Keresés "őszibarack"

Polgári karácsony

Sóstói a bunkerben úgy festett, mint valami fagyott madárijesztő: egyenruhája foltos és szakadt, kezén kesztyű helyett valami koszos rongy csak úgy áttekerve, arcát vastagon felverte a borosta, bőre szürke, mint a fiatal vakond bundája, orra vörös és duzzadt. Már régen nem reszketett, nem mintha megszokta volna a harminc fokos mínuszokat, hanem mert már nem volt ereje reszketni. Csak gubbasztott, hátát egy zsáknak vetve, némán maga elé nézett, és néha a szájához emelte ócska cigarettáját. Nem te

Barackkal kecsegtet a karácsonyi sör

Ha érkezik a karácsony, a Szent András Sörfőzde is előrukkol a szezonális ünnepi sörével. Náluk ez már 2013 óta hagyomány, az idei Esthajnal ’19 már a hetedik a sorban.

Az Év gasztronómusa: Ráspi

Öntörvényű személyiség, sokak szemében példakép, a szó nemes értelmében vett kézműves. Ráspi a magyar gasztronómia úttörőinek egyike - borász, szakács, étteremtulajonos. A Gault&Millau Magyarország 2012-ben őt illette az "Év gasztronómusa címmel". A Magyar Konyha tavaly látogatta meg a fertőrákosi boszorkánykonyhát.

Tölcsértörténelem

Gondolták volna, hogy a franciák, az olaszok és az amerikaiak máig civakodnak azon, ki találta fel a fagylalttölcsért? Mindhárom nemzet ragaszkodik ahhoz, hogy igenis náluk szervírozták először ostyában a „jeges nyalatot”. Abban viszont nincsen vita, hogy a fagylalt és az ostya együtt nyújt csak igazi gasztronómiai élményt.

Kurkuma: ízes, színes csodaszer

A legtöbb fűszert az íze miatt veszünk meg. Ismerünk azonban néhányat, melyekbe már azelőtt beleszeretünk, hogy megkóstolnánk. Gyönyörű színével a kurkuma pont ilyen – ha még nem tartanak otthon, gyorsan vegyenek, eláruljuk miért!

Rétesboltok Budapesten

Bárcsak annyi rétesbolt lenne az utcákon mint amennyi gyros vagy hamburger kapható. Ahol viszont rétest árulnak ott a kínálat bőséges. Már nemcsak túrós, meggyes mákos, hanem áfonyás, sőt brokkolis rétest is hajtogatnak. Felkerestük Budapest néhány rétesboltját, és várjuk a további ötleteket.

Házi lekvárt Szentendréről

Minden a Két Szerecsennel kezdődött. Vagyis inkább a bodzaszörppel – amit a Két Szerecsen tulajdonosa bevitt az éttermébe. Ez a sorsdöntő gesztus tette ugyanis a szentendrei Horváth Évát kistermelővé, mivel bebizonyosodott: a családon kívül is van kereslet házi készítésű szörpjeire, lekvárjaira.

A postás szerint büdös, szerintem meg isteni

A kutyám teljes testsúlyával nekiugrik a kerítésnek, torkából ősi ösztönök erejével tör ki a vérfagyasztó csaholás – a kapu előtt még senki sincs, de én már tudom, most kanyarodik be az utca végén a postások zöld autója.

A Ritz-sztori

A történet mesébe illő: egy svájci földműves legkisebb (tizenharmadik!) gyermeke világgá megy, és minden idők egyik leghíresebb szállodatulajdonosa lesz. Ő César Ritz. Tavaly Budapesten megújulva nyitotta meg kapuit a Ritz-Carlton Hotel. Talán érdemes megismerkednünk a hotelcézár legendás vendégeivel, szállóival és pesti szállodájának történetével.

Hurma, datolyaszilva, kaki

Ma már a trópusi- és szubtrópusi gyümölcsök jó néhány fajtáját megtalálhatjuk a boltok polcain. A banán és a citrusfélék mellett egyre többen kedvelik és keresik az egzotikus, szemet gyönyörködtető ismeretlen terméseket is. De jó tudni, hogy legtöbbjük csak éretten finom.

Az ördög itókája: krampampuli

Hippokratész nemcsak a fogzásról, az aranyérről, az orvosi etikáról írt, hanem a borról is. A bölcs görög megemlíti, hogy a fűszeres forralt bor hasznos lehet meghűlés ellen, és segíti az emésztést.

Borházból menő bisztrókonyha: A Kert

Éppen itt volt az ideje északkeleti irányban is kitolni az ínyenc Budapest határait. Aki ezidáig csak az Olimpiáig merészkedett "kifele", most hajtson csak nem sokkal tovább, és keresse a Kert Bisztrót a Thököly úton. A modern, visszafogott porta egy menő belteret, ez pedig egy barátságos belső kertet takar.

Bál az Operaházban

Belépünk az Operaház kapuján, és már az előcsarnokban áradó jókedv és emelkedett hangulat fogad minket: táncolnak, énekelnek, hangoskodnak, civódnak, csókolóznak, esznek – és persze mindehhez isznak is rendesen. Na de mit?

A legjobb helyek a Dunakanyarban

Vendéglők, bisztrók, termelői piacok. Lángossütő, csokoládé, ínyencbolt. Nem is gondolnánk, milyen kincseket találunk Szentendre és Nagymaros környékén.

Heston Blumenthal otthon

Gondolt már arra, hogy mi a különbség az íz, a zamat és az aroma között? Heston Blumenthal új könyvéből nagyon sokat megtudhatunk a főzés titkairól. A kísérleti gasztronómia mestere hasznos tippekkel és furfangos trükkökkel ismertet meg, klasszikus és meglepő ételek receptjeit kínálja az olvasónak.

A Lilipop cukrászda Nagykovácsiban

„A bodzát, csipkebogyót a falu körüli réteken gyűjtjük. A menta, alma, birsalma a mi kertünkben terem. A tej és a házi túró Etyekről, a mandula és a dió a Káli-medencéből érkezik” – meséli Láng Orsolya, a Lilipop cukrászda tulajdonosa.

Savanyú források gyógyító vize

A Balaton-felvidék meghatározó tájelemei a (szőlő)hegyek és a köztük megbújó völgyek. A hegyek hajdani savanyú parasztborai, a halban gazdag tó és a savanyú források gyógyító vize együttesen formálta és határozta meg...

Irány Szentendre

Már látogathatók a Keresd az aranyfakanalat elnevezésű versenyben résztvevő éttermek, ahol kedvezményes menüvel várják a vendégeket. Szavazzunk a legjobb szentendrei vendéglőre!

Pannónia szőlőskertje

"Végül is ketten maradnak, Isten és a bor." Ha valahol, akkor a Pannonhalmi Apátsági Pincészetben, a bor katedrálisában érvényes Hamvas Béla kijelentése.

Jó ebéd 1000 - 2500 Ft között

Szerencsére már sok olyan hely van Budapesten, ahol a piacon található zöldség minősége dönti el, hogy mi legyen a napi menü. Többségük két- vagy háromfogásos menüt kínál. Folyamatosan nyitnak és zárnak az ebédelő helyek, sok a divatos vendéglő, de sajnos kevés tartja a színvonalat. A régi bevált helyek mellett olyan új, még nem felkapott éttermeket, bisztrókat kerestünk, ahol jó minőségű alapanyaggal dolgoznak.

Az év gasztronómusa: Ráspi

Öntörvényű személyiség, sokak szemében példakép, a szó nemes értelmében vett kézműves. Ráspi a magyar gasztronómia úttörőinek egyike - borász, szakács, étteremtulajonos. A Gault&Millau Magyarország 2012-ben őt illette az "Év gasztronómusa" címmel.

Olvasson bele legújabb magazin számunkba!

Előfizetek a magazinra Megnézem