...

Vasárnapi ebéd: A tíz legjobb sunday brunch

A reggeli (breakfast) és ebéd (lunch) időbeni találkozásából született brunch kifejezés leginkább a vasárnapokra lett jellemző az elmúlt években: innen is alakult ki a sunday brunch elnevezés. Kezdetben leginkább csak a hotelek éttermeiben lehetett a hét utolsó napján lazulni pezsgővel a kezünkben, de az elmúlt időszakban egyre több étterem is kínál exkluzív vasárnapi ebédeket. Összeszedtük most a legjobbakat.

Pop up a világban

A pop up, vagyis az egy-egy napra kinyitó éttermek divatja évek óta tart, a világhírű több Michelin-csillagos éttermek is követték a hóbortot, nem véletlen, hogy Joan Roca tavaly Isztambulban járt, René Redzepi pedig Sydneyben próbált szerencsét.

A Kreinbacher Birtok Somlóról

Kreinbacher József üzletember 2002-ben birtokot alapított Somlón, ültetvényeket vásárolt, szőlőt telepített és elképesztő fejlesztésekbe fogott. A Kreinbacher Birtok mára Magyarország egyik leghaladóbb szellemű borászatává nőtte ki magát, ráadásul a hazai pezsgők frontján is áttörést ért el.

Európa legjobb szakácsa

Massimo Bottura, a modenai Osteria Francescana étterem séfje nyerte el Az év szakácsa címet Madridban. A Magyar Konyha tavaly készített exkluzív interjút az olasz séffel, aki a hagyományos olasz konyha megújításáért és a milánói expón társadalmi szerepvállalásával nyerte el Az év legjobb európai szakácsa díjat.

Titkos tesztelés előzi meg az idei Év Étterme díj átadását

Február végén derül ki, hogyan teljesítettek a budapesti éttermek a 2 Michelin-csillagos séf, Nicola Portinari szerint. A Dining Guide idén már tizenkettedik alkalommal ítéli oda az év legjobb éttermeinek járó elismeréseket, közöttük a legfontosabbat a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díjat. Idén egyedülálló, új bírálati rendszer szerint készül a rangsor, a végső tízes sorrendet ugyanis egy 2 Michelin-csillagos olasz külföldi séf állítja fel. A többi Magyarországon fellelhető rangsorhoz és ka

Humor a konyhában

Ha azt gondoljuk, hogy ételt csupán étteremkritikus tud értékelni, tévedünk. Van a kritikának egy másik fajtája is: a food karikatúra. Ahol nincs idő, nincs tér, sokszor szöveg nélkül kell kifejezni véleményünket. Ha van az éttermi fekete humornak királya, akkor Claude Serre az.

Néha kaviár is kell

Az egykori cárok és császárok csemegéje, a nemes kaviár az eltűnő halállomány miatt ma már nem halászok, inkább tenyészetek révén kerül az ínyencek asztalára. A tenyésztett kaviár is meglehetősen drága, ezért olyan kicsi tégelyekbe csomagolják, amelyekből a legzsúfoltabb ünnepi asztalon is elfér egy.

A szaké

Likőr, párlat vagy bor? Aperitif vagy ételeket kísérő ital? A japán kultúra egyik jellegzetes itala, a szaké egyre divatosabb Európában.

Csillagos éttermek a világon

Az elmúlt két hónap a világ séfjei és a nagy ínyencek számára nagyon sok izgalmat rejtegetett. A héten mutatták be a spanyol Michelin kalauzt, ezzel 11-re nőtt azon országok száma, ahol tudhatjuk, hogy a világ mely éttermei kaptak új csillagot és hova érdemes ellátogatni az elkövetkező évben.

Az Alabárdos az év étterme, Lőrincz György az év séfje

A Gault & Millau Magyarország 2016. étterem- és borkalauz bemutatóján ismertté vált a legújabb magyarországi éttermi toplista. Nem sok meglepetés történt, de van egy új felfedezett, a St. Andrea Wine & Gourmet Bar. Bíró Lajos Hold utcai új vendéglője az alternatív kategóriában lett győzres, az év borászata pedig a Heimann Családi Birtok.

Húspánik

Azt, hogy az iparilag pácolt húskészítmények 95 százaléka rákkeltő lehet, negyedszázada többen is megírták. 1992-ben jelent meg például Kölnben az Iß und stirb (Egyél és dögölj meg!) című kötet, amely kimutatja, hogyan alakul át a bélrendszerben és a gyomorban a tartósításhoz használt kálium-nitrát nitritté, illetve nitrózaminná.

A siker képlete. Az Unicum 225 éve

Ha van magyar márka, amely nem csak „Magyarországon világhírű”, akkor az a Zwack Unicum. A gyomorkeserűt épp 225 éve nyújtotta át II. József császárnak udvari orvosa, dr. Zwack. A legenda szerint tehát 1790-ben hangzott el az elhíresült mondás – „Das ist ein unicum!” –, ami aztán egy sikeres magyar márka névadója is lett, s egyúttal megalapozta a családi legendáriumot is.

Az úrilány néha főz is. Történelem a konyhában:Ugron Zsolna

„Kívülről törékeny őzgida alkat, belül vaslady”. Az egyik magazin a végzet asszonyának mutatja, épp egy Rolls-Royce-ból száll ki csábosan. A szakácskönyvében, a televíziós műsorokban decens úrilány. Most rollerrel érkezett a Szimpla kertbe. Ugron Zsolnával beszélgettünk.

A másik Nagy Palóc: Kövi Pál

Kövi Pál a XX. század második felében (a magyar konyhaművészet sötét korszakában) a verőfényes világgasztronómia egyik ünnepelt főszereplője volt, nevét itthon mégis csak kevesen ismerik. Pedig ő a magyar gasztronómia Puskása, Bartókja, Kordája (legyen az Sándor, Zoltán vagy akár Vince). Nevét mégsem viselik utcák, terek, vendéglők, vendéglátós iskolák vagy ételek. Pedig jó lenne tüzetesen megismernünk, mert még holtában is sokat tanulhatunk tőle. Mondjuk arról, hogyan kell világszínvonalú étter

TOP 10 söröző

Napjainkban divat forradalomról beszélni a gasztronómia és az élelmiszeripar területén, s ez mára elérte a kézműves söröket is. Hazánkban a közelmúlt gyakran ismételt és talán még mindig eldöntendő kérdése, hogy mit is nevezhetünk kézművesnek – de vajon azt tudjuk, hogy mi a sör? És hogy mitől lesz a sör kézműves? A főzdeforradalom nyomában hazánkban is sorra nyíltak a színvonalas sörözők. Az alábbiakban a fővárosi helyek közül gyűjtöttük össze azokat, amelyekben a legszélesebb a választék és a

Sárgabarack-pálinkás országtorta

Legyünk őszinték, kevés olyan kezdeményezés volt az elmúlt években a gasztronómia területén, ami az egész országot így megmozgatta. Mióta évente megválasztják az ország tortáját, az édesszájú magyar nép keresi a cukrászdákat, ahol megkóstolhatja az év cukrászati alkotását. Idén egy pannonhalmi sárgabarack-pálinkás tortát.

Rézi nénik az éji homályban 2. rész. Szekula és a többi Teréz

A régmúlt szegedi gasztronómiájában annyi a Teréz, mint égen a csillag, nem csoda, ha folyton összekeverjük őket. Még irodalomtörténészek, gasztronómusok, könyvtári katalógusok is rendszerint összecserélik a sok Terézt és Rézit – pláne az egyszerű szakácskönyvforgató ember. Próbáljuk meg tisztába tenni a zavaros helyzetet.

Rézi nénik az éji homályban. 1. rész: Doleskó Teréz

A régmúlt szegedi gasztronómiájában annyi a Teréz, mint égen a csillag, nem csoda, ha folyton összekeverjük őket. Még irodalomtörténészek, gasztronómusok, könyvtári katalógusok is rendszerint összecserélik a sok Terézt és Rézit – pláne az egyszerű szakácskönyvforgató ember. Próbáljuk meg tisztába tenni a zavaros helyzetet.

2016-ban Katalónia lesz Európa gasztronómiai központja

Katalónia nyerte el a „Gasztronómia Európai Régiója 2016” címet. Az észak-spanyol provincia jelölésén senki nem csodálkozott, hiszen több Michelin-csillagos étterem mellett itt található „a világ legjobb étterme”, a Celler can Roca is.

Isztria II. - Szőlő és olívaolaj

A gasztronómia járult hozzá talán a legjobban Isztria legfontosabb szőlőfajtájának felemelkedéséhez is. A malvazija istarska a szocialista időkben még csak olcsó asztali bornak számított, ma viszont már trendi, a legjobb horvát éttermek mellett ott van Heston Blumenthal vagy Gordon Ramsay éttermeiben is.

A kávéház lelke: a pincér

A békeidők budapesti kávéháza fogalom volt, fővárosunk egyenest "kávéváros". Persze abból a jó háromszáz, sőt néha több üzletből nem mind vonult be az irodalomba, nem mindegyik volt aranybánya - annál érdekesebb a kérdés: vajon min múlt a siker itt, a kudarc amott? Konyha csak kevés helyen volt (az ipartestületen belül hivatalosan csak 1906-tól jön létre a café-restaurant szakosztály), a kávéházi vendéget nem a gyomrán keresztül lehetett megfogni. Hát akkor?

TOP 10 óbudai kisvendéglők

Óbuda híres vendéglátásának alapját a római korig visszanyúló szőlő- és borkultúra teremtette meg. Aquincum katonái már kétezer évvel ezelőtt csapszékekben, fogadókban és tavernákban (bormérések) koccintottak Bacchus tiszteletére. Júniusi számunkban összegyűjtöttük a legjobb óbudai kisvendéglőket, mi most ízelítőül felsorolunk néhányat.

Magyar Élelmiszerbank

Indulásuk óta több mint 34 ezer tonna élelmiszert osztottak szét az Élelmiszerbank önkéntesei. 14,4 milliárd forint értékű, a hipermarketekben, gyárakban és feldolgozóüzemekben fölöslegessé vált és megsemmisítés előtt álló élelmiszert juttattak el 300 ezer emberhez az elmúlt években.

London kapcsol

El Celler de Can Roca a világ legjobb étterme 2015-ben. Hétfőn este 8 órakor kezdődött a ceremónia, a gasztrovilág Oscar-díj átadása, ahol a világ gasztroelitje megválasztotta az év ötven legjobb éttermét. A Roca fívérek idén megelőzték René Redzepi konyháját.

A legjobb óbudai kisvendéglők

Óbuda híres vendéglátásának alapját a római korig visszanyúló szőlő- és borkultúra teremtette meg. Aquincum katonái már kétezer évvel ezelőtt csapszékekben, fogadókban és tavernákban (bormérések) koccintottak Bacchus tiszteletére.

Könyvbár: dráma a konyhában

Aki azt gondolja, hogy a főváros bulinegyedére ki lehetne tenni a megtelt táblát, mert nincs hely újabb gasztronómiai vállalkozások számára ott, ahol egymást érik pékek, bisztrók, bárok, romkocsmák, az téved. Az alig valamivel több, mint egy hónapja nyitott Könyvbár sikere bizonyítja, hogy van még új a nap alatt.

Európa 100 legjobb étterme

OAD. Sokan a Michelin helyett használják. Mások csak egy újabb étteremkalauznak tartják. A 2015-ös étteremlista mindenesetre 4500 regisztrált tag 160 ezer kommentje alapján készült. Az Opinionated About Dining az internetnek köszönhetően egyre szélesebb rétegeket vonz és máris az egyedüli étteremkalauz, amely a gasztronómia szerelmeseinek listája. 2015-ben az Azurmendi került az első helyre.

TOP 10 Fagyizó

Ha nyár, akkor fagyi. S ha fagyi, akkor gondolatban akár a tengerparton is sétálgathatunk, ahol a hűst adó tenger látványát már csak a kezünkben tartott, ezer színben pompázó fagylalt tudja még tökéletesebbé tenni. Ám ne szomorkodjunk akkor sem, ha...

TOP 10 kicsi cukrászda

„Az élet bizonytalan. Kezdd a desszerttel!” Sokan osztják Ernestine Ulmer írónő bölcsességét. Csakhogy jó desszerthez jutni nem is olyan könnyű, mint ahogy gondolnánk. Pedig Pest-Budán egymást érik a régi és újsütetű cukrászdák, kávézók, süteménymanufaktúrák

Sörforradalom március idusán

Az USA-ban a sörfogyasztás közel húsz százalékát kézműves, kisüzemi sörök teszik ki. Itthon ez még mindig nem éri el az egy százalékot sem, de azért a kézműves és házi sörök egyre népszerűbbek hazánkban is. És természetesen változik a magyar sörkultúra, alakul a hazai sörértők népes köre is. Ennek ékes bizonyítéka az a – számomra legalább is – meglepő tény, hogy a Dublinban február 27-én harmadízben megrendezett Alltech Craft Brews and Food Fair rangos sörversenyén, röviden a Dublini Sörkupán hé

A legjobb éttermek és a legjobb termelők 2014-ben

Hétfőn este adták át a Hennessy-Dining Guide Év Étterme díjat és a Magyar Konyha Termelői díját a Larus konferencia-központban. Az év étterme a Zona lett, a termelői díjat Szomor Dezső, Baumgartner Zsolt és Csóll Péter vehette át.

Michelin-csillagos Európa

A negyedik magyar Michelin-csillagos étterem, a Tanti mellett összesen 155 csillagot osztottak szét a Michelin Europe 2015 kiadvány ellenőrei. Új Bib Gourmand elismerést a Laci konyha érdemelt ki a kalauz szerint.

Gasztropillanatok a bor hétvégéjén

A Borkonyha és a Kistücsök étterem is kapott elismerést hétvégén, a VinCE Budapest rendezvényen, ahol többek között a legjobb borvacsora és a legjobb borlap díját is átadták.

Mit együnk az osztrák Alpokban?

Konzerv gulyásleves, porból készült gőzgombóc és fánk. Ismert ízek az osztrák Alpok síparadicsomaiban. Ki gondolná, hogy annak örülünk, ha magyar szakáccsal találkozunk egy hüttében vagy egy panzióban?

A francia konyha ünnepe

Március 19-én öt kontinens ezer séfje egyszerre ünnepli a francia konyhát. Az eseményt Alain Ducasse, a francia konyha legnagyobb sztárja kezdeményezte és meghívására 1300, köztük tíz magyar étteremben is francia menü kerül a tányérokra.

Ízetlen narancsok?

A boltokat, főleg az áruházláncokat ellepték az olcsó narancsok. Az ízetlen, gyenge minőségű déligyümölcsök, amelyeket ipari körülmények között termelnek, már kétszáz forint alatti áron kaphatók.

Böjt előtt irány Pozsony!

Ha még Húshagyó Kedd előtt szeretne kirándulni és jókat enni féláron, akkor érdemes Pozsony felé vennie az irányt. A szlovák fővárosban és környékén ugyanis többtucat vendéglőben lehet speciális menüsorokat megkóstolni - speciális áron. A gondosan összeválogatott listán a legdivatosabb éttermek és a hagyományos, családi étkezdék is szerepelnek. Ikonikus, regionális és nagymamák receptje alapján készült fogásokat lehet kipróbálni.

A horvát konyha

Zágráb, ahogy az egy rendes főváros esetében lenni is szokott, igazi olvasztótégely, egy konyhává gyúrta a Monarchia hagyományait, az osztrák és magyar konyhából vett át alapokat, amit aztán velencei, olasz hatással fűszerezett...

Gasztroturizmus

Változnak az idők. A turizmus új utakon jár, a tematikus városlátogatások esetében a gasztronómia egyre nagyobb szerepet kap. Az északi országok és Spanyolország példája kezd hatni egész Európában. A Bocuse d'Or szakácsverseny pedig Magyarországnak hozhat turistákat.

Vonó és fakanál. Pál István „Szalonna” és családja

Zenéjük olyan, mint az igazi falusi konyha. Családias és ízes, szerény és virtuóz, benne van az élet minden zamata. A kárpátaljai Pál família. Pál Lajos, az ördöngös harmonikás, a kijevi zeneakadémia karnagya, felesége, Jancsó Katalin zenepedagógus, fiuk, Pál István, a legendás „Szalonna”, a Magyar Állami Népi Együttes prímása és zenekarvezetője, felesége, Czébely Beáta zongoraművésznő és Pál Eszter, Szalonna húga, az énekesnő, a népművészet ifjú mestere. Tizenöt éve Magyarországon élnek, de szü

Melyik a legjobb karácsonyi étel?

A kérdés már önmagában eretnekség. Még hogy kiválasztani a számtalan remek fogás közül a legjobbat! De hát évente megválasztják a világszépét, az év autóját, a legjobb éttermeket is. Miért ne rangsorolhatnák kedvenc karácsonyi fogásaikat az olvasók?

Prima Donna – príma konyha. Beszélgetés Marton Évával

Harminc évig élt külföldön. Szinte mindenütt megfordult, ahol operaház működik. A houstoni Ritz hotel séfje, Todd Rogers egy süteményt nevezett el róla. Mit jelent Marton Évának a karácsony? A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas opera-énekesnővel beszélgettünk.

A Törley a világ legjobbjai között

Egy évvel a megjelenésük után már nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy a magyar borok hírnevének öregbítéséhez jelentős mértékben hozzájárultak a Törley borai. A több mint 130 éve közkedvelt pezsgők nyomdokait követve idén már a pincészet borai is tucatnyi díjat hoztak el hazai és nemzetközi borversenyekről.

Francia ízek hete Budapesten

Kóstolókkal, ételbemutatókkal és nemzetközi hírű séfek specialitásaival mutatkozik be a francia gasztronómia november 13. és 20. között a főváros több helyszínén a Francia ízek rendezvénysorozat keretében.

A tökéletes ebéd

Krúdyról, a „legnagyobb irodalmi ínyencről” annyi történet kering, hogy ember legyen a talpán, aki az író és a regényhősök figuráit különhámozza. Az adomák egy részét ő maga táplálta, többségüket a kortársak hizlalták kövérre....

Krumplistarhonya

A tarhonya megfejthetetlenül egyszerű étel, de jó. A legnagyobb igazságok a fazékban is egyszerűek. Az evés művészetének evangéliumaiból azonban jóvátehetetlenül hiányzik ez a rusztikus, parasztiánus eledel...

Séfversenyt nyert Sárközi Ákos

Hogyan válhatnak férfiak háziasszonyokká? Például úgy, hogy profi konyhafőnökként elindulnak a Világevő Séfversenyen. Ezen a megmérettetésként ugyanis nem lehet méregdrága, speciális gépeket...

Székely termék védjegy

Pityókás kenyér, töltött káposzta, kocsonya, kürtőskalács, és házi csokoládé is van a Székely védjegyet megszerzett termékek között, amely védjegyet Hargita Megye Tanácsa alapította 2008-ban. 2014. október 9-19 között zajlik a Székelyföld Napok Maros, Hargita és Kovászna különböző településein.

Kassai polgárok konyhája

Márai Sándor csalódna, ha ma szülővárosában a magyar konyha nyomait keresné vagy akár csak inna egy pohárral kedvenc somlói juhfarkjából. Kassán a szlovák gasztronómia megújítása is az elején tart...

Gasztroboltok Pest-Budán

Néhány éve egy fine dining étel vagy az ország egy eldugott konyhájának ízei sokak szemében érdeklődő csillogást váltottak ki, ez azonban ma már kevés. A jó szakácskönyvek megvehetők, a fogások otthon is elkészíthetők. Kellett valami plusz, ami a gasztronómiát továbbra is az érdeklődés középpontjában tartja. Az új divat elérte a magyar fővárost is. Ma már egy jó kávé mellett a dizájnban vagy növényekben is gyönyörködhetünk - s az új "élményeket" akár haza is vihetjük.

A tíz legjobb magyar étel

Az ötlet már önmagában eretnekség. Még hogy kiválasztani tízet a számtalan remek magyar étek közül. De hát évente megválasztják a világszépét, az év autóját, vagy a legjobb éttermeket is. Miért ne rangsorolhatnák kedvenc fogásaikat a gyomor szerelmesei?

A magyar Jamie Oliver

Erdőn-mezőn, folyóparton, városban, a tengernél. Segal Viktor új kötete a piknikezésről szól. Hogyan készítsünk gyors és finom útravalót a családnak.

Magyar konyha amerikai szemüveggel

Az Onyx, a Mák Bistro, a Bock Bisztró, a Pesti Disznó és a Macesz Huszár szerepel a modern magyar konyha legjobb képviselőit felsorakoztató New York Times listáján.

Olvasóink tíz kedvenc magyar étele

Kíváncsiak voltunk, olvasóink melyik magyar ételt szeretik a legjobban. Meglepő, hogy a töltött káposzta végzett az első helyen? A Magyar Konyha Online és a Facebook oldalunkon feltett kérdésre sok válasz érkezett...

Kis magyar pezsgőtörténet

Mivel is kívánhatnánk boldog, finom ízekkel, jó borokkal teli Új évet, mint a pezsgő történetével és a magyar habzóborok listájával.

Az étkezés bölcselete

Az újév a nagy fogadalmak időszaka. És nem árt néha tisztázni is néhány fogalmat. Kezdjük az évet a gasztronómia szó magyarázatával, a nagy gasztrozófus, Brillat-Savarin gondolataival és a két nagyevő, Gargantua és Pantagruel középkori figuráinak történetével.

Borászok Borásza 2013: Szentesi József

Péntek este Szentesi Józsefet választották a borászok az év borászának. Az év borászfelfedezettje Berecz Stéphanie lett. A Borászok Barátja díjat idén Borbás Marcsi vette át, a Magyar Borért díj nyertese Dr. Molnár Péter.

Az Év fiatal menedzsere

A Bárány család száz éve foglalkozik baromfitenyésztéssel. A Master Good Kft. ügyvezető igazgatója, ifj. Bárány László nemrég vette át az Év Fiatal Menedzsere 2012. címet. A kisvárdai cég azóta az Aranyszalag minőségi tanúsítványt is megkapta. Interjú ifj. Bárány Lászlóval.

Elindult az Ízlelő

Az Ízlelő portál küldetése, hogy elősegítse a hazai kézműves termékek, termelői piacok és minőségi hazai alapanyagokat felhasználó éttermek népszerűsítését.

A Michelin-sztori

A tavasz beköszöntével egy vörös könyvecske tartja rettegésben Európa konyhafőnökeit. Külsőre olyan, mint Mao Ce-tung fő műve, de belül nem a kínai kulturális forradalom vívmányait sorolja, hanem éttermeket. Nem Biblia, nem is az alkimisták titkos orákuluma, csak egy étteremkalauz. Sokan mégis a...

A komló és a maláta szerelmesei

Kezdetben volt a bor újjászületése. Aztán a pálinkáé. Most a kézműves és kisüzemi sörfőzdék reneszánszát éljük. A Legenda sörfőzde magasról indult, átvészelt egy hullámvölgyet, és most megint a csúcsokat ostromolja, pedig még csak másfél éve létezik...

Villa Sandahl - Bakó Ambrus badacsonyi borászata

Bakó Ambrus nem tudta pontosan mi és miért, csak azt, hogy mágnesként vonzza valami a Badacsonyhoz. Azzal a hittel indult, ha természetes módon készíti a bort, ha túlzott mértékben nem avatkozik bele a folyamatokba, akkor jó bor születik. Ambrus számára a borászat az önkifejezés eszköze.

Ördögárok szerelmese - Günzer Tamás, a józan borász

Birtokának legjobb borát édesapjáról nevezte el, és a mai napig maga metszi az első ültetvényét. Erdőket irt, helyükre szőlőt telepít, és most már tudja azt is: lesz, aki a nyomába lép. Günzer Tamás villányi gazda a rajongásig szereti a bort, de az üzleti életben megmaradt realistának.

Kóstolja meg Kolozsvárt!

Fél évet töltöttünk Kolozsváron, s közben a város szerelmesei lettünk. Nem mellékesen végigettük a kincses várost - keresztbe-kasul. Most néhány helyet és arcot ajánlunk a Kolozsvárra indulók figyelmébe.

Hogyan készül az igazi nápolyi pizza?

A világ legegyszerűbb étele, mégis ritkán jutunk olyan pizzához, ami gasztronómiai élményt nyújt. Enzo Coccia, nápolyi szakács sokak szerint a világ legjobb pizzáját készíti. Most mi is megpróbálhatjuk.

Balatoni falások

Akkor még nemes halakat, kecsegét, süllőt, fogast evett mindenki a Balaton partján - emlékeztet Temesi Ferenc írása arra, milyen volt az ötvenes évek Balaton partjának gasztronómiája.

Joan Roca

A spanyol Roca fivérek étterme évtizedek óta szerepel a világ legjobbjai között. Sőt, a tekintélyes brit Restaurant Magazine tavaly a gironai Celler de Can Rocát választotta a világ legjobb éttermének. Idén másodikak lettek az ötvenes listán. "Nincs ebben semmi rendkívüli" - mondja Joan Roca, aki a testvérek közül a konyhát vezeti. Az viszont csodaszámba megy, ha valakinek sikerül asztalt is foglalnia az étterembe. Tízszeres a túljelentkezés.

Meggy

A cseresznye szezonját savanyú, de sokoldalúan használható testvére, a meggy időszaka követi. A meggyet nem tartjuk tipikusan "magyaros" gyümölcsnek, hiszen egész Európában, a hűvösebb vidékeken is elterjedt. Ugyanakkor a nálunk termő meggy más jellegű, mint amit Nyugat-Európában általában meggy alatt értenek, és meggytermelésünk világviszonylatban is számottevő: a ranglista 7-8. helyét foglaljuk el.

Elkezdődött a fagylaltszezon

Hamar megérkezett a nyár és a fagylaltozók előtt kígyózó sorok állnak. Sajnos sok helyen árulnak még porból készült fagyikat, de Budapesten egyre több a kézműves fagylaltozó. Utánajártunk, hol.

A gyimesi racka

Van egy különleges magyar juhfajta, amelyről hosszú ideig semmit sem tudtunk. Pontosabban ismét van egy újabb különleges magyar juhfajta, amelyről ma már egyre többet tudunk: a gyimesi racka. Első számú szakértőjének sokan Földi Gyulát tartják.

A biomítosz nyomában

Semmivel sem egészségesebb a bioélelmiszer - járta be a világsajtót a szenzáció, a német média biohazugságról ír, az egyszeri fogyasztó pedig megnyugszik, hogy nem fizette ki a biofelárat, hiszen úgyis csalás az egész. Honnan tudhatjuk, hogy tényleg öko a bio?

A Konyha már a spájzban van

Tervezgetjük és ábrándozunk róla, rengeteg fotót és katalógust nézünk át, miközben keressük az igazit. És a Konyhakiállításon végre találkozhatunk is vele, az új konyhánkkal!

Pusztai örökség

Kecskemét gasztronómiáját az elmúlt évtizedek, sőt évszázadok határozzák meg. A környékbeli vendéglősök a helyi termelőktől szerzik be a jó minőségű alapanyagokat, kunsági borokat és pálinkákat.

A Becherovka

Prága gasztronómiájáról készült februári írásunk egyik főszereplője a sör. A cseheknek azonban nemcsak egy nemzeti itala van. A Becherovka ánizsos-fahéjas illatával a világ egyik legfinomabb gyomorkeserűje.

Modern konyha karácsonyra?

Halászlé, rántott hal, töltött káposzta, bejgli. Tradicionális ételek és a modern konyha találkozása. Interjú Kaldeneker György szakáccsal, aki szerint sokszor a legmeglepőbb párosításokból születnek az igazán ünnepi ízek.

Kenyér és bűn

„A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát.” Mahatma Ghandi hajdan bölcs szavai egy az egyben tükrözik a mai fogyasztói társadalom tipikus tünetét. Igaz, egyre többen vagyunk, akik odafigyelve, tudatosan kezdenek alább adni ebből a mohóságból – de még mindig nem elegen.

Egy pohárral a kádba

Ahogy a romantikus filmekben példálóznak vele, biztos sokunkban felötlött néhányszor, hogy vacsorapartnerünk fejére zúdítsuk a teli pohár vöröset. De sose tegyünk ilyet, két okból se. Elsőként azért, mert a jó bort kár pazarolni, rosszat meg ne kérjünk ki. Másodsorban pedig azért, mert a borfürdőnek számtalan előnyös hatása ismert, például simább, bársonyosabb lesz tőle a bőrünk.

Közép-Európai gasztronómia: Krakkó

A Magyar Konyha most induló sorozatában Közép-Európa gasztronómiájával foglalkozunk. Mi az a különös közép-európai életérzés, ami Krakkótól Dubrovnikig összeköti az itt élőket? Mi más, mint a konyha. Közép-Európa fájdalmas története során identitásának egyik legfontosabb záloga. A legnagyobb megbékélések mindig a fehér asztalnál köttetnek. Sorozatunk első állomásán Krakkó gasztronómiáját mutatjuk be.

Kézműves termékek online piaca

Ma már minőségi termékeket, zöldséget, gyümölcsöt, lekvárt, mézet, kézműves készítményeket is vásárolhatunk interneten. A termelői piacok mellett megnőtt az online piacok száma. Körkép.

Szakácsok vagy szakácsnők

Nagy visszhangot keltett a Time magazin címlap sztorija, amely a világhírű séfek egyre nagyobb befolyásáról értekezik. Csak egy bökkenő van, női séfről nem olvashatunk a cikkben. Záporoztak a levelek a szerkesztőségbe, a szakácsszakma és az olvasók egyaránt tiltakoznak az egyenjogúság ellen, egymásra licitálva sorolják a híres szakácsnőket.

Rekeszek a konyhában

Hogy jutottunk el odáig, hogy a skandináv országokban már a kidobott élelmiszer újrahasznosításán gondolkodnak? Milyen kísérlet bizonyítaná be a kétkedőknek, hogy érdemes odafigyelni, mi minden fut át a konyhánkon? A válság tényleg kevesebb szemetet eredményez? Kérdések, amelyekre Török Szabolcs, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) szóvivője ad választ.

A tekintetes asszony káposztája

Közeledik a karácsony, így szólni illik a töltött káposztáról. Szabályos oknyomozásban kísérli meg Cserna-Szabó András író és Segal Viktor séf kideríteni, mi is ünnepeink jeles ételének, a kolozsvári töltött káposztának az eredeti receptje.

Élet a paprikás csirkén is túl - Interjú Bíró Lajossal

Hivatalosan is megnyitotta kapuit a Bock Bisztró Buda a Szarvas Gábor úton. A séf Bíró Lajos, aki a magyar szakácsok közül elsőként állt ki a mikrofonok elé, bizonyította be, hogy a séf nemcsak a fakanalat tudja megragadni, hanem meggyőzően tud beszélni a konyháról, alapanyagokról és ízekről.

A Cuki

Pincérnek lenni hálátlan szerep. Az igazi pincnök sohasem sztár. Inkább pszichológus, gyóntatópap, szmokingos napszámos. Vezetéknevén szólít több száz törzsvendéget, ám őt mindenki csak keresztnevén ismeri. Cukiról, a Bock Bisztró főpincéréről se tudja senki, hogy becsületes neve: Erki János.

Szakács határok nélkül - interjú Martin Berasategui-val

Hét Michelin-csillagos séf: San Sebastiánban egy háromcsillagos, Barcelonában egy kétcsillagos, Sevillában és Tenerifén pedig egy-egy egycsillagos étterme van. Szerzői konyha klasszikus baszk alapokon. Martín Berasategui a spanyol gasztronómia kultikus figurája.

Rákóczi túrós

Még ma is vannak, akik azt hiszik, hogy a Rákóczi túrós II. Rákóczi Ferencről, a fejedelemről kapta a nevét. Pedig Rákóczi János szakácsmester is nagy név volt a népi demokráciában. Többek között rábízták a brüsszeli világkiállítás magyar konyhájának irányítását is.

Gault&Millau Magyarország 2014

Az Anyukám Mondta az éve étterme, a Tokaj Kikelet Pince az év borászata, Wolf András és Fekete Antonio az év konyhafőnökei, a Rév csárda kapta a kulináris örökség nevű kitüntetést, az év kisvendéglője pedig az Öreg Harang Borozó. Átadták a Gault&Millau díjakat és bemutattál a 2014-es kalauzt.

Csárdák reneszánsza

Az egykori bakonyi és az alföldi csárdák világa a múltté, nem áll már a Nyakvágó, a Búszerző, a Koponya, az Ebgondolta, helyettük viszont járhatunk a ma is legendás halászcsárdákba, vagy éppen a nemrég megnyílt balatonfüredi Baricska csárdába.

Gastronomika és London

15. alkalommal rendezik meg San Sebastiánban a világ egyik legismertebb gasztronómiai konferenciáját. Az október eleji esemény ezúttal a londoni konyhát és egyben a street food mozgalmat jelölte meg fő témaként.

Trendi lett a kézművesség

Talán soha nem volt olyan könnyű a hedonizmusnak élni, mint napjainkban. Az elmúlt évtizedet bátran nevezhetjük gasztronómiai forradalomnak hazánkban: áradnak felénk az exkluzív kóstolók, speciális tanfolyamok, főzős filmek és tévéműsorok, nem beszélve a gasztro blogokról.

Repülő Kulináris Cirkusz Budapesten

Főztek a maláj királynak és a Guns N’ Rosesnak, megjártak Michelin-csillagos konyhákat és nyertek Bocuse d’Ort, a múlt héten pedig kétszer is Budapesten csillogtatták meg tudásukat a világ egyetlen utazó szakácsbandájának séfjei.

Ismét virágzik a kávéházi kultúra

Kevés viszont az olyan kávéház, ahol meghitt hangulatban több órát is eltölthetünk egy kávé és egy sütemény mellett anélkül, hogy a pincérek jeleznék, keveset fogyasztottunk. Lássuk hol éreztük magunkat a legjobban az utóbbi időben.

Cserepes bab, csíptetős ponty

Baranya legdélebbi csücske (a Drávaszög) ragaszkodik talán a leginkább gasztronómiai hagyományaihoz. A mohácsi sokácok busójárásával egy időben busók tűnnek fel a horvát-baranyai sokác falvakban is, cserépedényben fő a bab, szabad tűz lángja fölé teszik a halászlével teli bográcsot, majd ugyanennek lángja mellett füstölődik édessé a csíptetős ponty.

Mozimenü

Film és gasztronómia kapcsolata hálás téma, megmozgatja mindenki fantáziáját. De mit tanulhatunk az evős jelenetekből? Van-e a filmesek szerint az étkezésnek életfilozófiai tanulsága? A Magyar Konyha exkluzív filmtörténeti menüjében recepteket is elárulunk.

Főzzünk ajándékot

A karácsonyi Magyar Konyhában a sok olvasmány mellett idén számos ajándékkészítési ötlettel, hasznos receptekkel, bevásárlói tippekkel lepjük meg olvasóinkat.

Merre tovább főzőiskolák?

Párkereső főzőestek, gluténmentes ételek készítése, nyelvtanuló kurzusok. Csakhogy párat említsünk a legújabb főzőiskolai kínálatból. Sorozatunkban bemutatjuk a budapesti főzőiskolák kurzusait, az új trendeket, hogy eldönthessék, hol fejlesszék főzőtudományukat.

Magyar almafajták

A magyar almafajták világhírűek, többnyire mégsem európai almákat vásárolunk. Pedig a Kárpát-medencéhez szokott fajták termesztése egyszerűbb lenne. Már a nevek is sokatmondóak. Bőralma, citromalma, selyemalma, jegesalma, leánycsecsű alma. Régi gyümölcsnek dicséreti.

Informál és bátorít

Két újságíró, Henri Gault és Christian Millau 1973-ban adta ki az Éljen az új francia konyha! című kiáltványt, ami felforgatta a gasztronómia világát - ez ma már történelem. Étteremkalauzuk szókimondó kritikái miatt szintén nagy port kavart Franciaországban.

Száz éves a pálpusztai

A magyar büdös sajt idén ünnepli 120. évfordulóját és ennek örömére a hungarikumok közé szeretnék emelni a pálpusztai sajtot. Kár, hogy a ma kapható pálpusztai íze már nem olyan mint az eredetié.

A kézműves sajtok diadala

Egy eldugott kis andalúz faluban a helyi kecskék és juhok tejéből készült sajttal a Payoyo cég 2011-ben négy kategóriában is elnyerte " A világ legjobb sajtja" címet. Magyarországon is egyre többen próbálkoznak házi kecske és tehénsajt készítésével. Az Őrség vagy a Káli-medence éghajlati adottságai kifejezetten kedvezőek a tejet adó állatok tartására. Egy andalúz kézműves sajt példája mutatja, hogy érdemes munkát fektetni a jó sajt készítésébe, mert idővel meghozza az eredményt.

Halsütő kocsi a Balaton körül

Ropogós sült keszeget, ízletes pontyszeletet és sült busát egyaránt kínálnak a mobil halsütőben, amely ezen a nyáron a balatoni rendezvények egyik főszereplője.

Határtalan szabadság a konyhában

Megjelent a Braun első vezeték nélküli kézi mixere. Ergonomikus kivitelének és a vágóeszközök széles választékának köszönhetően sosem volt könnyebb kedvenc receptjeinek elkészítése.

Birkapörkölt

Június 30-án tartják Karcagon a híres Birkafőző Fesztivált. A birkapörkölt nemzeti étel és egyáltalán nem mindegy, hogy miből és hogyan készül.

Korai cseresznyék

Május második felében jelennek meg az első a cseresznyék a piacon. Nem túl nagyok, nem túl ropogósak, nem túl ízletesek, de mégis csak cseresznyék. Hova érdemes cseresznyefát ültetni? Milyen fajtákat ismerünk? Hol van Magyarország cseresznyéskertje?

Zöldvendéglők

A Magyar Konyha ezúttal a budai zöldvendéglőket tesztelte. Közel száz kertvendéglőben jártunk, bekalandoztuk Budát a Kopaszi gáttól a Római partig, Budafoktól Zugligetig, Óbudától Hűvösvölgyig. Végül 13 +1 olyan kertvendéglőt találtunk, ahol a miliő, a konyha, a felszolgálás emlékeztet a legendás budai zöldvendéglők hangulatára és minőségére.

Az év gasztronómusa: Ráspi

Öntörvényű személyiség, sokak szemében példakép, a szó nemes értelmében vett kézműves. Ráspi a magyar gasztronómia úttörőinek egyike - borász, szakács, étteremtulajonos. A Gault&Millau Magyarország 2012-ben őt illette az "Év gasztronómusa" címmel.

TOP 10 pékség

Top 10 pékség, de a lista nem teljes. Várjuk véleményüket, hol kapható a legfinomabb kenyér, péksütemény, kalács vagy briós.

Az ember sorsa a jelleme

Tíz éve nem eszem hibridet, génmanipulált húst, ipari aromát. Csak a saját állataimat, melyek hihetetlen nyugalomban, stresszmentesen élnek itt, a Káli-medencében. (Szeremley Huba)

Borsznobok bibliája

Kamp és Lynch mérsékelten jópofa szótára azért unalmas a magyar olvasó számára, mert a franciamániás amerikai borsznobon ironizál, akit mi (valljuk be) kevéssé ismerünk.

Az ember, aki mindig a legjobb felé tart

A legtöbb utazó romantikus hangulatba kerül Tokaj-Hegyalján, ha meglátja a szőlőtőkék rendjét. Az itt élő szőlészek és borászok ugyanezt érzik, amikor végigjárják birtokukat. Mert itt ősi hagyománya van a borkészítésnek, és a minőségen kívül csak egyvalami számít: hogy az ember minden körülmények között ember maradjon.

Bálmos és zsíros kakas

Jókai Mór 1862-ben arra buzdított, hogy gyűjtsük össze "nemzeti eledeleinket", mielőtt végleg feledésbe merülnek. "Nem szabadna a magyar konyhát pusztulni hagyni! - írja később Mikszáth Kálmán is. - Pusztuljon a gentry, a szűzdohány, de az ősételek maradjanak."

A porrá lett kakas

A közelmúltban internetes közvélemény-kutatás zajlott, mely azt volt hivatott kideríteni, melyik Magyarország kedvenc étele. A legtöbb szavazat az Újházi-tyúkhúslevesre érkezett. Meglepően jó eredmény ez egy olyan fogástól, ami tulajdonképpen nem is létezik. De ne szaladjunk ennyire előre.

Meglepő édességek a Váci desszert szalon

Bejárta a világot, luxushajókon és ötcsillagos szállodákban töltötte az inaséveit Mihályi László mestercukrász. A váci Desszert Szalon megálmodója, tulajdonosa két évvel ezelőtt az első és azóta is egyetlen magyarként képviselte hazánkat a világ legrangosabb cukrász-világbajnokságán Lyonban, a Cupe du Monde-on.

A nagymama nyomában

A nagymamától örökölt süteményreceptekre alapozva építette fel az ország egyik legjobb kávéházát Balatonfüreden a Schindele testvérpár. Házi sütemény és házi kenyér, saját pörkölésű kávé, saját bor, pálinka és tea várja a vendégeket a füredi vitorláskikötőben lévő Karolina Kávéházban.

A zene hídján

Gálakoncert a horvát - magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulója alkalmából.

Somló újraindul

Megújult terasz, pezsgőújdonságok és az eddigi legkedveltebb fogásokból összeállított étlap.

Muravidék konyhája

Muraszombat, Kismálnás, Hosszúfalu. Már a nevek is elvarázsolt vidéket sejtetnek. A déli határnál, Budapest és Ljubljana között félúton, a Mura folyó környéke rengeteg izgalmat rejteget a kirándulóknak – és még többet az ínyenceknek.

Vigyázat, a boldogság hizlal!

Ha ledobnak egy nyüzsgő chilei utcán, először feltűnik, hogy alapvetően kedves, derűs arcok jönnek-mennek. Utána a nők dús, hosszú, fekete haja. Majd az, hogy mennyire jól viselik, hogy ennyire túlsúlyosak. De hogy ennyien? Néhány bevásárlás és étkezdében vacsorázás után összeáll a kép.

Hogy kerül a cseresznye a koktélba?

Manapság sokan egyetértenek azzal, hogy a Luxardo Maraschino a koktélcseresznyék etalonja. A világ bármely pontján térünk be egy jó bárba vagy étterembe, a minőségi, kézműves koktélok egyik elengedhetetlen hozzávalója ez a márka. Pedig nem volt mindig ilyen egyértelmű a siker: a Luxardo mögött viszontagságos évtizedek állnak.

A világ legdrágább kávéja: Kopi Luwak

Ezt issza Oprah Winfrey és Mark Zuckerberg. Ezt itta Jack Nicholson is – aki a haldokló milliomost játszotta a Bakancslista című filmben – mindaddig, amíg Morgan Freeman el nem magyarázta neki, miből készül. De aztán elmondta, hogy minek is köszönhető az „utánozhatatlan zamat” – és Nicholson nem itta soha többé.

2000 éves formaterv, máig tökéletes ízzel

Partiarc, okos üzletember vagy egy sima kém? A nők kedvence, a társaság központja és a pezsgő igaz szerelmese? Stílusa, szenvedélye, szónoklatai fogalommá váltak? Igen, ez mind ő: Champane Charlie legendává vált, élete olyannyira filmszerű volt, hogy szomorkás szemével Hugh Grant el is játszotta.

Elhízás ellen törvényileg szabott adagok?

Skóciában is egyre aggasztóbb méreteket ölt a népesség elhízása. A skót szociáldemokrata párt (SNP) látva a krízist, drasztikus lépések megtételét javasolja. A párt az éttermi adagok csökkentésében és a reklámok, illetve az áruházak kínálatának korlátozásában látja a megoldást – derült ki a máris vitákat kiváltó tervekből.

A halálra ítélt tészta nyomában

Rendkívül finom és lehetetlen lemásolni – ez a su filindeu, vagyis isten fonala. Egy tészta, amelyet ezernyi hajszálvékony szálból készítenek Szardínia egy eldugott hegyi városkájában: a titkot ismerő néhány asszony a különleges tésztát bárkinek elkészíti, aki hajlandó egy 30 kilométeres éjszakai gyalogtúrára.

Álom vagy rémálom, ha mellénk ül Martha?

A televíziós nagyasszony, Martha Stewart élete sem mindig könnyű. 76 éves kora ellenére például rengeteget utazik. A repülőn töltött hosszú órák alatt Stewart szereti a saját, jól bevált ételeit fogyasztani a fedélzeten kínált fogások helyett. De vajon áldás vagy inkább átok, ha Martha mellé szól a jegyünk?

Nem ehetnek paradicsomot a világ legjobb focistái

Paradicsomot csak mértékkel, szárított marhahúst, áfonyát, gránátalmát és görög joghurtot viszont bátran ehetnek a világ legjobb labdarúgói, akiknek táplálkozására manapság már külön stáb ügyel az európai élvonalhoz tartozó kluboknál.

New York-i étterem a világ legjobbja

2017-ben az Eleven Madison Park étterem vezeti a Világ 50 legjobb étterme listát. Az Osteria Francescana a második, az El Celler de Can Roca a harmadik helyre került. A Noma idén nem szerepel a listán, hiszen a koppenhágai étterem jelenleg pop up étteremként működik.

Michelin-kalauz Budapestről

Történtek változások a 2017-es Európa fő városainak gasztronómiáját feltérképező Michelin kalauz budapesti listáján. Várható volt, hogy eggyel kevesebb Michelin-csillag lesz a fővárosban, de van egy Bib Gourmand meglepetés.

Kampány az olajpálmák védelmében

"Gellért-hegynyi esőerdőt menthet meg, ha jó helyen eszik." Ezzel a szlogennel indította el új kampányát a Felelős Gasztrohősök, a fenntartható vendéglátóhelyek számának növekedése érdekében.

Digitalizáció a konyhában

Az asztalon iPad, rajta üvegtányéron rákok és tengeri algák. A képernyőn hullámok, közben a tenger morajlása hallatszik. Mindez az Arzak étteremben, ahol igyekeznek lépést tartani a korral.

A gyomor derűje: Jiří Slíva

Jiří Slíva világában semmi sem az, aminek látszik. Aki azt hiszi, hogy a prágai grafikus a főkaput választja, csalódni fog – Slíva mindig a hátsó bejáraton érkezik. Ám mindegy, honnan jön: ma ő a világ legjobb gasztrokarikaturistája.

Együnk bogarat!

Kassák Lajos önéletrajzi regényében (Egy ember élete) bevallja, hogy Brüsszelben bizony literszám falta a stanicliba csomagolt cincérbogarakat, hogy csillapítsa éhségét. Kassáknak szüksége is volt alternatív fehérjeforrásra, hiszen egy árva peták nélkül gyalogolt el – némi kitérővel – Budapestről Párizsba.

Jószívű bogáncs és puha Pinokkió-orr

Számos alapvető zöldségfélénk a Földközi-tenger környékéről származik, ez a térség többek között a zöldborsó, a petrezselyem vagy a fejes saláta őshazája. Ugyanakkor a vidék ma is tartogat számunkra újdonságot vagy legalábbis ritkaságot jelentő konyhai alapanyagokat.

Muravidék konyhája

Muraszombat, Kismálnás, Hosszúfalu. Már a nevek is elvarázsolt vidéket sejtetnek. A déli határnál, Budapest és Ljubljana között félúton, a Mura folyó környéke rengeteg izgalmat rejteget a kirándulóknak – és még többet az ínyenceknek.

Olasz étterem a világ legjobbja

Massimo Bottura kisvendéglője lett az első a világ legjobb 50 étterme listán. A lassan már az Oscar-díjhoz hasonló ünnepségen idén nagy meglepetések történtek. A több évig vezető Noma a ötödik helyre csúszott, magyar étterem sajnos továbbra sem került fel a listára.

Milánó-Róma 5:3 – olasz pacal-örökrangadó –

A napfényes Itáliát nyugodt szívvel nevezhetjük pacalnagyhatalomnak, hiszen aki végiglapoz egy olasz konyháról szóló alapos és átfogó munkát – pl. Váncsa István Lakomájának második kötetét –, az mindjárt konstatálja, hogy a talján tucatnál is több trippát készít: toszkán pacalsaláta, toszkán kenyérleves pacallal és borjúlábbal, toszkán pacalleves, venetói pacalrizottó, piemontei pacalleves, piemontei proletárleves, bolognai pacal, canepinai pacal, korzikai pacal, olivetán pacal, reggiói pacal, s

A perui konyha titka

A világ ötven legjobb éttermét rangsoroló listán egyetlen olyan város szerepel, amely két hellyel is ott van az első 15-ben. Nem, nem Párizs vagy Tokió, nem is valamelyik baszk vagy skandináv település, hanem Lima, Peru fővárosa. Az országé, amely kulinárisan sokáig leginkább arról volt ismert, hogy a tengerimalacok arrafelé nem végelgyengülésben halnak meg.

Pop up a világban

A pop up, vagyis az egy-egy napra kinyitó éttermek divatja évek óta tart, a világhírű több Michelin-csillagos éttermek is követték a hóbortot, nem véletlen, hogy Joan Roca tavaly Isztambulban járt, René Redzepi pedig Sydneyben próbált szerencsét.

Európa legjobb szakácsa

Massimo Bottura, a modenai Osteria Francescana étterem séfje nyerte el Az év szakácsa címet Madridban. A Magyar Konyha tavaly készített exkluzív interjút az olasz séffel, aki a hagyományos olasz konyha megújításáért és a milánói expón társadalmi szerepvállalásával nyerte el Az év legjobb európai szakácsa díjat.

Humor a konyhában

Ha azt gondoljuk, hogy ételt csupán étteremkritikus tud értékelni, tévedünk. Van a kritikának egy másik fajtája is: a food karikatúra. Ahol nincs idő, nincs tér, sokszor szöveg nélkül kell kifejezni véleményünket. Ha van az éttermi fekete humornak királya, akkor Claude Serre az.

Néha kaviár is kell

Az egykori cárok és császárok csemegéje, a nemes kaviár az eltűnő halállomány miatt ma már nem halászok, inkább tenyészetek révén kerül az ínyencek asztalára. A tenyésztett kaviár is meglehetősen drága, ezért olyan kicsi tégelyekbe csomagolják, amelyekből a legzsúfoltabb ünnepi asztalon is elfér egy.

A szaké

Likőr, párlat vagy bor? Aperitif vagy ételeket kísérő ital? A japán kultúra egyik jellegzetes itala, a szaké egyre divatosabb Európában.

Csillagos éttermek a világon

Az elmúlt két hónap a világ séfjei és a nagy ínyencek számára nagyon sok izgalmat rejtegetett. A héten mutatták be a spanyol Michelin kalauzt, ezzel 11-re nőtt azon országok száma, ahol tudhatjuk, hogy a világ mely éttermei kaptak új csillagot és hova érdemes ellátogatni az elkövetkező évben.

Húspánik

Azt, hogy az iparilag pácolt húskészítmények 95 százaléka rákkeltő lehet, negyedszázada többen is megírták. 1992-ben jelent meg például Kölnben az Iß und stirb (Egyél és dögölj meg!) című kötet, amely kimutatja, hogyan alakul át a bélrendszerben és a gyomorban a tartósításhoz használt kálium-nitrát nitritté, illetve nitrózaminná.

2016-ban Katalónia lesz Európa gasztronómiai központja

Katalónia nyerte el a „Gasztronómia Európai Régiója 2016” címet. Az észak-spanyol provincia jelölésén senki nem csodálkozott, hiszen több Michelin-csillagos étterem mellett itt található „a világ legjobb étterme”, a Celler can Roca is.

Magyar Élelmiszerbank

Indulásuk óta több mint 34 ezer tonna élelmiszert osztottak szét az Élelmiszerbank önkéntesei. 14,4 milliárd forint értékű, a hipermarketekben, gyárakban és feldolgozóüzemekben fölöslegessé vált és megsemmisítés előtt álló élelmiszert juttattak el 300 ezer emberhez az elmúlt években.

London kapcsol

El Celler de Can Roca a világ legjobb étterme 2015-ben. Hétfőn este 8 órakor kezdődött a ceremónia, a gasztrovilág Oscar-díj átadása, ahol a világ gasztroelitje megválasztotta az év ötven legjobb éttermét. A Roca fívérek idén megelőzték René Redzepi konyháját.

Európa 100 legjobb étterme

OAD. Sokan a Michelin helyett használják. Mások csak egy újabb étteremkalauznak tartják. A 2015-ös étteremlista mindenesetre 4500 regisztrált tag 160 ezer kommentje alapján készült. Az Opinionated About Dining az internetnek köszönhetően egyre szélesebb rétegeket vonz és máris az egyedüli étteremkalauz, amely a gasztronómia szerelmeseinek listája. 2015-ben az Azurmendi került az első helyre.

Michelin-csillagos Európa

A negyedik magyar Michelin-csillagos étterem, a Tanti mellett összesen 155 csillagot osztottak szét a Michelin Europe 2015 kiadvány ellenőrei. Új Bib Gourmand elismerést a Laci konyha érdemelt ki a kalauz szerint.

Gasztropillanatok a bor hétvégéjén

A Borkonyha és a Kistücsök étterem is kapott elismerést hétvégén, a VinCE Budapest rendezvényen, ahol többek között a legjobb borvacsora és a legjobb borlap díját is átadták.